A dietetikus tanácsai: nyári hidratáció

A nyári kánikulában időről időre újra fel kell hívni a figyelmet arra, hogy szervezetünknek megfelelő mennyiségű folyadékra van szüksége. Essen most szó tehát újra a hidratációról, az elegendő folyadékfogyasztás fontosságáról, a kiszáradás veszélyeiről, valamint arról, hogy mindezzel kapcsolatosan mely ENERGY termékek lehetnek segítségünkre.

A felnőtt szervezet több mint 60%-a víz. Ebből a megdöbbentően nagy számból is látszik, hogy a víz életünk alapja, minden sejtünk életfolyamatához szükségünk van rá.

Kevesebb, mint 1%-os folyadékveszteségnek már súlyos következményei lehetnek az egészségünkre. Szervezetünkben a víz részt vesz többek között az emésztési és felszívódási folyamatokban, a kiválasztófolyamatokban, a vérkeringésben, az izomműködésben és a testhőmérséklet szabályozásában. Emellett biztosítja a szervezet számára a homeosztázist, a sav-bázis egyensúlyt. Fontos szerepe van a sejtek életfolyamataiban és felépítésében is. Most elsősorban a nyári évszakban aktuális folyadékfogyasztásról beszélünk, azonban fontos megemlíteni a téli időszakot is. A megfelelő folyadékellátottság ekkor sem kevésbé lényeges, mert téli hidegben kevésbé érzünk szomjúságot, kisebb mértékű az izzadás, ám nagyobb a hideg miatti kilélegzett folyadékmennyiség.

De térjünk vissza a nyári időszakra. Az egyre gyakoribb extrém hőségben a test természetes hűtőrendszere, a verejtékezés is fokozottabb, ilyenkor azonban nemcsak vizet, hanem ásványi anyagokat is veszítünk. Az egészséges felnőttek meghatározott átlagos szükséglete a gyakran emlegetett 2-2,5 l víz naponta. Ennek a szükségletnek rendkívül sok befolyásoló tényezője van, ilyen az életkor, a nem, a testtömeg, a külső hőmérséklet, a páratartalom, a testmozgás intenzitása és gyakorisága, valamint a megváltozott élettani folyamatokkal járó állapotok (pl. várandósság, szoptatás). Ha ennek tükrében megpróbáljuk meghatározni a napi ajánlott folyadékfogyasztást, akkor az egy egészséges felnőtt esetében 30-40 ml/testtömeg kilogramm.

Elégtelen folyadékfogyasztás – kiszáradás

Vajon mi történik a szervezetünkkel, ha nem iszunk eleget? A nem megfelelő folyadékpótlás miatt kialakuló deficit fáradékonyságot, kimerültséget, a koncentráció csökkenését, majd fejfájást, zavartságot, keringési rendellenességet okoz, szélsőségesebb esetben izomgörcshöz, kiszáradáshoz vezet. Ha a kiszáradás tartósan fennáll, az akár halálos kimenetelű is lehet. Elégtelen vízfogyasztás esetén megnő például a szív- és érrendszeri megbetegedések, a vesekövesség és a székrekedés kialakulásának kockázata is.

Speciális igények

Vannak olyan emberek, akik még nagyobb odafigyelést igényelnek. Ilyenek a gyermekek, akik e tekintetben érzékenyebben reagálnak a csökkent folyadékfogyasztásra, könnyen elnyomják szomjúságérzetüket, megfeledkeznek róla (például belemerülve a játékba). Az időseknél is gyakori probléma a nem megfelelő folyadékbevitel. A kor előrehaladtával, a csökkenő szomjúságérzet miatt kialakulhat dehidratáltság, amihez nyáron a nagy meleg is hozzájárulhat.

Érdemes előre meghatározni, hány pohár folyadékot kell a nap folyamán meginni, és ezt beosztva könnyebb a kellő mennyiséget elfogyasztani. Várandósoknak és szoptató kismamáknak emelt folyadékbevitel szükséges, mert a hőség és a kiszáradás miatt rosszullétek is előfordulhatnak. A sportolóknak nyáron különösen fontos akár a testmozgás közbeni folyadékpótlás is. Az ásványvízen kívül érdemes izotóniás italokat fogyasztani a dehidráltság elkerülésére. Jó megoldás lehet, ha a frissítők készítésekor FYTOMINERAL-t is használunk, mert növeli a folyadék ásványianyag-tartalmát, ezáltal elkerülhetők az izomgörcsök és a kiszáradás.

A folyadékszükséglet fedezése

A legkézenfekvőbb és legjobb megoldás a víz. Ez lehet csapvíz (ivóvíz tisztaságú) vagy ásványvíz. Az ásványvizeket érdemes váltogatni, hogy ne alakuljon ki egyoldalú ásványianyag-fogyasztás. Szénsavas vizekből gyakran kevesebbet fogyasztunk, így ez esetben oda kell figyelni a mennyiségre. Nyáron ideális lehet a gyümölcsökkel ízesített víz, a limonádé és a lehűtött teák. Az ENERGY kínálatából érdemes kipróbálni az ORGANIC MATCHA zöldtea port, melyet nemcsak a klasszikus formában, hanem limonádéval is lehet keverni.

A gyümölcsleveket energiatartalmuk figyelembevételével fogyasszuk, akár vízzel hígítva. A cukros üdítőket kerüljük, mert gyakori fogyasztásuk, magas energiatartalmuk miatt, elhízáshoz vezethet. Az ENERGY kínálatából a BARLEY JUICE nyáron is rendkívül jól hasznosítható. Könnyű, frissítő italt lehet készíteni belőle, feltölt energiával, és rosttartalma hozzájárul az emésztőrend szer egészségéhez. Az ORGANIC GOJI por finom, édeskés íze akár az édesség iránti vágyat is képes csökkenteni, emellett vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, így a folyadék mellett ezeket is segít visszapótolni.

Az ORGANIC SEA BERRY porból savanykás üdítő készíthető, ami amellett, hogy remek szomjoltó, csökkent ellenállóképesség és nagy fizikai megterhelés esetén is segítséget nyújthat. Az ORGANIC SACHA INCHI és az ORGANIC SEA BERRY olajjal még inkább gazdagíthatjuk a folyadékok beltartalmi értékét. Építsük be az ENERGY termékeket a mindennapi folyadékfogyasztás kiegészítésére, és nyaralások alkalmával se feledkezzünk el szervezetünk megfelelő hidratálásáról. Fokozottan figyeljük a gyermekek, az idősek és a várandósok hidratálására!

Wachtler Petra
dietetikus, ENERGY szaktanácsadó

További információ az Energy menüpontunkban és az Energy cég honlapján. Ugyanott ingyenes orvosi és természetgyógyász tanácsadás is igénybe vehető.

(x)

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket:

Mi kell nekünk nyáron?