A pikkelysömör, az elhízás és a cukorbetegség

A pikkelysömör összefüggésbe hozható a súlygyarapodással és a 2-es típusú cukorbetegséggel is. A szakemberek megállapították, hogy a cukorbetegeknél ötven százalékkal nagyobb az esélye a pikkelysömör megjelenésének, mint azoknál, akik nem cukorbetegek. Az is kiderült, hogy a pikkelysömör kockázata annál magasabb volt, minél több volt valakin a súlyfelesleg.

Akinek például 35 fölötti volt a testtömeg-indexe, annál már duplájára nőtt a bőrbetegség kialakulásának esélye. Amint arról a kutatást vezető dr. Ann Sophie Lonnberg, a Koppenhága Egyetem szakembere beszámolt, a pikkelysömör nagyon komplex betegség, melynek még a pontos genetikai hátterét sem sikerült feltérképezni. Az, hogy a pikkelysömör és az elhízás összefüggésbe hozható, azért is fontos megfigyelés, mert a két dolog hátterében gyakran azonos életmód, sőt azonos gének állnak.

Összefügg a testsúllyalA vizsgálat során Lonnberg és munkatársai közel 34 000 20-71 év közötti ikerpárt kísértek figyelemmel, akiknek alig több mint 4 százalékánál volt jelen a pikkelysömör, kicsit több mint 1 százaléknak volt 2-es típusú cukorbetegsége, és több mint 6 százalékuk volt túlsúlyos.

A közel 460 cukorbetegnek 8 százalékánál fordult elő a pikkelysömör, míg akik nem voltak cukorbetegek, azoknak csak 4 százalékára volt igaz ugyanez. Emellett a pikkelysömörösök többnyire túlsúlyosabbak voltak, 11 százalékuk súlyosan elhízott volt.

A kutatók 720 olyan ikerpárt is megvizsgáltak, akik közül csak egyiküknek volt pikkelysömöre, és itt is azt tapasztalták, hogy az a testvér, akinél jelen volt a pikkelysömör, általában nagyobb súlyú volt, és több volt közöttük az elhízott, a 2-es típusú cukorbetegség tekintetében azonban nem volt közöttük ilyen eltérés.

A szakemberek a fentiek fényében azt javasolják, hogy akinél jelentkezik a pikkelysömör, azok a bőrgyógyász mellett kardiológust és endokrinológust is keressenek fel, hogy amennyiben szükséges, a többi rendellenességet is időben kezelni kezdjék. Akik pedig pikkelysömörösként elhízottak, azok igyekezzenek elérni egy egészséges testsúlyt, mert ezzel elérhetik, hogy a bőrbetegségük kevésbé legyen aktív.