Kedves Látogatóink! Finanszírozási nehézségeink szponzor híján – 15 éves működés után – bennünket is arra kényszerítenek, hogy fogjuk vissza a tempót. Ezért már nem közlünk új cikkeket, de továbbra is elérhetők a keresőink, a holdnaptár, a kínai horoszkóp és a másfél évtized alatt megjelent írásaink.
Reméljük, hogy hamarosan lesz olyan üzleti partnerünk, aki akár tulajdonosként, akár üzemeltetőként lát fantáziát a Natúrszigetben, és kész tovább működtetni, fejleszteni az oldalunkat.
Továbbra is vigyázzanak magukra és szeretteikre!

Allergiamentes tavasz

Az allergia mára annyira gyakori, hogy szinte az a furcsa, ha valaki nem szenved benne. Ha egyre több allergénnek számító anyagot távolítunk el a környezetünkből, előbb-utóbb szinte steril körülmények közé kerülünk, és akkor hogyan maradunk életben a szabad levegőn? Az immunrendszer feladata, hogy segítsen a túlélésben, ezért nem célszerű, ha legyengítjük.

Immunrendszerünk védelme

A Hagyományos Kínai Orvoslás (HKO) gyakorlói valószínűleg azt közölnék velünk, hogy a kínai orvoslás nem is ismeri az allergia fogalmát. Egy allergológus azt próbálná kideríteni, mire vagyunk allergiások, azaz másképpen megfogalmazva, mi az az anyag, amit szervezetünk nem kedvel. Ez gyakorlatilag bármi lehet, a cinktől vagy a házi portól kezdve, bizonyos típusú ételeken át egészen a mosóporokig.

Arról van szó, hogy szervezetünk az életünk során találkozik egy olyan anyaggal, amit valamilyen okból problémaként tárol el az emlékezetében. Ezért amikor újból találkozik vele, nagy sebbel-lobbal beindítja védelmi mechanizmusait, hogy a „problémát” megoldja. Mindeközben olyan kellemetlen kísérő tünetek jelentkeznek, mint pl. a viszketés, orrfolyás, szemkönnyezés vagy kiütés. Az ekcéma is egyfajta allergia. Vagy itt van a csalánkiütés, a szénanátha, sőt bizonyos típusú asztmás megbetegedések is.

Egyesek allergiásak pl. a tejre, mások az almára. Ezekhez társul később a búzával, zellerrel, sárgarépával, paradicsommal és burgonyával szembeni intolerancia, majd az olyan anyagokkal szembeni érzékenység, amelyekkel például a kiscsibéket etetik. Végül mit fogunk akkor így enni?

Praxisom során találkoztam olyan kisfiúval, aki ekcémája miatt nem ehetett körülbelül 15 féle alapélelmiszert, nem mehetett napra, lába nem érinthetett sarat vagy füvet, kezét kizárólag desztillált vízzel moshatta, és speciális ruhákat kellett viselnie. Sajnos minden óvintézkedés teljesen eredménytelen volt, a tünetei nem múltak. Ismertem olyan allergológust is, aki a legjobb szándékkal járta körbe a lakótelepet egy elektromos fűrésszel, hogy kivágja az egyik legismertebb allergénnek számító nyírfákat.

Ám, ha egyre több allergénnek számító anyagot távolítunk el a környezetünkből, előbb vagy utóbb szinte steril körülmények közé kerülünk, és aztán nem maradunk életben a szabad levegőn. Hiszen az immunrendszernek az a feladata, hogy segítsen a túlélésben, ezért nem célszerű, ha legyengítjük – például azzal, hogy hagyjuk ellustulni. Ha nem lesz oka dolgozni, nem fog foglalkozni semmivel. Mi lenne tehát a kiút?

Anyagok alapjellege

A válasz szerintem a természetes orvoslási módszerekben keresendő. A kínai orvoslás például teljesen más szemszögből tekint az allergiára. Vagy inkább nem tekint rá sehogyan sem. Nem azt kérdi, mire allergiás az ember, hanem azt, hogyan lehetséges, hogy nem viseli el a körülöttünk levő mindennapi anyagokat?

A világon minden egyes anyagnak megvan a maga alapjellege, hogy melegít-e vagy hűsít, hogy nedvesít-e, hogy milyen az íze, hogy támogat-e valamilyen szervet a testben. Ha a bőrünk vagy az emésztésünk nem képes az adott anyagot feldolgozni, akkor alakul ki a probléma. Ez általában a kémiai anyagok esetében szokott előfordulni.

A másik jelenség ilyen esetben a rezonancia, azaz, ha nedvesség van a szervezetünkben, mi pedig kapcsolatba kerülünk egy olyan anyaggal, amely nedves vagy nedvességet termel, testünk azonnal intenzíven reagál. A HKO ezért kicsit „meteorológiai”. Amikor káros dolgokról beszél, valójában a nedvességet, a szárazságot, a forróságot és a hideget hozza szóba. Ámde más lehetőségeket is górcső alá vehetnénk. Például az érzelmek okozta blokkolásokat, bizonyos szervek, pl. a lép-hasnyálmirigy (melyet a HKO egy szervnek tekint) vagy a máj legyengülését. Mindez így együttesen alakítja ki a kórképet, amit gyógyítunk.

Regalen és Peralgin

A vörös, viszkető, hólyagosodó ekcéma például a forróságról, a szélről és a váladékról szól. Ebből kifolyólag tudjuk, hogyan bánjunk el vele: CYTOSAN, DRAGS IMUN, REGALEN. Ha az ekcéma nem piros, kihagyjuk a DRAGS IMUN hűsítő hatását.

Szemkönnyezésre REGALEN-t adunk, amely kúrálja a szemet, illetve PERALGIN-t, amely enyhíteni tudja az allergiás reakciókat: gyengéden hűsít, támogatja a lép-hasnyálmirigy működését, így az nem fog olyan sok nedvességet termelni. Az erősen vörös és száraz ekcémára RAW AMBROSIÁ-t használunk, amely kiegészíti a jint, ezáltal szépen nedvesíti a szervezetet.

Miért beszélünk az allergia kapcsán olyan sokszor a REGALEN-ről? Ennek két oka is van. A REGALEN a HKO szerint szabaddá, átjárhatóvá teszi az utakat, azaz ún. drenázst csinál. Arról van szó, hogy aminek a testben nincs szabad útja, az nem is tud szabadon áramlani. Emellett van még egy homeopátiás tényező is. A REGALEN-nél ennek kapcsán méregtelenítésről, szervezetünk vegyi üzemének, azaz májunknak a megtisztításáról beszélhetünk.

A PERALGIN-t pedig az allergia tüneteinek enyhítésére használjuk. A fent leírtakból kitűnik, hogy eme két készítmény kombinált használata rendkívül hatékony lehet az allergia gyógyításában. Egy dologra azonban fel kell készülnünk. Allergia esetén a szervezet erőteljesen reagálhat a REGALEN-re. Ez a reverz reakció valójában rendkívül pozitív, de ki szeretné még jobban felerősíteni a tüneteit? Ezért szoktam a kezeléseket inkább a KOROLEN-nel megkezdeni, hogy az előkészítse a terepet, enyhítse a szervezet reakcióját, és csak utána írom elő a REGALEN-t.

Dr. Alexandra Vosátková

További információ az Energy menüpontunkban és az Energy cég honlapján. Ugyanott ingyenes orvosi és természetgyógyász tanácsadás is igénybe vehető.

(x)

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket is:

Kisfiam ekcémája a múlté