Méhnyakrák: a betegség utat mutatott

A nők többsége rendszeresen jár nőgyógyászati vizsgálatra. Én ezt a 2012. év végére terveztem. Az ambulancián mintát vettek a méhnyálkahártyából, majd tájékoztattak, mikor kell visszamennem konzultációra. Az adott időpont előtt néhány nappal megcsörrent a telefonom. Tudjuk mindnyájan: ha az orvos előbb telefonál, az csakis rossz hírt jelenthet. Nem tévedtem.

A nővérke kérte, hogy azonnal menjek be az ambulanciára. Éppen a munkahelyemen voltam, de kivételesen sikerült elkéredzkednem. A lelet a következőképpen hangzott: PAP 4 CIN 3. A doktornő elmondta, hová kell időpontért fordulnom. Még aznap felhívtam az adott osztályt egy erre specializált kórházban. Nem volt egyszerű ez után a munkámra összpontosítanom. Folyton a következő szavak visszhangzottak az agyamban: „Rákgyanús, talán rák, műtét…” És mi lesz a gyerekkel?! Egész életemben vágytam gyermekre. Bármi másra próbáltam gondolni, ugyanazok a kérdések tértek vissza, valósággal záporoztak rám.

Az alternatív orvoslást választottam

Miután az első sokkból magamhoz tértem, rendeznem kellett a gondolataimat. Hiszen a betegség mindig egyfajta utat mutat, jelzi, hogy valami nincs rendben, egyúttal lehetőséget ad a hiba kijavítására. Ha a megfelelő úton indulunk el, a betegség magától visszavonul. Négy fontos lépést kellett megtennem: megszabadulni a stressztől; megtisztítani a gondolataimat (kiderítve, hogy mi okozta az állapotomat); elővenni az ENERGY készítményeit, hogy harmonizáljam legyengült testem működését; végül meg kellett változtatnom az életmódomat (mozgás, étrend).

Sikerült a stresszt a lehető legjobban kizárnom. Sőt a negatív hangvételű beszélgetéseket is kiiktattam az életemből. Jól működött a dolog, szinte mindenki pozitívan reagált a környezetemben. Az érzelmi testet az úgynevezett tükör módszerrel kezdtem elemezni. Sok mindent megtudtam önmagamról, mindinkább megértettem az összefüggéseket. Fantasztikusan éreztem magam, az emberek pedig egyszer csak kedvesebbek és türelmesebbek lettek a környezetemben. Elkezdtem jobban tisztelni önmagam. Felhívtam egy régi barátomat, Gita Drobnát Trnavából, aki az ottani ENERGY klubban dolgozik. Megkértem, hogy tesztelje az energetikai állapotomat, és ajánljon megfelelő készítményeket. A CYTOSAN-t és a GYNEX-et nagy adagokban kezdtem szedni, a DRAGS IMUN-t pedig az enyhe gyulladás csökkentésére vettem hozzá. Három kúrát végeztem el ezzel a kombinációval.

A második kör

Két hónap múlva következtek a kontrollok és a tesztek. Eredmény: PAP 4, CIN nem megerősített, szövettan negatív. Mindnyájan nagyon örültünk, csak az orvosok voltak szkeptikusak, és továbbra is műtétet javasoltak. Visszautasítottam. Úgy éreztem, több időre van szükségem. Hittem, hogy a „modern” orvostudomány nélkül is minden jól fog alakulni.

Megkértem az orvost, hogy halasszuk el a műtétet. Belement, de azt az ultimátumot kaptam tőle, hogy egy hónap elteltével minden vizsgálatot meg kell ismételtetnem. Rendszeresen jártam Drobná asszonyhoz mérésre. A GYNEX és a CYTOSAN mellé felsorakozott a REGALEN és a SPIRULINA BARLEY. Az enyhe gyulladásra a DRAGS IMUN-t alkalmaztam hüvelyöblítésre, amit egy héten át végeztem, végül a kúrát a probiotikumokkal zártam. Sokat segített a nyirokdrenázs és a meditáció is.

Káprázatosan éreztem magam. Senki nem sejtette, hogy éppen egy súlyos problémámat igyekszem megoldani. A nevetés, a szerencse és a barátok kitartottak mellettem, és én egy másodpercre sem kételkedtem abban, hogy ismét egészséges leszek. Átalakítottam az étrendemet: elhagytam a húst, sok zöldséget, gyümölcsöt, citrusféléket ettem. Tápanyagokkal teli, kiegyensúlyozott étrendet állítottam össze magamnak biotermékekből. Hetente 3-6-szor tornáztam, és a kondícióm is remek lett.

Egy hónap elteltével az ügyeletes doktornő a következő szavak kíséretében vett mintát tőlem: „A korábbi mintákat valószínűleg rosszul vették le, és a rák nem a felszínen van. Előfordul, hogy befelé növekszik.” Ennek a fiatal, tapasztalatlan szakembernek halvány sejtelme sem volt róla, hogy a szavaknak milyen erejük van. Már értettem, miért vág a váróteremben mindenki olyan arcot, mintha temetésen volna…

Szerencsére a hallott információt sikerült feldolgoznom, és eközben kitartóan folytattam a saját gyógykezelésemet. A konzultáció időpontja egyre közeledett – és a telefon nem csörgött. Az egészségembe vetett hitem egyre erősödött. Az ENERGY készítményeinek adagolását szintfenntartó mértékűre csökkentettem.

Eljött a „D Day”

Az orvos elővette a leleteimet, és hosszú habozás után csodálkozva kiáltott fel: „Szövettan negatív, PAP 1.” Igyekezett meggyőzni róla, hogy talán elcserélték a leleteket. Én viszont arra gondoltam: akár tetszik az orvosaimnak, akár nem, tény, hogy az ő segítségük nélkül sikerült meggyógyulnom, mégpedig az ENERGY készítményeinek köszönhetően és szélsebes tempóban.

Az emberi test három rétegből tevődik össze: kéz a kézben jár együtt a fizikai, az érzelmi és a szellemi szint. A „halaszthatatlan” műtétet elkerültem, a gyulladás megszűnt, az orvosok pedig tévedésről vagy csodáról beszélnek. Mi, beavatottak azonban tudjuk, amit tudnunk kell.

Köszönöm mindenkinek, aki segített végigmenni az utamon.

Anka P.
Trnava

Szövettani fogalmak
A méhnyak szövettani vizsgálatainak eredménye a Richard szerinti értékelés alapján:
• CIN 1: enyhe diszplázia (azaz sejtelváltozás)
• CIN 2: közepes mértékű diszplázia
• CIN 3 – CIS: carcinoma in situ (súlyos diszplázia)
• invazív karcinóma (növekvő, terjedő daganat)

***

A Papanicolau-féle osztályozás (röviden PAP vagy P) a méhnyak szöveteiben, sejtjeiben zajló elváltozásokat osztályozó nőgyógyászati módszer. A Papanicolau teszt olyan citológiai kivizsgálás, amelynek során közvetlenül a méhnyakból vesznek mintát.
A Papanicolau féle osztályozás eredményei:
• PAP 1–2 vagy P1, illetve P2: negatív eredmény
• PAP 3 vagy P3: enyhén kóros, gyanús lelet
• PAP 4–5 vagy P4, illetve P5: pozitív eredmény

***

Az angolszász világban és az EU-ban 2001 óta a Bethesda osztályozás alkalmazását javasolják. A minták szavakkal leírt értékelése pontosabb, és két típusát különböztetjük meg:
• low grade – negatív, kóros, neoplasztikus hámelváltozás nem azonosítható;
• high grade – kóros, neoplasztikus hámelváltozás azonosítható.

További információ az Energy cég honlapján és az Energy menüpontunkban. Ugyanott ingyenes természetgyógyász tanácsadás is igénybe vehető.

(x)