A diófogyasztás és a vastagbélrák kiújulásának esélye

A dió tele van jótékony vitaminokkal és ásványi anyagokkal, így segít bőrünk, látásunk és szívünk egészségének megőrzésében is. A diófogyasztás kifejezetten jótékony hatású, csökkenti a rák kiújulásának, valamint az elhalálozás veszélyét. Szakemberek hangsúlyozták, hogy mindez csupán kiegészítő kezelésként javasolt, nem pedig a kemoterápia helyett.

Egy 826, hármas stádiumú vastagbélrákos beteg bevonásával készült vizsgálat során arra derült fény, hogy azoknál, akik heti 56 g vagy annál több diófélét fogyasztottak, 42 százalékkal kisebb volt az esélye a rák kiújulásának és 57 százalékkal az elhalálozásnak, mint azoknál, akik nem ettek dióféléket.

Rágcsáljuk naponta

Egy további vizsgálat arra is rámutatott, hogy a jótékony hatás egyedül a fán termő csonthéjasokra vonatkozik, mint amilyen többek között a mandula, dió, mogyoró, kesudió, vagy a pekándió, de a földimogyoróra például nem.

Amint arról a kutatást vezető Temidayo Fadelu, a Dana-Farber Rákkutató Intézet (Boston) szakembere beszámolt, a vizsgálat nagyon fontos üzenete, hogy a rákos betegek a kemoterápia mellett a megfelelő étrenddel is sokat tehetnek a gyógyulásukért.

A kutatás során kemoterápián átesett vastagbélrákos betegeket kérdeztek ki az étrendjükről, és elsősorban a diófogyasztási szokásuk felől érdeklődtek, mivel az az elhízás, a kettes típusú cukorbetegség és az inzulinrezisztencia esetében is jótékony hatásúr, amely állapotok megléte mind a vastagbélrák kiújulásának kockázatát növelik.

A vizsgálatokból kiderült, hogy a diófogyasztás kifejezetten jótékony hatással van a betegekre, és csökkenti a rák kiújulásának, valamint az elhalálozásnak a veszélyét, ugyanakkor a szakemberek hangsúlyozták, hogy mindez csupán kiegészítő kezelésként javasolt, nem pedig a kemoterápia helyett.

A dió további jótékony hatásairól szóló cikkünket itt olvashatják.