Natura Fesztivál Majkon

Ez a nap a természet és az egészség jegyében telik a majki Kamalduli Remeteségben. A Vértes erdeinek ölelésében, tavak szomszédságában, az ősi szakrális erők találkozási pontján fekvő régi barokk szerzetes telepen ideális helyszín a környezetvédelem, az élőfaluk, az ember számára legjobb élettér kialakíthatóságának jegyében szervezett Natura Fesztivál számára.

20100513-Majk_remetelak1Felvonul és bemutatót tart számos természetgyógyász, gyógynövénytermesztő, feldolgozó, vásáron árulják termékeiket alternatív gyógyászok, biotermesztők, ásványárusok, kézművesek. A kicsiket Isti-Pisti zenebohóc fogja szórakoztatni, lesz kézműves foglalkoztató, körtánc és drámajáték. Este hét órától a kolostor refektóriumában Jeszenszky István gyógyító varázshangok koncert lesz.

A majki Kamalduli Remeteség, annak idején, mint szerzetestelep, szinte a mai öko- és közösségi gondolkodásnak megfelelően épült, így igazi, hiteles otthonául szolgálhat rendezvényünknek. Szeretnénk bemutatni működő öko-, élő falvakat, megismertetni a közönséget ars poeticájukkal, működési elveikkel, nehézségeikkel, boldogságaikkal.

A fesztiválon neves, a témában érdekelt előadók fogják bemutatni a múlt-jelen-jövő helyzetét ökológiai, mezőgazdasági, társadalmi szempontból.

Mindenki kiszámíthatja saját ökológiai lábnyomát!

Részletes programok

Előadások a kolostorban:
10.20 Pál Gabriella: Ember a tájban
11.10 Metzger Gyula: Vidékfejlesztési alapok
12.00 Altdorfer Csaba: Ökofalu a bioépítész szemével
13.00 Gabula András: PHPP-azaz PasszívHáz, vagy Polgár Pukkasztás
14.00 Czumpf Attila: Az agostyáni ökofalu bemutatása
15.00 Gyurkó Ádám: Székelyföldi mofetták
16.00 Tuba Gábor Botond: Csontkovács a Káli-medencéből
17.00 Cserkúthy Balázs: A szennyező anyagok és az élősködők hatása az egészségünkre
18.00 Living Mátrix című film rövidített változatának a bemutatása
19.00 Koncert: Jeszenszky István- Gyógyító varázshangok
A 16-os cellaházban:
10.30 – 18.00 Pék Tamás: A nagyüzemi állattartás hatása a globális felmelegedésre

Egyéb programok egész nap:
17-es cellaház udvarán keleti teaszertartás bemutató
A kolostorudvarban a kútnál: Farkas Zoltán Klasszikus gitárzene
Jász Attila versmondó
GAJA egyesület a fenyőfáknál ingyenes vízvizsgálatot tart -lehet hozni vizet,
valamint ökológiai lábnyom számítást végez
Az Erdei Büfé galériáján Tisza Kalmár György festőművész „ Gyökércsakra” meditációja
Idra jóga az Angolparkban
17.00 népek tánca mindenkinek a fenyőfáknál

Gyermek programok:
10.30 Isti-Pisti zenebohóc műsora
11.30 Kovács Évi néptánc kicsiknek
13.30 Isti-Pisti zenebohóc műsora
14.30 Kovács Évi népdalok kicsiknek és nagyoknak

Egész nap:
kézműves foglalkozások a tiszafánál
filmvetítés: Magyar Népmesék a kolostorban
Kézműves- és biovásár egész nap, kóstolással, finom falatokkal.
Az Angolparkban a Négy Remete kft szolgálja ki az éhezőket,
Az Erdei Büfében kávét, teát, és szörpöket lehet kapni.

Rendezvény és vásár május 16-án, 10-18 óráig van nyitva.
Belépőjegy egységes kedvezményes 600 Ft.

Oroszlányból a vasútállomásról (minden egész órakor), a Posta elől (minden negyed órakor) ingyenes kisvonat hozza fel az autó nélkül érkező kedves látogatóinkat.

(Forrás: Műemlékek Nemzeti Gondnoksága)