Fiatalok öngyilkossága: figyelmeztető jelek

A kamaszkori öngyilkosság egyike azoknak a témáknak, amelyekről nem szokás beszélni. Különösen tilalmasnak számít ez az érintett korosztály előtt. A kutatók és a pedagógusok egyaránt úgy tartják, hogy ha a serdülőkkel erről beszélgetnének, akkor esetleg tippet adnának ahhoz, hogy az érintettek maguk is megpróbálkozzanak az önpusztítással. Egy új kutatás kiderítette, hogy ez nem igaz: a lelki teher alatt gyötrődő tizenévesek számára éppenséggel megkönnyebbülést jelenthet, ha szóba kerül ez a téma.

Az Egyesült Államokban riasztó adatok váltak ismertté: évente több mint 3 millió, 15–19 éves fiatal dédelgeti az öngyilkosság gondolatát. Közülük 1,7 millióan meg is próbálkoznak annak valamilyen formájával, és ezeknek a kísérleteknek több mint a fele orvosi beavatkozáshoz vezet. Az összes önpusztító próbálkozás közül 1600 „sikeres”, ezek a fiatalok valóban elbúcsúznak az életüktől.

Madelyn Gould, a Columbia Egyetem és a New York-i Pszichiátriai Intézet kutatója 2342 diákot vizsgált hat New York-i középiskolában. Kérdőíves módszerrel mérte fel az öngyilkossággal kapcsolatos gondolataikat és véleményüket. Kiderült: nincs alapja annak a félelemnek, hogy az öngyilkosság témájának már a megemlítése is „elültetné a gondolatot” a tinédzser fejében. Éppen ellenkezőleg, az e témáról való beszélgetés könnyít a serdülők lelki terhein, segít feldolgozni nehéz élethelyzeteiket. A kutatás egyébként a Journal of the American Medical Association című mértékadó szakfolyóirat 2005. áprilisi számában látott napvilágot.

Dr. David Fassler burlingtoni gyermekpszichiáter mindehhez hozzátette: nagyon fontos, hogy a szülők idejében felismerjék, gyermekük az önpusztítás gondolatával kacérkodik. Ezt megkönnyíti, hogy az öngyilkosságot fontolgató fiatal viselkedésében határozott változások tapasztalhatók. Ezek közül a leggyakoribbak a következők:

  • az érintett az öngyilkosságról beszél vagy ír;
  • feltűnően ingerlékeny;
  • megváltoznak az alvási szokásai;
  • hanyatlik az iskolai teljesítménye;
  • felhagy az egykor kedvelt tevékenységeivel;
  • kerüli a barátait;
  • megválik kedvenc tárgyaitól.