A homeopátia új útjain az élet titkai
– Az így megtalált szer alkati, az egyén számára legmegfelelőbb szernek nyilvánul? Vagyis olyan információt jelent a páciens szervezetének, mely annak egészére kihat, és hatékonyan harmonizálja a működését?
– Igen, mert úgy gondolják, hogy ez a nem emberi hang a központi problémával függ össze, ami köré minden zavar csoportosul. Nem a felületet, a tüneteket célozza meg, hogy például fáj a páciens feje, bőrkiütései vannak, vagy hullik a haja, hanem azt a központi gondolatot, amely köré az összes tünete csoportosul.
A forrás az állat-, a növény- vagy az ásványvilág
– Ez tehát maga a metodika, vagyis az: miként jutnak el oda, hogy megtalálják, milyen szert kell adni a betegnek. De a maga a rendszer hogy épül fel?
– Különböző szintekből. Magának az idegen hangnak a forrása három különböző életminőségből, az állat-, a növény- és az ásványvilágból származhat. Az ásványvilágra jellemző az, hogy minden megnyilvánulása egy kristályra emlékeztet. A legfontosabb kérdés az ilyen beteg számára mindig a saját szerkezetének felépítése vagy lebomlása. Olyan jellemző kifejezések utalnak arra, hogy ásványról van szó, hogy „én olyan vagyok…”, „nekem az a bajom…”, „én vagyok a hibás, magamban keresem a bajt”. A beteg tehát mindig visszautal saját magára, a saját felépítésére és a benne lévő torzulásokra. Gyakorlatilag minden probléma okát saját magán belül keresi vagy találja meg. Hogy milyen ásványhoz tartozik az illető, az a periódusos rendszer elemeiből és az azokból képződő vegyületekből határozható meg.
– A növényvilágnak is a struktúra volna az alapgondolata?
– Nem, éppen ez a különbség – hanem az érzékenység és az adaptáció. Itt a beteg problémája sosem saját magán belül kereshető, hanem a külvilág felől. Onnan viszont nagyon sok irányból jön. Érzékeny lehet a frontra, a melegre, a ködre, félhet a villámlástól, rosszul érezheti magát tömegben… A páciens reakciója mindig valamiféle alkalmazkodás ezekhez a külső hatásokhoz, tehát igyekszik adaptálódni, sosem fordul ellenségesen szembe a környezetével, mindig elfogadja, hogy ilyen vagyok és kész. Az állatvilág központi gondolata pedig megint más: a túlélés és a verseny.
– Mi az, ami az ilyen típusú betegekre jellemző?
– Az, hogy a probléma okát mindig kívül találják meg, a probléma okozója mindig egy konkrét valaki vagy valami. Tipikus mondatuk lehet például, hogy „azóta vagyok beteg, amióta a férjem megcsal, ő tehet a bajomról”. A páciens ezzel a betegségokozó dologgal szemben mindig ellenséges, mindig leküzdeni, legyőzni akarja, túl akarja élni, felül akar kerekedni. Szó nincs adaptációról, át akarja formálni úgy a környezetét, hogy ő abban túl tudjon élni és képes legyen megvalósítani a saját elképzeléseit. Összességében elmondható: teljesen mindegy, hogy melyik világhoz tartozó a probléma, mindenképpen torzulást idéz elő a személyiségben, mert nem emberi tulajdonságokról van szó.
