Kedves Látogatóink! Finanszírozási nehézségeink szponzor híján – 15 éves működés után – bennünket is arra kényszerítenek, hogy fogjuk vissza a tempót. Ezért már nem közlünk új cikkeket, de továbbra is elérhetők a keresőink, a holdnaptár, a kínai horoszkóp és a másfél évtized alatt megjelent írásaink.
Reméljük, hogy hamarosan lesz olyan üzleti partnerünk, aki akár tulajdonosként, akár üzemeltetőként lát fantáziát a Natúrszigetben, és kész tovább működtetni, fejleszteni az oldalunkat.
Továbbra is vigyázzanak magukra és szeretteikre!

Egy kis megfázás nem foghat ki rajtunk

A tél csodálatos, elsősorban a gyerekek által kedvelt évszak, hiszen ilyenkor olyan sokat lehet mókázni! Csúszkálás, csintalankodás, síelés, korcsolyázás, szánkózás… – mindez azonban nekünk, felnőtteknek sokszor lefagyott tappancsokat, átázott ruhát, náthát, köhögést és sok-sok gondot jelent. Ráadásul a baktériumok, főleg a hideg, locspocsos időben előszeretettel terjednek, jókora fejtörést okozva a szülőknek. A természet és az ENERGY szerencsére számtalan lehetőséget kínál mind a megelőzésben, mind a gyors gyógyulásban.

Amikor nem a test fáj, hanem a lélek

Bejegyzés Takács Mária blogjában 2012. július 18-án. Egy kedves kliensemtől azt az üzenetet kaptam, hogy „a kertészlegénykék rendesen gondozzák a kiskertet, bár néha nem annyira rendesen, de aztán megint jól dolgoznak”. – Van olyan eset, amikor az embernek nem testi problémái vannak, hanem a lelke fáj. Ilyenkor az ENERGY termékek mellé egy gyógyító beszélgetés is jár. A teszt során azt érzékeltem, hogy a szeretet áramlásában van elakadás.

Egészségtámogató erős hármas

Télen fel kellene tennünk magunknak a kérdést: Mit csináltam nyáron? Ha a válasz úgy hangzik, hogy „megtisztítottam a szervezetem, egészségesen táplálkoztam, sokat mozogtam, tornáztam, rengeteget voltam a friss levegőn, erősítettem az immunrendszeremet és a lelki ellenálló-képességemet, elegendő és megfelelő folyadékot ittam” – nos, akkor elégedettek lehetünk magunkkal. Ellenkező esetben viszont a téli hónapokban igencsak szükséges odafigyelnünk arra, hogy mit eszünk, hiszen emésztőrendszerünk ebben az időszakban sokkal érzékenyebb.

Az immunrendszer erősítésének abc-je

A légúti fertőzések és a megfázásos betegségek megelőzésében döntő szerepe van az immunrendszer megerősítésének. Ezt edzéssel, sportolással, friss levegőn tartózkodással, a személyes higiéné alapszabályainak megtartásával, valamint környezetünk higiéniájának ápolásával érhetjük el. Lényeges a rendszeres, kiegyensúlyozott étrend is, amely legyen egészséges, tartalmazzon elegendő C-vitamint, zöldséget, gyümölcsöt, citrusfélét.

A vírusoknak esélyük sem marad

A nyár után itt az ősz. A természetben ez a betakarítás, az ember életében pedig átvitt értelemben a számvetés időszaka. Ez azonban egyáltalán nem vonatkozik az iskolásokra, a diákokra és a pedagógusokra, akiknek a „szezon” csak néhány hete kezdődött. Bár sokan kipihentek, napbarnítottak, és erővel teltek, előfordulhat, hogy néhányuknál nehézségeket okozott a tanévkezdés, amire pl. influenzával reagáltak. A betegség azután sikeresen továbbterjedhet szinte mindenkire. Ezért hasznos, ha felkészülünk, hogy ne érjenek meglepetések: gondoljunk a betegségmegelőzésre, a prevencióra!