Sokat javultak a visszerek

Nemrégiben egy fiatal, 37 éves anyuka látogatott el a rendelőmbe, aki egészséges szívre és természetes orvoslásra vágyott. Két egészséges gyermek szülése után (4 és 9 évvel ezelőtt) egyre több visszér jelent meg az alsó végtagjain (varix).

Ez a betegség egyáltalán nem ritka, főleg a terhességen átesett nők esetében. Az ő problémája azonban abból állt, hogy a nagyobb, felszíni vénákon kívül tágulni kezdtek az apróbb erei is, amelyek kékeslilává, helyenként feketévé váltak. Bár nem fájtak és sem az egészségét, sem az életét nem veszélyeztették, súlyos lelki traumát okoztak kozmetikai és társadalmi szempontból is. A hölgy rosszul érezte magát, valahányszor szeretett volna rövid nyári ruhát felvenni, vagy elmenni egy strandra, esetleg uszodába.

Árulkodó lábnyomÉveken át kisebb kihagyásokkal szedett hagyományos gyógyszereket, venotonikumokat, amelyek megszüntették ugyan a lábak vizesedését, valamint a fájdalmat, ám a kozmetikai probléma megoldására nem voltak képesek. A RUTICELIT krém használatát javasoltam, amivel naponta többször kenegette a sérült területeket alulról felfelé, azaz a lábujjaktól a szív irányába haladva. Belsőleg a KOROLEN gyógynövény koncentrátumot, valamint a FLAVOCEL tablettát alkalmazta naponta 3x.

Javaslatom alapján továbbá váltott hideg-meleg vizű lábfürdőt vett, és megtartott bizonyos „előírásokat”, például nem ült keresztbe tett lábbal, nem hordott szoros alsóneműt, erős gumírozású harisnyát vagy térdharisnyát… A mozgásfajták közül az úszást, a sétát és olyan célzott gyakorlatok végzését javasoltam, amelyek javítják az érátfolyást az alsó végtagokban. Olyan helyzetekben, amikor sokáig kellett állnia (pl. átszállásra várva), az egyik lábáról a másikra helyezte át a testsúlyát, és apró lépéseket tett egy helyben. Ha hosszú ideig kellett ülnie (pl. a munkahelyén vagy otthon tévénézés közben), a lábát felpolcolva tartotta.

A körülbelül 3 hónap múlva történt kontrollon a hölgy nem titkolta állapotjavulása feletti örömét. A kitágult erek nem tűntek el ugyan teljesen, de sokkal kisebbek és világosabb színűek lettek, így a hölgy lelkileg is sokkal jobban érezte magát, jóval magabiztosabbá vált, és már nem okozott neki traumát a nyári ruha vagy a fürdőruha viselete.

Dr. Július Šípos

További információ az Energy menüpontunkban, valamint a cég honlapján. Ugyanott ingyenes orvosi és természetgyógyász tanácsadás is igénybe vehető. 

(x)