Hajhullás, korpásodás otthoni kezelése

Életkorunk a hajunk állapotán is lemérhető, és nagyon jól látszik belőle, hogy az illető szervezete biológiai értelemben fiatalabb vagy öregebb-e az életkoránál. Ha valakinek az időskor elérése előtt már gondjai vannak a hajával, az többnyire valamilyen belső okra vezethető vissza. Az androgén hormonoktól a férfi a feje tetején kívül mindenütt szőrösebb lesz. E hormonok a változás korában viszonylagos túlsúlyba kerülnek a női szervezetben, például hajhullást okozva.

Mit (t)együnk, hogy jöjjön a baba? (1.)

Néhány nő számára számára rettegést jelent, de talán többen vannak, akik örömmel végzik el a terhességi tesztet annak reményében, hogy áldott állapotba kerültek. De pontosan mit mér a teszt, miért mondható közel száz százalékosnak az eredmény? Mi az oka annak, hogy néhányan hiába várják a két csíkot? Néhány tippet is adunk, mit (t)egyenek, hogy a várt eredményt kapják.

Egészséges baktériumok? (2.)

Az egészséges bélflóra számos fertőzéstől megóvhat és a megbomlott bélflórát egyszerűen helyreállíthatjuk jó minőségű étrend-kiegészítővel. Csörnyei Ida természetgyógyász tanácsadónk szerint nem mindegy azonban, milyen probiotikummal próbálkozunk. Íme néhány tipp arra vonatkozóan, mire figyeljünk a vásárlásnál.

Férfias gondok

Évente számos aktív korú férfi észleli magán a prosztataproblémák tüneteit. Az 50 év feletti férfiak fele, míg a 80 fölöttiek 80 százaléka kénytelen szembesülni a kellemetlenségekkel, de a legfrissebb klinikai tapasztalatok szerint sokakat már 30-40 éves korban utolér a betegség. A TCM (hagyományos kínai orvoslás) szerint a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt, már fiatal felnőttként is.

Egészséges baktériumok? (1.)

Sok nőt és lányt érintő probléma a vissza-visszatérő hüvelyfolyás és egyéb betegségek. A közös illemhelyek, strandok, uszodák, zuhanyzók mind a fertőzés lehetséges forrásai, de a védelem sokkal egyszerűbb, mint hinnénk. A megoldás: az egészséges bélflóra helyreállítása.

Gyógyító mínuszok

Hallásra is borzongató, holott a mínusz 100-110°C hőmérséklet valóban segít. Bár az előző hetekhez képest lehűlt az idő, szerencsére ez nem a holnapi időjárás előrejelzés. Egy világszerte elismert természetes gyógymódról van szó, a teljestest-hidegterápiáról, mellyel hatékonyan kezelhető számos mozgásszervi probléma.

A Nagyi tudja!

A háziszereket gyakran kis sérülések, megfázások, torokfájás, vagy gyomorégés esetén használják első segélyként. Hagyományos receptek a „nagyi tudja” alapon jelenleg annyira kedveltek, mint még soha.

A misztikus gyógyító: a bodza

Európa-szerte varázserővel ruházták fel és titokzatos hagyományok övezték a bodzát, míg gyógynövényként való használata szinte az emberiséggel egyidős gyakorlat. Gyógyhatásainak se szeri se száma, a talajt is javítja, finom illatú, esztétikus és szinte bárhol megterem.

Natura Fesztivál Majkon

Ez a nap a természet és az egészség jegyében telik a majki Kamalduli Remeteségben. A Vértes erdeinek ölelésében, tavak szomszédságában, az ősi szakrális erők találkozási pontján fekvő régi barokk szerzetes telepen ideális helyszín a környezetvédelem, az élőfaluk, az ember számára legjobb élettér kialakíthatóságának jegyében szervezett Natura Fesztivál számára.

Természetes Egészség Életmód Kiállítás

Ingyenes szűrővizsgálatokkal, tanácsadásokkal, bemutatókkal várják az érdeklődőket az Egészséges életmód kiállításon. Számos természetes módszert ismerhetünk meg, amelyek segítenek a testi-lelki egészség megóvásában, a korszerű és egészséges táplálkozás kialakításában, valamint tájékozódhatunk a természetes egészségmegőrzés és gyógyítás lehetőségeiről.