A Streptococcus legyőzője

Az IMUNOSAN-nal győzedelmeskedtünk! Az ellenálló baktériumok, melyeket még az antibiotikumok sem voltak képesek legyűrni, visszavonulót fújtak. Húsz éves óvodai gyakorlattal és húsz éves HKO terapeuta múlttal magam mögött, ma már terapeuta magánpraxisomban találkozom gyerekekkel és szüleikkel. A hozzám ellátogatók gyakran a rám bízott óvodások szülei.

Megfigyeléseimnek és egykori hivatásomnak köszönhetően sokszor olyan problémákat is meglátok, amelyek még nem ütköztek ki. Ilyenkor hihetetlen örömmel tölt el, hogy a betegséget meg tudjuk állítani, vagy a súlyosabb következményeket meg tudjuk előzni. Természetesen nincs jogom tanácsokat osztogatni ott, ahol azt tőlem nem kérik. Sokszor azonban képtelen vagyok visszafogni magam, és kéretlenül is tanácsokat adok, főleg gyerekeknek és fiataloknak. A döntést azonban, hogy a tanácsaimmal mihez kezdenek, már rájuk bízom.

Szeretném megosztani Önökkel az IMUNOSAN-nal kapcsolatos tapasztalataimat. Ez a készítmény az én legnagyobb hősöm. Már a neve is azt kiabálja: Itt vagyok, hogy megerősítsem az immunrendszered! Vegyél észre kérlek, simán felveszem a versenyt bármilyen más, béta-glükánokat tartalmazó készítménnyel! Valóban, az IMUNOSAN még azokkal a Streptococcus baktériumokkal is képes volt elbánni, amelyekre előzőleg már négy adagnyi antibiotikumot küldtek. Ez a tény kissé szomorúvá tesz, mert 4-8 év közötti gyermekek voltak a fertőzés elszenvedői.

Radimek, 8 éves

Állandóan betegeskedett, a kenetek szinte minden esetben Streptococcus fertőzést mutattak ki – édesanyja nem emlékezett pontosan a Streptococcus baktérium típusára, de az számomra valójában nem is volt fontos. Később a kisfiú Pfeiffer-féle mirigylázon (mononucleosis) esett át. A helyes diagnózis felállításához minden esetben tudnom kell, hogyan néz ki a gyermek. Radimek sápadt, vizesedésre hajlamos kisfiú volt, sötét karikák éktelenkedtek a szeme alatt, lúdtalpas lába X-be állt. Szün- telenül félt, híján volt az önbizalomnak. Három antibiotikum-kúrát kellett végigcsinálnia, aminek következtében nemcsak tönkrement az immunitása a vastagbélben, de a vesékben rejtőző életenergiája is jelentősen legyengült. Éppen ezért az IMUNOSAN mellett az életerő és az önbizalom megerősítéséért a RENOL szedését javasoltam. Édesanyja hetente kétszer alkalmazott nála moxaterápiát, hogy a gyógyulás folyamatát felgyorsítsa. A kisfiú 2 nap múlva még egy kicsit fáradt volt ugyan, de a köhögése teljesen elmúlt. Visszatért a szín az arcába, újra mosolygott, és volt ereje még floorballozni is.

Radim ma már 11 éves, magabiztos sportoló, pedig régebben 200 métert sem tudott menni az iskoláig, olyan gyengék voltak a lábai. Megtudtam, hogy a fertőzés akkor döntötte le, amikor csalódott a barátaiban, féltette a szüleit, és negatív érzések uralkodtak el rajta. Radim esete példa arra, hogyan tud az immunrendszer érzelmi alapon legyengülni.

Beátka, 7 éves

Két hónappal ezelőtt ugyanaz az anyuka hívott fel, akkor a 7 éves kislánya, Beátka miatt, akinek a torkában Haemophilus baktériumot találtak. Az édesanya nagyon megijedt, de a fiánál alkalmazott sikeres IMUNOSAN kezelésnek köszönhetően reménykedve fordult hozzám tanácsért. Nem szerette volna, hogy a kislánya antibiotikumokat szedjen. Az IMUNOSAN egy hetes alkalmazása után a torokkenet negatív lett, de mivel még úgy láttam, hogy a kislány sápadt és a szeme karikás, bevetettük a RENOL-t is, napi 2×2 csepp adagban.

A gyermekek anyukája szívesen alkalmaz moxaterápiát már a legenyhébb meghűléses betegségek esetében is.

Filipek, 2 éves

Egymás után háromszor kapott Streptococcus fertőzést (kenettel igazolva). Ehhez kétszer is társult szalmonella-fertőzés. A kisfiúnak három antibiotikum-kúrán kellett átesnie, melyek nem hatottak, de a szülőknek azt javasolták, hogy még 2 hónapig folytassák az antibiotikumok szedését. Az édesanya akkor fordult hozzám. Filipek egy hónapig szedte az IMUNOSAN-t, és a következő kenet eredménye már negatív volt. Ám a Streptococcus 4 hónap után visszatért, a kisfiúnak elkezdett fájni a torka.

Furcsálltam kicsit a dolgot, úgyhogy megkérdeztem az anyukát, hogy Filipek sokat fürdött-e mostanában. Az édesanya elmondta, hogy igen, valószínűleg átfázhatott, és a baktérium ezért tudott újra támadásba lendülni. Filipek esetében az alábbi kombinációt alkalmaztuk: IMUNOSAN, RENOL. Az orvos újra antibiotikumokat írt fel neki, a kisfiú azonban nem szedte be ezeket. Két hét múlva kaptam az üzenetet, hogy az újabb vizsgálat már nem mutatta ki a Streptococcus jelenlétét a szervezetében.

Filipek 4 éves bátyja

Az édesanya másik, 4 éves fiát szintén Streptococcus-fertőzéssel kezelték. Újfent az IMUNOSAN-t választottam. A négyéves kisfiú szervezete ellenállóbb volt ugyan, de a biztonság kedvéért előírtam neki a RENOL-t is.

A nagynéni

A két kisfiú nagynénje a következő sorokat írta nekem: „Szeretném megköszönni a tanácsát, aminek segítségével sikerült legyőznöm a Campylobacter bélfertőzésemet. A fertőzés 4 hónapon át keserítette az életemet, mielőtt elkezdtem volna az ENERGY készítmények intenzív szedését. A kémiai orvosságok nem hatottak, ám az IMUNOSAN kapszulák és az ENERGY cseppek megszabadítottak a szenvedéstől.”

Egy aranyos történet

Egy kislány nagymamája rendszeresen jár hozzám terápiára. Már 15 éve az ENERGY tagja, az egész családja használja a készítményeket. Unokája 3 évesen megkedvelte az IMUNOSAN-t, a családja észrevette, hogy szinte már függővé vált. Titokban járt rá, mint a csokoládéra. A szülőknek feltűnt, hogy a dobozban egyre kevesebb kapszula van. Nem tudott a készítménynek ellenállni, mindig csipegetett belőle, úgyhogy felajánlottam, elbeszélgetek vele. Ám a lényeg, hogy a most 11 éves kislány szervezete a legellenállóbb a családban. Ha valamit mégis elkap, azon nagyon gyorsan és könnyedén átesik. Mindig azt mondogatja a nagymamájának: „Nagyi, ez biztosan az IMUNOSAN-nak köszönhető!”

Dana Švestková

További információ az Energy menüpontunkban és az Energy cég honlapján. Ugyanott ingyenes orvosi és természetgyógyász tanácsadás is igénybe vehető.

(x)


Egészség A-TÓL Z-ig
Streptococcus

Gömb alakú baktériumok, amelyek láncszerű elrendeződést mutatnak. Néhány fajtája általánosan jelen van a nyálkahártyákon, pl. a légutakban vagy a szájüregben, de a legtöbb változata általában gennyesedéssel, slejmmel járó betegségeket okoz. Elsősorban a Streptococcus pyogenes. Torokgyulladást, skarlátot, orbáncot, gennyes bőrfertőzéseket (impetigo) idéz elő. Súlyos esetekben akár szepszist is kiválthat.

A szóban forgó fertőzések (amelyek enyhe lefolyásúak vagy akár teljesen tünetmentesek is lehetnek) hosszú távú következménye a reumás láz vagy a vesegyulladás. Vannak olyan Streptococcus törzsek, amelyek húgyúti gyulladásokat vagy az endocardium (a szívszövet kamrákat szegélyező, legbelsőbb rétege – a szerk.) gyulladását okozhatja a szívben. A streptococcusok B-csoportja (Streptococcus agalactiae) gyakran jelen van a női nemi szer- vekben (hüvely), anélkül, hogy tudnánk róla, ám sokszor szüléssel vagy gyermekággyal összefüggő betegségeket indikálhatnak. Súlyosabb esetekben a baktérium szülés közben átkerülhet az újszülött szervezetébe, ahol nehéz lefolyású fertőzéseket idéz elő. Az újszülötteknél akár agyhártyagyulladást is okozhat.

A Streptococcus pneumoniae (pneumococcus) tüdőgyulladást, középfülgyulladást, agyhártyagyulladást és egyéb gyulladásokat generálhat. Bizonyos Streptococcus törzsek narancsbőrt vagy akár rendkívül súlyos lágyszövet-fertőzést (nekrotizáló fasciitis) idézhetnek elő.

(Orvosi szótár Maxdorf, 2004)

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket:

Nátha, influenza, vírusok ellen: Grepofit