A gyógynövények és a csillagjegyek – Kos

Nézzük meg, milyen gyógynövény terem a lábunk mellett a földön, hajoljunk le érte, és okosan használjuk fel! Ha a csillagokat is segítségül hívjuk, még jobb eséllyel indulunk. Lehet ebben hinni, lehet hitetlennek lenni, megpróbálni azonban érdemes!

„Megsejtettük, hogy létezik egy nagy kozmikus egység.
Ebből ered az asztrológia.„ (Goethe)

A sikeres ember életének legfőbb titka, hogy a megfelelő pillanatban cselekszik. Jókor kell jó helyen lennie. Már „csak” a legalkalmasabb percet kell kiválasztania lehetőségei sokaságából – és tetteit siker követi. Tudjuk-e, mikor van a döntésre legkedvezőbb alkalom? Nem mindig érzünk rá, gyakran elmegyünk a lehetőségek mellett.

Segítségül hívhatjuk az asztrológia módszereit, döntéseinkhez útmutatást kaphatunk. Emellett segítségre is számíthatunk a feladataink megoldásához, másrészt ahhoz, hogy jobban, őszinte tükörként, teljesebben megismerhessük önmagunkat, így figyelmeztetve tulajdonságainkból fakadó jó és rossz lépéseinkre. „A helyesen felfogott és alkalmazott asztrológia feltétlenül etikus, magasrendűen erkölcsi irányba tereli a vele foglalkozót. A kozmikus erők sugárzásai mindenen áthatnak és mindenütt, mindenkor kifejtik hatásaikat. Létesítenek, formálnak, változásokat idéznek elő, szétbontják a meglévő formákat, és újakat hoznak létre” – állítja dr. Baktay Ervin az egyik könyvében.

Óraképek – horoszkópok, állatövi jegyek

Alapjuk az egyén születésének pontos időpontja és földrajzi helye. Az élőlények milliárdjainak más és más a sorsa, de bizonyos törvényszerűségek mindegyik életben kifejezésre jutnak. Ez nem azt jelenti, hogy a csillagok irányítják a sorsunkat, mi magunk tesszük azt, de a rejtelmes kozmikus rendben kapcsolatba kerülünk olyan erőkkel, amelyek születésünk pillanatában már mutatkozó konstellációkat (bizonyos jelek, esetek, események együttes, egyidejű megjelenése, elsősorban a csillagképekben) fejtettek ki. Az állatövi jegyek jelentéstartalma szoros összefüggésben van a bennük uralkodó bolygókkal (planétákkal).

„A Kos kezdeményez és elkezd,
a Bika begyűjt és megőriz,
az Ikrek tájékoztat és közvetít,
a Rák ráérez és elfogad,
az Oroszlán teremt és uralkodik,
a Szűz rendszerez és alkalmaz,
a Mérleg felbecsül és egyensúlyoz,
a Skorpió átalakít és megváltoztat,
a Nyilas lelkesedi és lelkesít,
a Bak összpontosít és célra töerkszik,
a Vízöntő tervez és intézkedik,
a Halak abbahagy és eltűnik.”
(Jeanne-Elise Alazard)

A bolygók befolyásai – a planéták természete

A csillagos égboltra feltekintve számlálhatatlanul sok csillagot láthatunk. Ezek többsége nagy távolságra van Földünktől, azonos helyzetet foglalnak el, mert állócsillagok, kevésbé hatnak ránk. Számunkra jelentősebbek azonban azok az égitestek, amelyek állandó helyváltoztatásukkal befolyásolják életünket, ezeket a bolygókat az asztrológia ősidők óta figyelemmel kíséri.

Sugárzásuk aszerint tetszik jótékonynak vagy kártékonynak, hogy milyen módosulásban közvetítik a központi erőforrás, a Nap sugárzását – tartja a plantétákról dr. Baktay Ervin. Néhány jellemző tulajdonságot érdemes megismerni, bővebb kifejtést az adott horoszkóp állatövi jegyében találhatunk.

A Nap a Halak jegyében halad, március 20-án a Kos jegyébe lép. Ekkor a nappalok és az éjszakák hosszúsága azonos, ez maga a tavaszi napéjegyenlőség, a csillagászati tavasz kezdete. A zodiákus kör kezdőpontja is ez a tavaszpont, első jegyként sorrendben a Kossal kezdődik, a nulla fokról kiindulva.

Kos (Aries)

Állatövi jegy ideje: március 20- április 21
Elemek szerint: Tűz jegyű – kardinális, férfias és pozitív
Uralkodó bolygója: a Mars, rangvesztett bolygója a Vénusz.

A Mars hatásai

Pozitív, tüzes, férfias, fokozott tevékenységet kiváltó bolygó. A Mars képviseli az erőt, akaratot, energiát, cselekvést, becsvágyat, törekvést, bátorságot, elszántságot, küzdőképességet és az aktív erotikumot.

Egészségügyi vonatkozásban: epe, a férfi nemi szervek, artériák, izmok, a vér vastartalma és oxidációja, a férfi szexuális funkciói, izomműködés.

A Mars uralma alá tartozó gyógynövényeket a Kos jegyben születettek esetében figyelembe vehetjük.

A Kos jellemzői:

„Nyílik az ajtó és – megjelenik a Kos. Ollé! Jön-megy, szónokol. Terveket kovácsol – majd másokkal végrehajtatja. Senki sem tudja, miért ez a nagy izgalom, történt valami? Bizonyára tűzriadó vagy bombamerénylet! Micsoda energia! Az ember képtelen levenni róla a szemét, mindenkit megőrjít. A Kos lázas tempóban él, spontán ötleteivel általában megdöbbenti, zavarba ejti a környezetét. Csak úgy ontja magából a gondolatokat a szélrózsa minden irányába. Aki figyeli a Kos előadását, az legszívesebben odaszólna neki: Nyugodj meg öregem! Normális ember levegőt vesz, gondolkodik, hisz ráér. Nem kell kapkodni, lesz időd tervezni is, építeni is. De az ég szerelmére, ne pazarold el magad! De vele szemben felesleges az ünneprontót játszani, mert még oda sem figyel. Sőt, már odább is állt… hogy újra visszajöjjön. Ha megnézzük a Kost, első látásra kitűnik, hogy folyton új eszmék, szokatlan találkák után rohan, szinte mágnesként vonzzák az ismeretlen kalandok.” (Jeanne-Elise Alazard: A kedvező pillanat)

Harmonikus állásban: nagylelkűségre, kötelességtudásra, lelkesedésre, gyors cselekvésre, de kevés kitartásra mutat. Józan ítélőképesség, tanulékonyság és intuíció is jellemzik. Gyermekszerető. Amennyiben a Kos nő, akkor otthon ő hordozza a kalapot, ő az „örök nő”! Akinél a Kos hatása erős, az jó politikus, szereti a természetet. Határozott, hűséges barát. Jószívű és nemes lelkű, bántja, ha másoknak fájdalmat okoz, és azt igyekszik jóvátenni. Vezető alkatú. Mindig mozgásban lévő, tettre kész. Rendkívüli életereje van, ezért bármely betegségből gyorsan felépül.

Diszharmonikus állásban: heves, szeszélyes, türelmetlen, meggondolatlan, vakmerő, bosszúálló. Makacs, nyugtalan természet. Nehéz élettárs még akkor is, ha a Kos harmonikus helyzetben van a horoszkópban.

Kedvenc színe: vörös
Szerencseszáma: 9
Szerencse napja: kedd
Égtája: Kelet
Drágakövei: gyémánt, rubin

A Kos jegy jellemző betegségei és gyógynövényei

Betegségeik a leírt tulajdonságokból szinte egyenes következménynek tekinthetők.

  • Fej megbetegedései, az arc, fogazat, álmatlanság
  • Érzékszervek – elsősorban a szem, de a fül is
  • Agy és agyhártya megbetegedései, központi idegrendszer, vérnyomásproblémák (keringéssel kapcsolatos problémák halánték-ütőerek, fejvisszerek)
  • Ízületek, izomzat
  • Allergia, asztma, szénanátha, főként az idegesebb típusú Kosok betegsége.
  • Másodlagos betegségre hajlamosít: fájdalmak a vesében, cukorbetegség, álmatlanság, urémia, ekcéma, nedves bőrkiütések.

A Kos számára alapvető feladat – az egészsége érdekében –, hogy próbálja higgadtan fogadni a dolgokat, emelkedjen felül a kisebb kellemetlenségeken. Meg kell tanulnia a munkát megosztani, mert azt hiheti, hogy csak ő képes megfelelően elvégezni valamely feladatot. A Mars irányító ereje erős szervezettel ajándékozta meg őket, de a végsőkig képesek kimeríteni erőiket, meg kell ismerniük, hogy más út is létezik.

A Mars uralma alá tartozó gyógynövényeket Nicholas Culpeper (angol botanikus, növénygyűjtő, orvos, csillagfejtő asztrológus) Angol Physician c. könyvében összegezte „Ügyeljetek rá, hogy a beteg testrészt a hozzá tartozó gyógynövényekkel erősítsétek!” Ezeket a gyógynövényeket a Kos jegyben születettek esetében a legmegfelelőbb módon, a szabályok betartásával használhatjuk fel.

  • Bazsalikom
  • Borbolya
  • Fekete szeder
  • Fokhagyma
  • Galagonya
  • Komló
  • Mustár (fehér)
  • Csalán
  • Hagyma
  • Zsázsa
  • Vízitorma
  • Rebarbara
  • Máriatövis
  • Búzavirág
  • Fehér üröm
  • Rezeda

Mely gyógynövényeket használhatjuk a Kos jegyben születettek legjellemzőbb betegségeinél? Harmonizáló gyógynövények lehetnek:

  • Aloe (Aloe vera)
  • Hegyi árnika (Arnica montana L.)
  • Csalán (Urtica dioica L.)
  • Csipkerózsa (Rosa canina L.)
  • Fehér fagyöngy (Viscum album L.)
  • Fokhagyma (Allium sativum L.)
  • Kakukkfű (Thymus serpyllum L.)
  • Medvehagyma (Allium ursinum L.)
  • Majoránna (Majorana Hortensis Moench.)
  • Orvosi kankalin (Primula veris L.)
  • Rozmaring (Rosmarinus off. L.)
  • Torma (Armoratio rusticana L.)
  • Vöröshagyma (Allium cepa L.)
  • Búzavirág (Cyanus segetum Hill.)
  • Citromfű (Melissa off. L.)
  • Orbáncfű (Hypericum perforatum L.)
  • Komló (Humulus lupulus L.)
  • Tölgyfakéreg
  • Koriander

Fokhagyma, hagyma, medvehagyma, Fehér fagyöngy, csalán: érelmeszesedés megelőzésére, valamint a magas vérnyomás betegség elkerülése végett, vérnyomás szabályozására, vitaminok pótlására, szénanátha, asztma megelőzésére, roborálásra, ásványi anyagok pótlására.

Orvosi kankalin, kakukkfű, majoránna, rozmaring, torma: allergia és asztma ellen, légcső és hörgők tisztítására, köhögés csillapítására más gyógynövények társításával, ha szükséges.

Torma: emésztés okozta fejfájásnál, a bélrendszer görcseinek oldásával javítja az emésztést, vértisztítóként, vitaminpótlásként (C-vitamin), de a légutak tisztításában is segíthet.

Csipkerózsa: főként vitaminpótló (C-, B1-2-, K- és P-vitamin, magjában E2-vitamin van) energiát ad, vizelethajtó, csökkenti a gyulladást, húgykőoldó, immunrendszert erősít.

Búzavirág: vizelethajtó (magas vérnyomásnál), méregtelenítő szer, szemgyulladásoknál szemcseppként, lemosásra használható.

Citromfű: antivirális, görcsoldó, szélgörcsoldó, nyugtató, lázcsillapító, fájdalmat csökkenthetünk az izom és izomreuma megbetegedéseinél. A bélrendszerben harmonizálja a folyamatokat. Feszültségcsökkentő, étvágyjavító.

Fehér fagyöngy, galagonya: normalizálja a vérnyomást, karbantartja az ereket, nyugtatja és tonizálja a szívet, aktivizálja az immunrendszert, a felső légutak gyulladásait megelőzi (fehér fagyöngy). Nyugtat, harmonizálja az idegeket. (Tágítja a szív koszorúereit, erősíti a szívizmot – galagonya.)

Macskagyökér, orbáncfű, komló: nyugtató, görcsoldó, altató, vérnyomást csökkent, neurózisban segíthet. Tompítja a központi idegrendszert a motorikus nyugtalanságnál, a szív és a vérkeringés zavarainál megteremti a természetes egyensúlyt. Antidepresszívum (orbáncfű), vizelethajtó, epetermelést serkentő, sebgyógyító, hajszálerek cirkulációját javítja, angina pectroisban (galagonyavirággal kombinálva) hatásos segítő. Gyulladásgátló, antibiotikus, fertőzés elleni szer (komló), csillapítja a szapora szívverést, az erekben lévő feszültséget.

Hegyi árnika, aloe, tölgyfakéreg: izom, ízület fájdalmainál fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, ütések okozta kék foltok, felszívódását segíti elő. Sportsérülések, feszült izomzat esetén ellazít, krém formájában hatásosan gyógyít, regenerál.

(Megjegyzés: az egyes gyógynövények teljes leírását, felhasználási és elkészítési szabályokat a Gyógynövénykereső menüpontban megtalálhatjuk, kereshetjük.)

A Kos szülöttek számára nélkülözhetetlenül szükséges zöldségek, amelyek segítik az egészséges életmódjukat: cékla, sárgarépa, zeller, spenót, olajos magvak, diófélék, füge.

Így szól a tanítás „…te azt akarod felfedni, ami az égben van, s nem látod azt, ami a földön van.” (Aiszóposz). Nézzük meg tehát, milyen gyógynövény terem a lábunk mellett a földön, hajoljunk le érte, és okosan használjuk fel!

Németh Imréné Éva
Fitoterapeuta, természetgyógyász
Tanácsadás

Felhasznált irodalom:
Dr. Baktay Ervin: A csillagfejtés könyve (2003. Reprint kiadás)
Leon Petulengro: Csillagzatok csodafüvek (Édesvíz Kiadó 1991)
Dubravszky László Dr.–Eörssy János Dr.: A tradicionális asztrológia tankönyve (Orient Express Kiadó 1992)
Aranyi Lászlóné: Holdkereső (BioTer Bt. 2000)
Prof. Dr. Török Szilveszter: Csillagjegyek kapcsolata a tápanyagokkal (BioTer Bt. 2000)
Bagóné Obrusánszki Mónika: Herbálasztrológia (Kávé Kiadó, 2000)
Csaba György: Csillagjóslás (Minerva, 1986)
Stephen Arroyo: A horoszkóp értelmezése (Bioenergetic Kiadó, 2000.)
Kristina Waardahl: Klasszikus kérdő asztrológia a gyakorlatban (Kristina Wardahl kiadó)
Dr. Nagy Géza: A fitoterápia arany középútja a csillagjegyek tükrében (tankönyv, 2000)
Németh Imréné Éva: Gyógynövények nagykönyve (Puedlo Kiadó, 2008)