Rovarcsípések ellen homeopátiával

A legkellemesebb nyári pihenést is megkeserítheti, ha szúnyog, darázs, kullancs vagy pók csíp meg bennünket. A „sima” csípés, viszketés sem jó, ha azonban a rovartámadás helye begyullad, továbbterjed, feltétlenül figyeljünk oda!

Nyári szabadságunk idejét szívesen töltjük a hegyekben, vízpart mellett, hogy hűsöljünk és kikapcsolódjunk. Családunk, barátaink társaságában örömmel grillezünk, főzögetünk esténként a kertben, teraszon, és élvezzük a nyári esték varázsát. Bőrünk, a külvilág hatásainak legjobban kitett szervünk, védelmet nyújt testünknek. A rajta keletkezett kisebb-nagyobb sebek, a sokszor láthatatlan mikrosérülések azonban betegségek forrásai lehetnek. A természet lágy ölén előbb-utóbb találkozunk néhány kevéssé „kedves” élőlénnyel, és ennek a találkozásnak a következményei igazán megkeseríthetik boldog pillanatainkat.

Ezúttal a bőrfelszín sérüléseivel, a szúnyog- és rovarcsípések, valamint kisebb harapások okozta tünetek, panaszok homeopátiás enyhítésével, gyógyításával foglalkozunk, hogy megkönnyítsük a nyár által nyújtott lehetőségek maradéktalan élvezetét.

Amit magunk is megtehetünk

A kis, felületi bőrsérülések nem igényelnek különösebb kezelést, csak a nagyobb, szennyezett és mély sebek. Mindig eldöntendő kérdés, hogy van-e szükség orvosi segítségre. Amennyiben a vérzés erős, a seb mély és fertőzés veszélye merül fel, mindig forduljunk szakorvoshoz!

A magunk által is gyógyítható, egyszerűbb sérülések esetében a következő homeopátiás szerekhez tudunk nyúlni, hogy meggyorsítsuk a gyógyulást és enyhítsük a fájdalmakat.

Calendula officinalis
Jó sebgyógyító, gyulladáscsökkentő szer nemcsak fitoterápiás készítményekként (kenőcs, oldat stb.), hanem homeopátiás gyógyszerként is, akár kombinálva ezeket. Felszíni, horzsolt sebeknél, felszakadt bőrfelületeknél alkalmazzuk. A páciens nagyon érzékeny a hidegre. Rosszabbodás figyelhető meg reggel, nedves környezetben. Teljes nyugalomban a beteg állapota javul.

Staphisagria
Vágott, szúrt sebeknél (műtéti beavatkozások után is) jól alkalmazható a sebgyógyulás elősegítésére. A seb hamarabb gyógyul, záródik, kevésbé fájdalmas. Ingerlékenység, szeszélyes hangulat és könnyű sértődékenység jellemzi a beteget. Rosszabbodik az állapota bosszúságtól, éjszaka, érintéstől, és javulás figyelhető meg melegtől, nyugalomban. Csípéseknél különösen jól használható szer, főleg, ha a kifejezetten viszketés jellemző.

Apis
Szúrt sebek (pl. tűszúrás, szög, tüske), valamint rágcsálók, macska harapása, amely tűszúrásszerű, jobban gyógyulnak Apis segítségével. Mindig érdemes adni, ha a fájdalom szúró, égető, ha kifejezett duzzanat, ödéma van a seb körül, a terület forró. A panaszok jelentősen csökkennek hidegre, hűsítő borogatásra, de feltűnő a rosszabbodás mindennemű meleg alkalmazásánál, valamint érintéstől, nyomástól. Méh-, darázs- és bögölycsípéseknél nélkülözhetetlen szer. Minél hamarabb kezdjünk el az adását, annál látványosabb az eredmény. Akár a C, CH 30 potenciát is adhatjuk heveny esetben. Ha oldott formában adagoljuk (5-10 percenként), még hatásosabb.

Ledum
Ez a másik szerünk szúrt sebeknél, pontszerű harapásoknál és különböző ízeltlábúak által előidézett csípéseknél. Jellegzetessége, hogy a seb környékén a bőr hűvös tapintatú (feltűnő eltérés az Apistól), mégis rosszabbodás következik be meleg alkalmazásánál. A csípés helye érzékeny, és éjszaka a fájdalom fokozódik. Rosszabbodás következik mozgástól is. Csökken a fájdalom hideg alkalmazásánál, pihenéstől. A Ledumról érdemes tudni, hogy kitűnő szer a szúnyog- és rovarcsípések megelőzésére, de ebben az esetben az alacsony potenciák (D, C, CH 5, 6) azok, amelyek beváltak. Ilyenkor a golyókat gyakran (akár kétóránként) kell szedni.

Silicea
Üvegszilánk, tüske – a köröm alá becsúszott tüske is –, a kaktusz, rózsa tövise által okozott sérüléseknél, idegen test sebbe kerülésekor jól alkalmazható. Elősegíti az idegen anyag kilökődését a szervezetből. Ha rovar szúrószervét, fullánkját nem tudtuk eltávolítani, segíthet a Silicea. Különösen jól hat fázós, rossz ellenálló képességű betegeknél, begyulladt, gennyesedő sebeknél.

Fontos, hogy idegentest eltávolításra ne az alacsony potenciákat válasszuk. Arra is gondolni kell, hogy a Silicea a beültetett csípőprotézisben, intrauterin eszközben (spirál), pace-makerben is kárt tehet.

Az egyszerű csípések legtöbbször kellemetlenek, de nem okoznak komoly gondot. Ha allergiás reakciót váltanak ki – ez például lehet szájban ödéma, duzzanat, ami megakadályozza a normális levegővételt –, akkor az feltétlenül orvosi ellátást igényel! A kisebb kellemetlenségek enyhítésére legfontosabb szerünk a Ledum és az Apis, amelyek a fent említett jellemzők és különbségek figyelembe vételével szinte mindig szóba jönnek.

Említésre méltó szer lehet még:
Urtica urens
A csípés körüli területen göbcse jelentkezik, égő érzéssel. A göbcse kezdetben világosabb, mint az Apis rózsaszínes duzzanata, később csalánkiütéshez kezd hasonlítani, világos piros apró duzzanattal, amely viszket. A duzzanat, égető érzés és a viszketés mindenféle hideg alkalmazásánál felerősödik.

Cantharis
Erősen égő, viszkető, hólyagos bőrelváltozások, melyek javulnak hideg borogatásra. (Hasonlóan az Apishoz, de a nagy hólyag az, amely megkülönbözteti tőle).

Mezereum
Elviselhetetlen viszketés, bőrgyulladás és zavaros bennékű hólyagok, melyek esetleg megnyílnak. Ha ilyen elváltozást látunk a bőrön, legyen az rovarcsípés okozta hólyag, vagy akár bárányhimlő bőrjelensége, hasznos szer lehet a Mezereum.

Tarentula hispanica
Leginkább pókcsípés vagy ahhoz hasonlító elváltozásnál használható szer. A marás helyén kemény, tömött tapintatú duzzanat észlelhető, kékes elszíneződéssel. Égő fájdalmat, viszketést érez a beteg. Ha a rovarcsípés vagy a seb elfertőződik, vagy felmerül annak a gyanúja, feltétlenül orvosi segítséget vegyünk igénybe, de a szakellátásig sok mindent tehetünk homeopátiás szerekkel!

Belladona
Az első használandó szerek egyike gyulladásban. Hirtelen fellépő, lüktető fájdalom, esetleg lázzal, delíriummal. A bőr élénk piros a sebzésnél, a szúrás környékén. A beteg nyugtalan, tág pupillák jellemzik.

Hepar sulphuris
Fenyegető gennyesedés előtti állapotban választható homeopátiás szer. A seb duzzadt, piros, érintésre nagyon fájdalmas. A fájdalom hatására akár eszméletvesztés is bekövetkezhet. A beteg nagyon fázós.

Lachesis
Akkor alkalmazandó, ha a fertőzés kezd terjedni, és a seb környéke kékesvörös. Jellegzetessége, hogy a beteg a hőt, meleget nem viseli el, mert ezek fokozzák mind a helyi, mind az általános panaszait. A seb váladékozásának, „kifakadásának” elindulásától drámai javulás következik be.

Graffit
Régebbi, felülfertőződött, sebesedett csípések, melyek viszketnek, sűrű ragacsos, mézszerű váladék látható a felszínén. Árt neki, ha víz és meleg éri. A fertőzött vagy szövődményes sebek kezelése csak homeopátiás szakorvos, ill. sebész felügyelete mellett megengedett.

Ha kullancs csíp

Végezetül néhány lehetőség a kullancscsípés esetén használható homeopátiás szerekről:

Zeckenbissfieber nozóda
Kullancscsípés és a kullancs eltávolítása után érdemes adagolni C30 potenciában 3 napon át napi egyszer, majd heti egyszer még két héten át.

Borrelia nozóda
Ugyancsak hasznos lehet a Lyme-kór veszélye miatt. C30 potenciában kell szedni, az előzőhöz hasonlóan.

A szerek adagolása általában:
A választandó potencia leggyakrabban C, CH 9-15.
– 5 szem 2-3 alkalommal naponta elszopogatva, vagy
– vízben feloldott állapotban gyakrabban is lehet ismételni, állapottól függően
– ha a tünetek javulnak, minden esetben ritkítani kell a bevételek számát, ill. abba kell hagyni a gyógyszerek szedését.
Mind a kezelésről, mind a homeopátiás gyógyszerek adagolásáról, tárolásáról bővebben olvashatnak előző cikkeinkben, és „A homeopátia kézikönyve”című kiadványban (szerk: Dr. Sebő Zsuzsanna).

Ha nem is a teljesség igényével, de a leggyakrabban használt szerek leírásával próbáltunk bővíteni a házipatikába bekerülő homeopátiás gyógyszerek számát, hiszen a homeopátia kitűnő segítség a hétköznapokban, egyszerűen alkalmazható, hatékony, de szabályait ismerni kell ahhoz, hogy a teljes sikert érjük el!

Ivánkay Márta
természetgyógyász
fülakupunktúrás addiktológus
Dr. Sebő Zsuzsanna
gyermekgyógyász, homeopata
Tanácsadás

Személyes kérdéseivel forduljon szakértő tanácsadóinkhoz!