A gyógynövények és a csillagjegyek – Oroszlán

Nézzük meg, milyen gyógynövény terem a lábunk mellett a földön, hajoljunk le érte, és okosan használjuk fel! Ha a csillagokat is segítségül hívjuk, még jobb eséllyel indulunk. Lehet ebben hinni, lehet hitetlennek lenni, megpróbálni azonban érdemes! A Nap a Rák jegyében halad, azonban július 22-én az Oroszlán jegyébe lép (hossza: 120-150 fok közé esik). Augusztus elejére a nappalok hosszúsága már egy órával rövidül meg.

„Legjobb jós a belátás és a józan értelem.”
(Euripidész)

A nappalok egyre rövidebbek, a talaj felmelegedett és ontja magából a hőt. A gyümölcsfák érett terméseiktől roskadoznak, néhol száraz ágak jelennek meg. A napsütés erőteljes, égető, a frissítést hozó záporok, zivatarok jeget is hoznak. A gyógynövénykertben erőteljesen növekszenek a mentafélék, a citromfű. Virágzik a zsálya, a szurokfű, az útifű, kakukkfű, a levendula, az orbáncfű, az izsóp. Szerény kis csillagként kéklik a borágó virága is, a bíbor kasvirág, az aranysárga körömvirág, a sarkantyúka, a porcsinvirág, a fekete nadálytő sötétlila, harang alakú virágzata. A tárkony levelei is gyűjthetőek savanyításhoz, már erősek, aromásak, mélyzöldek.

„Süss fel Nap, fényes Nap,
kertek alatt a ludaink megfagynak”
(gyermekdal)

A Nap hatásai

OroszlánA Nap az életerő és a vitalitás jelképe, általánosságban is jó hatású planéta. Égitestként naprendszerünk középpontjában áll, biztosítja a fényt, a meleget, az éltet a körülötte keringő bolygók, így Földünk számára is. A görög és római mitológiában a Napot Apollón, a fény istene képviseli. Az emberiség története során számos legenda, monda és történet kapcsolódott a Naphoz, a mitológián keresztül a gyermekdalokig. Férfias, tüzes, aktív és pozitív jegy. Fémje az arany, drágaköve a gyémánt, a rubin, topáz. Színe a narancssárga, kedvenc napja a vasárnap. Szerencseszáma az 1 és 4.

Harmonikus állásban: Szimbóluma a királyi, arisztokratikus, magas rangú, meghatározó és irányító személyeknek. Jellemez egy olyan személyt, aki megtartja ígéretét, emberség és nemes lelkület hatja át döntéseit. Beszéde lassú, egyben nyomatékos és határozott, büszke és méltóságteljes. A szívében egyetlen gonosz vagy rossz szándékú gondolat sem fér meg. Hűség és szilárd erkölcsi alapok, nyíltság, önérzetesség, igazságérzet jellemzik személyiségét, Jó értelmiségi képességekkel rendelkezik, hírnév és rang veszi körül. Barátai és támogatói magasabb körökben is megtalálhatók.Erőszakos, nyakas

Diszharmonikusan: A nagyzolás, dölyfösség, gőgösség, önhittség jellemzi. Nem tűr ellentmondást, nagyhangú és kérkedő, zsarnokoskodó, nyakas és hajthatatlan. Törtető és sikerei is bizonytalanok.

A Nap testalkatra a közepes termet, elég nagy fej, kifejező szemek, dús és hullámos és általában világos haj jellemző. Hangszíne erőteljes. Hivatásában magas rangú politikus, államfő, ügyész, bíró, rangos beosztású pap a jellemző.

A Nap az Oroszlánban uralkodik, a Vízöntőben rangját veszti, emelt helyzetben van a Kos jegyben, romlásban a Mérleg-jegyben.

A Nap jegy egészségügyi hatásait főként a szív (mellkas), a hát, a homlok, a hátgerinc és a vérkeringéssel kapcsolatos problémák jellemzik.

Az Oroszlán jegy
(Leo)

„…az Oroszlán teremt és uralkodik”

Állatövi jegy ideje: július 22-augusztus 21.
Elemek szerint: Tűz jegy – fix, szilárd, férfias és pozitív
Uralkodó bolygója: a Nap
a Jupiter és a Mars erőben, a Szaturnusz rangvesztésben van.

Az Oroszlán jegy jellemzői

„…gyúljanak ki a rivalda fényei, álljunk fel! Tapsorkán közepette megjelenik – az Oroszlán. Hirtelen elnémulunk, egy csapásra a hatalmába kerülünk. Nem látunk mást, csak őt. Bámulatba ejti a környezetét, egy emberként csodáljuk. Ereje, életrevalósága, energiája elbűvölő. Érthető, az Oroszlán a Föld létezéséhez nélkülözhetetlen égitestet, a Napot képviseli. A Nap körül kering minden, e bolygó uralkodik az állat- és növényvilág felett…kitűnő szónok, kifejezőkészsége remek. Magabiztos jellem, személyiség. Döntéseit mindig alaposan átgondolja. …a hagyomány szerint az Oroszlán testesíti meg a szív, a szerelem és a kreativitás fogalmát… Hatalmát nem szereti átruházni, noha jól együttműködik másokkal, az ügyek intézését keményen kézben tartja. Kiváló pedagógiai érzékük, nagyon jó tanárok kerülnek ki közülük… hét éves korától hetvenéves koráig úgy dolgozik, akár egy mozdony.” (Jeanne-Elise Alazard: A kedvező pillanat)

Harmonikus állásban: Magabiztosságával környezetében központi szerepet tölt be. Öntudatos és becsületes, igazságszerető. Vezetői hajlama türelemmel, óriási önfegyelemmel és kíméletességgel párosul, mindemellett jóindulatú, jóhiszemű. Magatartása tiszteletet parancsol, büszke, bátor és egyenes jellem, nyílt tekintete és bízhatósága feltétlen bizalmat, öntudatosságot, határozottságot áraszt. Nagylelkű és hűséges barát. Cselekedeteit a megfontoltság, nemeslelkűség hatja át. Kiváló szervező. Méltóságteljes megjelenésével akaratlanul is magára vonja a figyelmet, az érdeklődést. Kiváló szónok, büszke és parancsoló tekintéllyel bír.

Diszharmóniában azonban önző, elbizakodott, erőszakos és nyakas, lobbanékony, állhatatlan és türelmetlen. Ingerlékeny és hiú, uralomra tör, nagyzol.

Általában tekintélyes állások, magas rangú állami vezetők, katonák, hivatalnokok, sikeres színészek, tanítók, szervezők és ékszerészek kerülhetnek ki az Oroszlán jegyű szülöttei közül.

Kedvenc színe: narancssárga, aranysárga, arany
Szerencseszáma: 1 és 4
Szerencse napja: vasárnap
Fémje: arany
Égtája: északnyugat
Drágakövei: gyémánt, rubin, cirkon
Állatai: oroszlán, tigris, hiúz, szarvas, kakas, sas

Az Oroszlán jegy jellemző betegségei, betegségre való hajlamai:

  • szív és vérkeringés zavarai,
  • szemek (férfiaknál jobb, nőnél a bal szem)
  • hátgerinc bántalmak
  • hátfájdalmak
  • túlerőltetés, túlhajszoltság

A Nap uralma alá tartozó gyógynövényeket Nicholas Culpeper (angol botanikus, növénygyűjtő, orvos, csillagfejtő asztrológus) Angol Physician c. könyvében összegezte „Ügyeljetek rá, hogy a beteg testrészt a hozzá tartozó gyógynövényekkel erősítsétek!”Körömvirág

Az Oroszlán gyógynövényei
(A Nap uralma alatt):

  • Alma (Pyrus malus)
  • Angelika, angyalgyökér (Angelica archanglica L.)
  • Aranyvessző (Solidago serotina)
  • Babér (Laurus mobilis)
  • Boróka (Juniperus communis)
  • Csicsóka (Helianthus tuberosus)
  • Ezerjófű (Erythrea centaurium)
  • Diófa (Juglans regia)
  • Eukaliptusz (Eucalyptus globulus)
  • Galagonya (Crataegus monogyna)
  • Gyermekláncfű (Taraxacum off. L.)
  • Kamilla (Matricaria chamomilla L.)
  • Kerti borágó (Borágó off. L.)
  • Körömvirág (Chalendula off. L.)
  • Fehér fagyöngy (Viscum album L.)
  • Kígyószisz (Echium vulgare)
  • Napraforgó (Helianthus annuus)
  • Orbáncfű (Hypericum perforatum)
  • Levendula (Lavandula off. L.)
  • Rutafű (Ruta hortensis)
  • Rozmaring – lásd a Bika jegyben születetteknél, valamint a Gyógynövénykeresőben.
  • Mezei tikszem

Részletesen (kiemelve a legfontosabbakat):

Alma (Pyrus malus) gyümölcsként, de az almafa levele és gyökerének kérge is gyógyhatással rendelkezik. Gyümölcse közismert, gyógyító hatását a benne lévő pektin, rost, foszfor, vas, kálium, nátron, C-vitamin, gyümölcscukor tartalma adja. Belsőleg az alma nyersen, finomra reszelve (meghámozott formában) eredményesen használható hasmenés és székrekedés ellen. Az első gyümölcs, amit a csecsemők számára már az anyatejes táplálás kiegészítésére is adhatunk (gyermekorvossal megbeszélve). Megelőzi a szív- és érrendszeri betegségeket, valamint a bélrendszer daganatos betegségeit. Stabilizálja a vércukorszintet, segíti a nehézfémek kiürülését a szervezetből. Jótékonyan hat az agyra, előmozdítja az emésztést és szabályozza a vese és a máj működését. Az almahéj tea hidegen frissítő, csökkenti a lázat és a gyulladásokat. Melegen fogyasztva köhögés és nátha ellen hatásos, valamint a gyomor-, szív-, tüdő- és neurotikus betegek gyógy-élelmezésében.

Levelét felhasználhatjuk kisebb sebesülések ellátására, lefedésére, amíg a egészségügyi protokollnak megfelelő sebellátásra nincs mód, lehetőség. Gyökérkéregből készült tea elpusztítja a maláriaparazitákat, lázcsillapító. Kivonata megfelelően felhasználva csökkenti a vércukorszintet.

Angelika vagy angyalgyökér (Archanglica off. Hoffm.)

Elsősorban gyökerének tinktúráját használhatjuk fel az Oroszlán jegyűek esetében, idegerősítésre, fájdalomcsillapításra, álmatlanságra és szívdobogásérzés csillapítására. Nyugtatja a központi idegrendszert, külsőleg pedig csökkenti a reumatikus és ideggyulladásos panaszokat. Gyógyhatású illóolajat, sókat, almasavat, valiránsavat, angelikasavat és keserűanyagokat tartalmaz a gyökérzet. (Továbbiak a Gyógynövénykeresőben találhatók.)

Aranyvessző (Solidago serotina)

A dísznövényként is széles körben elterjedt, ismert évelő növény Észak-Amerikából származik. Gyógyászati szempontból flavonoid festékanyagai, szaponin, cserzőanyag, keserű anyagi, nyálka és illóolajai értékesek. Belsőleg reumás fájdalmakat csillapító teakeverékek elmaradhatatlan alkotórésze. A vérkeringést vizelethajtó hatásával segíti, ezzel csökkentve a magas vérnyomást.

Erősíti az immunrendszert, ezzel az állóképességet növeli. Elsősorban teakeverékek alkotójaként célszerű felhasználni. A homeopátia is széles körben alkalmazza értékes, sokoldalú hatóanyagai miatt. (Továbbiak a Gyógynövénykeresőben találhatók.)Babér

Babér (Laurus mobilis L.) A Nap jelképe és csak a győztest illette meg, csak ő viselhette. A legendák a görög gyógyászat istenének, Apollónak tulajdonítja a babérfát. Az ókori Rómában a császárok fejét nemes babérból font koszorú övezte. Számos szobor, képzőművészeti alkotás megőrizte ennek a hagyománynak az emlékét. A kimagaslóan tehetséges, nagy költőket még ma is koszorús költőknek nevezzük. Galenus, ismert római orvos, számos betegség gyógyítására találta alkalmasnak a babérlevelet. Az akár hat méterre is megnövő babérfa levele közismert fűszer, a napos területeken érzi jól magát. Magas illóolaj- és keserűanyag-, valamint zsíros-olajos, keményítő- és cukortartalma segíti az emésztést. Csökkenti az ízületek-, ideg-, és ér-, gyulladásos folyamatait.

Régi idők orvosai a babérfa bogyójának, vagy levelének cineol tartalmú olajával orvosolták az izomrángást, az izom-, és érgörcsöket és a zsibbadást. Olaja belsőleg, megfelelően kis adag felhasználásával oldja a stresszt, csillapítja a hirtelen fellépő fájdalmat, ezért fülfájás csillapítására is alkalmazták. Fertőtlenítő (antiszeptikus) tulajdonsággal rendelkezik, égési, felszíni, horzsolt sebek fertőtlenítésére is használható. Kevéssé ismert, hogy a rovarcsípések enyhítésére használhatjuk a babér olaját, valamint a kellemetlen csótányok elriasztására az összemorzsolt levelének elhintésével védekezhetünk. (Részletesen a Gyógynövénykeresőben olvashatnak a babérról).

Boróka (Juniperus communis L.)

Az egyik legerősebb gyógynövényünk, amely hatóanyagaiból adódó erőteljes vizelethajtó, lázcsillapító, szélgörcsoldó, epehajtó, fertőzés elleni hatásával gyors segítséget nyújthat a magas vérnyomás csökkentésében, egyidejűleg a szív munkáját is könnyítve. Gyógyászati szempontból a kétéves érett, kékes színű termése adja a legértékesebb hatóanyagokat. Külsőleg a belőle nyert kivonatokkal, a reumatikus hátgerinc és becsomósodott vállfájdalmakat jelentősen csökkenteni lehet. Rendszeres használattal, a stresszes csomókba masszírozva megkönnyebbülés, valamint teljes panaszmentesség érhető el. (Továbbiak a Gyógynövénykeresőben találhatók.)

Csicsóka (Helianthus tuberosus)

Gumóját inulin, vas, szilícium, kalcium szelén pótlására használhatjuk fel. Gyógyélelem a cukorbetegek, a diétázók, de a szív- és koszorúér betegek számára is. Segít a dohányosoknak is hatóanyagaival. (Elfogyasztható napi mennyisége korlátozott a cukorbetegek számára)

Dió (Juglans regia L.)

A fa levelét és a diót körbevevő kopáncsát hasznosíthatjuk, gyulladás csökkentésére, baktériumok elpusztítására, gombaölőként, féreghajtóként, vérzéscsillapítóként használhatjuk sok egyéb mellett. Antibiotikus hatása gyulladások esetén érvényesül, egyben a hajszálerek vérzését is csillapítja. Fogágy, foghús betegségeknél, de a torokgyulladásnál is gargalizálóként hatásos segítség. Vértisztító hatású, alkotórésze a vér salakosodása következtében kialakuló betegségek elleni teának (ízületek, reumatikus gyulladások). Vérszegénység esetén a termését fogyaszthatjuk eredményesen. Külsőleg a diókopáncs teája aranyér elleni ülőfürdő alkotórésze. (A Gyógynövénykeresőben részletesen megtalálható további javallata).

Eukaliptusz (Eucalyptus globulus)

Ausztráliában őshonos nagy magasságúra növő fa. Sarló formájú, fűszeres szagú, kesernyés ízű, magas illóolaj tartalmú levele a világon közismert, népszerű, széles körben használt gyógynövény. Segít a megfázásos, influenzás, felső légúti betegségek esetében. Inhaláló szerként, légzéstisztító, fertőtlenítő tulajdonságai nélkülözhetetlenek. Ipari felhasználása (cukorkák, ízesítők, kozmetikai és egyéb illatosítók, szúnyogriasztók) is jelentős.

Galagonya (Crataegus monogyna)

Termése és virágos ágvége gyógyászati szempontból a legértékesebb része. A termés teája csökkenti a vérnyomást, nyugtató, szívkoszorúér átáramlását javító, szívizmokat erősítő, szívritmuszavarra, hatásos gyógynövény. Virágos ágvégből készült teája szívnyugtató, vérnyomáscsökkentő, szívizom erősítő, szívkoszorúér átáramlását segítő, vízhajtó hatású. Az adagok pontos betartásával használható. (A Gyógynövénykeresőben részletesen megtalálható további javallata, ellenjavallata is!).

Gyermekláncfű (Taraxacum off. L.)

A Jupiter hatása miatt hatásos lehet az Oroszlán jegyben születettekre. Saláta formájában C- és A-vitamin pótlására alkalmas, főként koratavasszal, a tavaszi fáradtság, az Oroszlán jegyűek túlerőltetett életvitele miatt. (A Gyógynövénykeresőben részletesen megtalálható további javallata, ellenjavallata).

Kamilla (Matricaria chamomilla L.), Orvosi székfű

A Nap uralma alá tartozó gyógynövény. A legismertebb, legnépszerűbb gyógynövényünk. Felhasználása, alkalmazása ipari és egyénileg is széles körben elterjedt. (Részletesen a Gyógynövénykeresőben olvasható).

Kerti borágó (Borago off. L.)

Az Oroszlán jegyében álló Jupiter uralma alatt álló fűszer- és gyógynövény. A borágó a nefelejcsek családjába tartozik, és kék, csillag alakú virággal, érdes levelekkel rendelkezik. Nagymamáink kertjében „uborkafű”-ként ismert növény volt. Az uborkák téli eltevéséhez használták, fanyar és édeskés íze jól kiegészítette az uborka savanyú ízvilágát. A füvészek régóta a szív- és vérkeringés gyógyítására használják. Gyulladás gátló, vizelethajtó és száraz köhögést enyhítő tulajdonságú. Felső légutak vírusos fertőzéseinél ajánlatos a használat. Külsőleg sebek puhítására, hosszan tartó gyulladások kezelésére tanácsos alkalmazni (lábszárfekély).

Egy XVII. századi recept a virágok kandírozásához ad tanácsot: „Rózsavízbe cukrot teszünk, és rövid ideig forraljuk, azután a kiszárított virágokat is beletesszük a vízbe, és tovább forraljuk. Meghintjük porcukorral, átforgatjuk, és még egy kis ideig hagyjuk főni a tűzhely szélén… forró nyári napon két-három óra alatt megszáradnak.”

A borágó tea mindig felfrissít, felvidít, mert jótékonyan hat a szívre, serkentve és könnyítve működését.

Levendula (Lavandula off. L.)

Gyógyászati szempontból illatos virágai a legértékesebbek. Hatásait a virágában található illóolaja és annak komponensei adják (linalol, linalil-acetát, cineol, terpineol, kámfor, geraniol, pinén). Jelentős mennyiségű csersav, kumarinok, flavonoidok és szterolok találhatóak benne. Belsőleg: a levendula teája idegnyugtató, étvágyjavító hatása miatt régóta ismert és alkalmazott gyógynövény. Oldja a szélgörcsöket, fertőtlenítő hatása megakadályozza a belekben az erjedési folyamatokat, ezért emésztési zavaroknál is hatásosan alkalmazhatjuk (a levendulaolaj 1-2 cseppje kockacukorra cseppentve a gyomor- és bélpanaszokat hatásosan oldja). Idegerősítő, az idegrendszert pozitív gondolatokra hangolja, ilyenkor hatásának növelésére más gyógynövényekkel kombinálhatjuk.

Külsőleg: illóolaját, vagy virágát sokoldalúan hasznosíthatjuk, feszültségoldásra, gyógyfürdők alkotóelemeként. Illatpárnába helyezve nyugtat és elűzi a molyokat. Reuma, idegzsába elleni krémekbe keverve, szeszes kivonatát felhasználva bedörzsölőként használhatjuk. Helyileg is oldja az izomfeszültségeket, de illatával már a pillanatnyi rossz hangulatot is pozitívra változtatja. A kozmetikai ipar széles körben használja fertőtlenítőszerek, kozmetikumok, hintőporok stb. készítéséhez.

A gyógynövény virágából készült olajos kivonat az égési sérülések kiváló ellenszere. Keverékekben altató, nyugtató keverékben, kimerültségre: komló, citromfű, kamilla, macskagyökér társításával. Feszültségoldásra, szorongás ellen, idegek erősítésére: citromfű, macskagyökér, rozmaring, orbáncfű társításával használhatjuk.

Rozmaring

Kiváló bedörzsölő a reumatikus, ízületi, neuralgikus fájdalmaknál, lazítja a bekeményedett és fájdalmas izmokat (pl. nyak, váll, hát). Fürdőesszenciák formájában fájdalmat csökkent, élénkít. Belélegzett illata képes áthangolni a feszült, stresszes helyzetben élő ember idegrendszerét. Akkor is segít, ha az orr és a légutak meghűlés, influenza, vagy allergia által kiváltott váladékait kell fellazítani és a szabad légzést megkönnyíteni. (lásd. a Gyógynövénykeresőben)

Rutafű (Ruta hortensis, Ruta graveolens)

A teája belsőleg fogyasztva légzési nehézség, hisztérikus görcsök, kimerültség testi és lelki szinten, izomfáradtság, szívdobogás, szemgyengeség esetén használható. Idegfájdalmak, érproblémák, érgörcsök oldására nélkülözhetetlen hatású. Használata C-vitamin fogyasztásával ajánlott a hatásosabb felszívódás érdekében. A gyógyszeriparban nélkülözhetetlen, számos gyógyszer alapanyaga.

Az Oroszlán jegy szülötte sose felejtse el a napi szintű tornáját, amellyel főként a szívet serkenti, növeli az állóképességet, javítja az egyensúlyérzéket. A rendszeresen végzett törzskörzéssel javíthatja a gerincoszlop hajlékonyságát, fokozza annak rugalmasságát, oldja a nyak, váll, fej, lábak és a gerinc feszültségét. Lazít és a vérkeringést fokozza, egyben felfrissülést hoz, belső nyugalmat ad, türelmet és kiegyensúlyozottságot őrzi meg az Oroszlán-szülöttek számára.

(A gyógynövények részletes leírásai a Gyógynövénykeresőben találhatók meg.)

Németh Imréné Éva
Fitoterapeuta, természetgyógyász
Tanácsadás

Felhasznált irodalom:

Baktay Ervin dr.: A csillagfejtés könyve (2003 Reprint kiadás)
Leon Petulengro: Csillagzatok csodafüvek (Édesvíz Kiadó 1991.)
Dubravszky László dr.–Eörssy János dr.: A tradicionális asztrológia tankönyve (Orient Express Kiadó 1992.)
Aranyi Lászlóné: Holdkereső (BioTer Bt. 2000.)
Dr. Török Szilveszter Prof.: Csillagjegyek kapcsolata a tápanyagokkal (BioTer Bt. 2000.)
Bagóné Obrusánszki Mónika: Herbálasztrológia (Kávé Kiadó, 2000)
Csaba György: Csillagjóslás (Minerva 1986)
Stephen Arroyo: A horoszkóp értelmezése (Bioenergetic Kiadó 2000.)
Kristina Waardahl: Klasszikus kérdő asztrológia a gyakorlatban (Kristina Wardahl kiadó)
Dr. Nagy Géza: A fitoterápia anyag középútja a csillagjegyek tükrében ( tankönyv 2000)
Nicholas Culpeper: Az angol Physitian (1652)
Németh Imréné Éva: Gyógynövények nagykönyve (Puedlo Kiadó 2008)