Kedves Látogatóink! Finanszírozási nehézségeink szponzor híján – 15 éves működés után – bennünket is arra kényszerítenek, hogy fogjuk vissza a tempót. Ezért már nem közlünk új cikkeket, de továbbra is elérhetők a keresőink, a holdnaptár, a kínai horoszkóp és a másfél évtized alatt megjelent írásaink.
Reméljük, hogy hamarosan lesz olyan üzleti partnerünk, aki akár tulajdonosként, akár üzemeltetőként lát fantáziát a Natúrszigetben, és kész tovább működtetni, fejleszteni az oldalunkat.
Továbbra is vigyázzanak magukra és szeretteikre!

A halfogyasztás jót tesz az agyműködésnek

Ha valaki legalább hetente egyszer tengeri halat fogyaszt, akkor az életkor előrehaladásával összefüggő agyteljesítmény-csökkenést akár 3-4 évvel is kitolhatja. Ezzel a következtetéssel zárult az a kutatás, amelyben 3718 – 65 éves vagy idősebb – chicagói lakos étkezési szokásait és agyműködését kísérték figyelemmel több mint hat éven át. A kutatásban részt vevők kérdőívek kitöltésével is segítették a vizsgálatot, megjelölve az általuk fogyasztott ételeket.

Martha Clare Morris, a Rush Egyetem orvosi központjának epidemiológusa, a tanulmány társszerzője kijelentette: azoknál az embereknél, akik hetente egyszer tengeri halat ettek, az agy teljesítményének hanyatlása 10%-kal kisebb volt, mint a halat nem fogyasztóknál. Ha pedig valaki kétszer egy héten fogyasztott tengeri halat, az említett érték 13%-ra nőtt.

A tengeri halak és a tenger más gyümölcsei – mint ismeretes – gazdagok telítetlen, úgynevezett ómega-3 zsírsavakban, amelyeknek a szívet és az érrendszert védő hatása köztudomású. Ugyanakkor a tengerihal-fogyasztás a mai világban bizonyos veszélyeket is rejteget, a környezetszennyezés miatt ugyanis ezekben az élelmiszerekben nemegyszer magas higanyszintet mértek. Éppen ezért az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhivatal, az FDA már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy terhes és szoptató anyák, valamint kisgyermekek kerüljék, illetve korlátozzák bizonyos tengeri halféleségek fogyasztását, mert azokban magas mértékű lehet a higanyszennyezés. Az FDA-ajánlás egyebek mellett a cápát, a kardhalat és a királymakrélát nevezi a higanyszennyezés szempontjából veszélyesnek. A higany elsősorban a magzat és a gyermek fejlődő agyát károsíthatja.