Az állatok felelősségre, gondoskodásra tanítják a gyermekeket, sok örömet és szeretetet adnak az egész családnak. Azért, hogy jobban megérthessük, mi válthatja ki a kutyában a harapási reakciót és felkészülhessünk annak elkerülésére, érdemes egy kicsit jobban elmerülnünk a kutyalélektanban.

Egyes esetekben a kutyaharapások olyan házi kedvencektől származnak, akik már jól ismerik a gyerekeket, és egyébként békességben, szeretetben élnek együtt velük. A kutya természete és vérmérséklete alapvetően öröklött tulajdonság, amit neveléssel, betanítással némileg módosíthatunk. Vannak barátságosabb, alkalmazkodóbb és könnyebben idomítható fajták, amelyeket már e vezérelvek szerint tenyésztettek. Az emberekhez hasonlóan azonban az egyébként alkalmazkodó, betanított kutyák is küzdhetnek olyan mentális problémákkal (kutyák között sem ritka például a depresszió), amelyek befolyásolhatják viselkedésüket, úgyhogy az ő esetükben sem árt résen lennünk. A statisztikák szerint a kutyák leggyakrabban mégis az 1-5 éves korú gyermekeket harapják meg.

„A kutyák valami miatt a gyerekekkel szemben általában sokkal toleránsabbak, mint a felnőttekkel szemben.” – mondja Dr. Sütő András kisállatgyógyász klinikus szakállatorvos. – „Többnyire nagy szeretettel fordulnak a gyermekek felé, tőlük sok olyan dolgot is eltűrnek, amit a felnőttektől már nem.”

A „mindent vagy semmit” ösztön

Nézzünk egy tipikus kutyaharapási szituációt: egy kislány meglát egy aranyos kiskutyát és meg akarja simogatni. Tegyük fel, hogy a kutya akkor éppen nem akarja, hogy megsimogassa, ezért vagy elsétál vagy elkezd morogni, így fejezve ki nemtetszését. Ez nála azt jelenti, hogy „vigyázz, ha nem veszed a lapot a morgó jelemre, akkor lehet, hogy még valami kellemetlenebbet is fogok csinálni”! A kisgyerek azonban valószínűleg nem veszi figyelembe a kutya figyelmeztetését, hiszen egy 6 éven aluli gyermek például még nem is tudja, hogy mit jelent a morgás, ezért tovább üldözi szeretetével a kutyát annak ellenére, hogy az állat már egyértelmű figyelmeztetést adott. A kutyában ilyenkor ösztönösen kialakulhat a „mindent vagy semmit” (támadok vagy elszaladok) állapot. Az, hogy ez a válaszreakció pontosan mennyi idő elteltével váltódik ki a kutyából, függ a kutya vérmérsékletétől, toleranciaszintjétől és attól, hogy mennyire érzi magát biztonságban az adott helyzetben. Az a kutya, amelyik nem érzi magát biztonságban, gyorsabban cselekszik és az esetek többségében a támadást választja az elmeneküléssel szemben. Az a kisgyerek viszont, amelyik már simogatja, ölelgeti a kutyát, benne van a kutya „biztonsági zónájában” és automatikusan beindíthatja benne a „mindent vagy semmit” védekező mechanizmust. Ha a kutya már leadta figyelmeztető jeleit és nem maradt számára más kommunikációs eszköz arra, hogy kifejezze, „hagyjál békén, most nincs kedvem játszani” – akkor haraphat.

Olvassa tovább a cikket…

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről