Párbeszéd kell a gyógyítók között

Egy hete közöltük portálunkon Kürti Gábor A „kuruzslók” védelmében című nyílt levelét Boldogkői Zsolthoz. Az írás vihart kavart a szegedi professzor követői, az alternatív gyógymódok ellenzői, illetve a természetes gyógyító eljárások híveinek körében egyaránt. Alábbi cikkében egy tapasztalt holisztikus orvos száll síkra a párbeszéd szükségessége mellett.

A „kuruzslók” védelmében

Tisztelt Boldogkői Zsolt! Miután Ön a Facebookon közzétette a Magyar Tudományos Akadémia elnökének írott levelét, veszem a bátorságot, hogy nyílt levelet írjak Önnek. Nyilván nem vagyunk egy súlycsoportban, hiszen Ön orvoskari professzor, intézetvezető Szegeden, jómagam pedig csak ex-vegyész és nyugdíjas természetgyógyász vagyok. Önhöz képest egy senki…

Nyílt levél dr. Zacher Gábor toxikológushoz

Kedves Olvasók! Több neves és nagy tekintélyű szakember szólt hozzá dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos interneten közzétett előadásához, melynek érdekessége, hogy azt a közismerten alternatív gyógyászat ellenes szakember a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Természetgyógyászati Szakmai Tagozatának közelmúltban tartott továbbképzésén adta elő.

Holistic MED Nyílt Napok

Szeptember 28-29-én Nyílt napokkal várja Önt a Holistic MED. Díjmentesen bemutatkoznak a központban dolgozó vállalkozások, neves természetgyógyászok tartanak előadást, egész napos kiállítások, termékbemutatók, könyvek, lemezek, gyógyászati segédeszközök, táplálékkiegészítők és még sok más látnivaló… A nyílt nap fő témája a természetes gyógymódok, valamint természetes gyógynövényekből készített táplálékkiegészítők, amelyek mesterséges anyagok, illetve mellékhatások nélkül állnak rendelkezésünkre – természetesen csak akkor, ha tudunk róluk.

Természetgyógyász konferencia, felmérések, vásár

Az ESSZENCIÁLIS Természetgyógyász konferencia keretén belül Magyarországon először hallható a Tibeti Nagy Hangmasszázs, mely zene és terápia EGYben. Az alternatív és komplementer terápiás módszereket felsorakoztató és egységként tekintő hozzáállás jelentheti az EGÉSZség megőrzésének és helyreállításának kulcsát.

A magas vérnyomás természetgyógyászati kezelése

A magas vérnyomás a leggyakoribb szív- és érrendszeri betegség: felnőttkorában minden negyedik-ötödik embernek kórosan megemelkedik a vérnyomása, és megfelelő kezelés nélkül ennek súlyos következményei lehetnek. Két amerikai kutató áttekintette, hogy a gyógyszeripar előállította szerek helyett milyen természetgyógyászati módszerekkel igyekeznek mérsékelni, sőt lehetőleg megszüntetni ezt a kóros állapotot.

Természetgyógyászat: mi jöhet még…

Az úgynevezett hőskorban, a rendszerváltás hajnalán annyira rendezetlenek voltak a viszonyok a természetgyógyászat körül, hogy kivívtuk a „népharagot”. Tombolt a „vadkapitalizmus”. Kaszáltak a hiszékenység vámszedői, a kóklerek, a rászoruló emberek bizalmával visszaélők. Eközben az igaz szándékú, képzett természetgyógyász szakemberek – akik sokszor a megfelelő természetgyógyászati szakképzés hiányában, autodidakta módon, nagy tudásra és gyakorlatra tettek szert – szerényen végezték dolgukat, gyakran hazai és nemzetközi hírnevet szereztek.

Hogyan tovább, természetgyógyászat?

Reflexiót kaptunk a Komplementer Medicina Szakmai Kollégiumi Tagozat Tanácsadó Testületétől dr. Taraczközi István „Aki nem illeszkedik be, azt kirekesztik – A természetgyógyászat végnapjai” című írására, amely az interneten terjed, portálunkon is megjelent, és kapcsolódik a természetgyógyászat védelmében indított aláírásgyűjtésünkhöz. Alább közöljük a testületi választ – azzal, hogy szívesen közzétesszük a természetgyógyászatot szívügyüknek tartó kollégák véleményét, javaslatait.

A természetgyógyászat végnapjai

Az interneten terjed dr. Taraczközi Istvánnak, a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége elnökének – Aki nem illeszkedik be, azt kirekesztik; A természetgyógyászat végnapjai – című e-mailje, amely részleteket ismertet a készülő új természetgyógyászati rendeletből. Kiderül belőle, hogy megszüntetnének, illetve összevonnának több, eddig elismert természetgyógyászati szakmát, megszüntetnék számos gyakorló természetgyógyász eddigi munkalehetőségeit. Írójának hozzájárulásával alább közreadjuk a levelet – hozzátéve, hogy várjuk az abban megszólított Komplementer Medicina Tagozat és Tanács válaszát. Ezzel egy időben aláírásgyűjtést indítunk a természetgyógyászat védelmében. Ön is aláírja a petíciót?

Melyik gyógymódtól mit várhatunk?

Ember legyen a talpán, aki eligazodik a különféle alternatív gyógymódok útvesztőjében, hiszen van belőlük több tucatnyi… Márpedig az életben elég gyakran fordulhat elő olyan helyzet, amikor a beteg úgy érzi: a hivatalos orvoslás bizony nem jár a várt eredménnyel, vagyis nem gyógyul tőle igazán, vagy pedig az orvosi kezelés túl sok mellékhatással jár. Az egészséget holisztikusan, a test, a lélek és a szellem egységeként értelmező embereknek nyújt segítséget az eligazodásban Norma G. Cuellar: Komplementer medicina – Kiegészítő és alternatív orvoslás című könyve, amely a SpringMed Természetgyógyászat Könyvek® sorozat köteteként látott napvilágot.