Nagy segítség a bajban: Grepofit

Ha immunerősítés, ősz és tél, akkor: GREPOFIT! Nálunk már olyan sok esetben bizonyította a hatékonyságát, hogy véleményem szerint nagyon is megérdemel egy cikket. Kevés olyan termék van az étrend-kiegészítők kínálatában, amely néhány napon belül tökéletesen fertőtleníti a baktériumok, vírusok vagy akár gombák által megtámadott szervezetet.

A GREPOFIT kapszula nekem első pillantásra szimpatikus volt, mind a külcsínt, mind a hatóanyagokat illetően. Igazán azonban akkor győződtem meg a hatékonyságáról, amikor láttam, hogy több, HPV-ben szenvedő vendégem nagyjából fél év alatt teljesen meggyógyult. Röviden beszámolok erről.

Magjának kivonata igen hatásos

A húszas éveik elején járó fiatal hölgy vendégeim kerestek meg azzal, hogy kb. 1,5 éve kínlódnak a HPV fertőzéssel, és a nőgyógyászuk által felírt szerek közül eddig egyik sem segített. Tehetetlenek, ám szeretnének meggyógyulni. (Halkan jegyzem meg, hogy tizenéves korukban mindannyian megkapták a HPV elleni védőoltásokat. Tudjuk azonban: a vírusnak annyiféle fajtája van, hogy az oltás nem ad védettséget mindegyik ellen.)

Azonnal a GREPOFIT-ot ajánlottam, mivel ez valóban erős és komplex hatóanyagú szer. A benne található grépfrútmag-kivonat főleg a gombás fertőzések esetén teszi a dolgát, az Echinacea a vírusokkal veszi fel a harcot, a szudáni hibiszkusz kiváló antioxidáns, a zsálya pedig szuper fertőtlenítő. Az adagolást a következőképpen javasoltam: 3-4 napig napi 3×2 kapszula, majd 3 napig 3×1, végül 2×1 kapszula.

A GREPOFIT mellett az emésztőrendszer tisztítására, tehermentesítésére az útifűmag-héjat javasoltam, illetve felhívtam a figyelmet, hogy legalább a kúra ideje alatt kerüljék az állati eredetű tejtermékek fogyasztását, különös tekintettel a tejre, a tejszínre és a tejfölre.

A terápia kezdetétől számítva nagyjából fél év elteltével minden vizsgálati eredményük negatív lett, és ez azóta is így van!

A GREPOFIT-ot nagy szeretettel ajánlom még meghűléses betegségek megelőzésére, az immunrendszer általános erősítésére, emellett nőgyógyászati vagy emésztőrendszeri fertőzések, gyulladások enyhítésére is.

Ugye, Önnél is mindig van otthon GREPOFIT?

Kelemen Lívia
fitoterapeuta természetgyógyász, Energy klubvezető
Balatonfüred

További információ az Energy menüpontunkban és az Energy cég honlapján. Ugyanott ingyenes orvosi és természetgyógyász tanácsadás is igénybe vehető.

(x)