Elhíznak a tinik az okostelefontól, tablettől

A tinédzserek órákat töltenek tablet, okostelefon vagy számítógép előtt, és így nagyobb eséllyel válnak elhízottá. Akik naponta 5 óránál többet töltenek képernyő előtt, kétszer nagyobb valószínűséggel fogyasztanak cukros üdítőitalt és mozognak keveset. Ők 43%-kal nagyobb eséllyel híznak el azokhoz képest, akik egyáltalán nem használnak okostelefont vagy tabletet.

A Journal of Pediatrics című kiadványban megjelent kutatás szerint a szülőknek oda kell figyelniük arra, hogy mennyi időt tölt a gyermekük valamilyen képernyő előtt, hiszen az egészségüket is befolyásolhatja – nyilatkozta a kutatás vezető szerzője, Erica Kenney, a Harvard T. H. Chan School of Public Health munkatársa.

Az eredményekből kiderül, hogy az Egyesült Államokban minden ötödik tinédzser ötnél több órát tölt el valamilyen okos eszköz előtt. Összehasonlításképpen a gyerekek mindössze 8%-a ül a televízió előtt ötnél több órán keresztül. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a tv előtt töltött idő csökken, és ezt az időt inkább az okostelefonok és tabletek társaságában töltik a gyerekek” – tette hozzá Kenney.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy a túlzott televíziózás összefüggést mutat a cukros üdítők, gyorsételek, édességek és snackek fogyasztásával, így növelve az elhízás kockázatát. Kenney kíváncsi volt, hogy ez a kapcsolat fennáll-e akkor is, ha a gyermekek ezt az időt az okos eszközök előtt töltik.

A tanulmány során 2013 és 2015 között a U.S. Centers for Disease Control and Prevention által vezetett kérdőív adataira támaszkodtak, így 25 000 tinédzser válaszait vizsgálták 9-12. osztály között. Azok, akik 5 óránál többet néztek televíziót, háromszor annyi cukros üdítőitalt fogyasztottak és 78%-kal nagyobb eséllyel híztak el, mint azok, akik nem néztek tévét. Ezen eredmények megegyeztek a korábbi kutatások során kapott eredményekkel.

E rossz szokások akkor is megjelentek, mikor a televíziózást a különböző okos eszközök használata váltotta fel. Megkétszereződött a cukros üdítőitalok fogyasztása és a túl kevés mozgás esélye, emellett 74%-kal növekedett a rossz alvás előfordulása, amennyiben öt óránál többet használták ezeket az eszközöket.

A gyerekek túl sokat nassolnak a különböző kütyük használata közben – mondta Stephanie Schiff, a Northwell Health’s Huntington Hospital dietetikusa. – Ha videójátékozás közben esznek, nem veszik észre, hogy jóllaktak, és esznek tovább.

Évekkel ezelőtt a gyerekek a játszótéren vagy az udvaron játszottak iskola után. Manapság ezt a facebook, chatelés, youtube és különböző videójátékok váltották fel – nyilatkozta Schiff. Nem csoda, hogy megnövekedett a gyermekek körében az elhízás, hiszen az igazi játékokat a videójátékok helyettesítik, a fizikai aktivitás pedig az ujjaikra korlátozódik.

Amennyiben a gyerekek néhány óránál többet töltenek ezen eszközök előtt, jó, ha a szülő felveszi a kapcsolatot a gyermekorvossal, így együtt könnyebb olyan stratégiát kitalálni, mellyel csökkenthető a különböző eszközök előtt töltött idő – javasolta Kenney.