Fájdalomcsillapítás zenével műtét után

Zeneterápiával lehetne enyhíteni a hátsérülésből felépülő betegek fájdalmait. A műtét utáni fájdalmakon és szorongáson segíteni lehetne, állítja egy nemrégiben végzett kutatás. A terápia éneklést, ritmikus dobolást és élő zenét is tartalmaz, és nagyban hozzásegítette a betegeket ahhoz, hogy ellazuljanak, és kevésbé szenvedjenek a fájdalmaktól.

A New York-i Mount Sinai Kórház kutatói 30 beteget kísértek figyelemmel, akik valamilyen gerincműtéten voltak túl, és az operációt követő 72 órán belül félórás zeneterápiában részesítették őket. A terápia éneklést, ritmikus dobolást és élő zenét is tartalmazott, és nagyban hozzásegítette a betegeket ahhoz, hogy ellazuljanak és kevésbé szenvedjenek a fájdalmaktól.

A zene enyhíti a fájdalmat

Kontrollcsoportként 30 másik – szintén gerincműtéten átesett – beteget csak a hagyományos módon ápoltak, ők nem vettek részt a zeneterápiás foglalkozásokon.

Amint arról a kutatást vezető John Mondanaro, a Louis Armstrong Zeneterápiás Osztály klinikai igazgatója beszámolt, a kontrollcsoport tagjai enyhén növekvő fájdalomérzetről számoltak be, míg a zeneterápiában résztvevők egyértelmű javulást észleltek magukon, és a diszkomfort érzetük is enyhült.

A kutatók hozzátették, hogy a fájdalom nagyon szubjektív dolog, és minden egyes esetben egyéni megközelítést igényel. Az elismert, hivatalos zeneterapeuták nagyon sokat tudnak segíteni annak enyhítésében, és minden egyes betegnél a saját igényeikhez tudják igazítani a kezelést.

A vizsgálat további részleteiről a The American Journal of Orthopedics című lapban olvashatnak az érdeklődők.

 

Bejelentkezés

Hírlevél fel/leiratkozás

Videó ajánlatunk

Biofizikai állapotfelmérés felsőfokon
A videóhoz kattintson a képre!

Kiemelt ajánlatunk

Már tudok segíteni magamon

Már tudok segíteni magamon

Megosztom Önökkel az akut húgyhólyag-gyulladással kapcsolatos tapasztalataimat. Éppen a hétvégi házunkat készítettük fel a téli időszakra, és eközben észre sem vettem, hogy teljesen átfagyott a lábam. Két nap elteltével alhasi fájdalomra ébredtem. Görcsölt is meg nem is, kicsit nyomott is, olyan érzés volt, amilyet korábban soha nem tapasztaltam.

Heti horoszkóp

Heti horoszkóp

Eseménynaptár (ma és holnap)

Találkozzunk a Facebookon is!

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés