A borsmenta jót tesz az emlékezőtehetségnek

A borsmenta és a rozmaring fejleszti az egészséges felnőttek hosszútávú memóriáját és javul a koncentrációs képesség is, a kamillatea pedig éppen ellazulni segít. A szakember szerint nagyszerű, hogy a természetben fellelhetők azok a gyógynövények, amelyek segítenek koncentrálni és ellazulni – csak épp tudni kell, hogy mikor melyikhez nyúlunk.

A 180 résztvevő bevonásával készített felmérés szerint a memóriának két nagy barátja van, és mindkettő egyszerű növényekben rejlik: az egyik a borsmenta, a másik pedig a rozmaring. Elég csak mélyen belélegezni a rozmaring intenzív aromáját, és máris könnyebben emlékszik vissza a múltra az egészséges felnőtt ember. Ugyanígy a két gyógynövény bármelyikének hatására javul a koncentrációs képesség is.

Az ellazulásban segítHa azonban pihenni szeretnénk, akkor is elég a gyógynövényekhez nyúlni. A kamillatea a tökéletes ital, ha szeretnénk ellazulni, hatására ugyanis a koncentrációs képesség és az emlékezőtehetség átmenetileg egyaránt gyengül. Hasonló a helyzet a levendulával, amit érdemes lefekvés előtt szimatolni: szintén segít a kikapcsolódásban.

A kutatásban 180 önkéntest kértek arra, hogy fogyasszanak el egy csésze borsmenta teát, kamillateát, vagy éppen egy csésze forró vizet. A gyógyteák megízlelése előtt a résztvevőknek egy kérdőívet kellett kitölteniük, ami arra is választ adott, hogy épp milyen hangulatban vannak.

A tea-, illetve vízfogyasztást követően az önkéntesek 20 percet pihentek, majd kisebb memóriateszteken estek át, és felmérték kognitív funkcióikat is. Ezen a ponton bizonyosodott be, hogy a borsmenta tea hatására a hosszútávú memória jelentősen javult, míg a kamillatea éppen ellentétes hatást váltott ki.