Szeplőtlen fogantatás minden kétszázadik kismamánál?

Egy friss kutatásból nemrégiben kiderült, hogy a kutatásban részt vevő 7.870, tizenöt és huszonnyolc év közötti nő fél százaléka szüzessége ellenére szült, mégpedig mesterséges megtermékenyítés közbenjárása nélkül. A szakértők úgy vélik, hogy az eredmények bizonyítják: nem szabad megbízni az önbevalláson alapuló eredményekben.

Szeplőtlen fogantatás minden kétszázadik kismamánál?A teherbe esett fiatal nők fél százalékával csoda történt az egyesült államokbeli tanulmány szerint. Az adatok a serdülőkorúak egészségi állapotára irányuló longitudinális kutatás részeként kerültek rögzítésre, és a BMJ című szakfolyóirat karácsonyi számában tették közzé őket. 

A lányok 12-18 éves korukban kerültek a mintába az 1994/95-ös tanév során, és 14 esztendőn át rendszeresen nyilatkoztak az egészségükről és a viselkedésükről. 

Az interjúk alapján a résztvevők körében bekövetkezett 5 340 terhesség közül 45 férfi „közreműködése” nélkül történt. A kutatást vezető Amy Herring és kollégái olyan kísérleti módszert alkalmaztak, amelynek során a nők számítógép által generált kérdések alapján öninterjút készítettek. Bár a szeplőtlen fogantatás konkrétan nem hangzott el, a válaszok alapján egyértelműen meg lehetett állapítani a szexuális élet kezdetének és a teherbe esésnek az időintervallumbeli különbségét. 

A 45 szeplőtlenül foganó nő 31 százaléka elmondása alapján szüzességi fogadalmat tett a házasságkötéséig, ami a nem szüzek körében csupán 15 százalékra volt igaz. A 45 szűzen teherbe eső közül 36 adott életet gyermeknek, és közülük többen nyilatkozták, hogy a szüleikkel egyáltalán nem vagy csak ritkán beszéltek a szexről. 

A „szűzanyák” 28 százalékának szülei – akiket szintén bevontak a kutatásba – azt mondták, hogy nem tudnak eleget a szexről és a fogamzásgátlásról ahhoz, hogy beszéljenek róla a gyermekükkel, és ők maguk is kisebb arányban ismerték az óvszer használatának módját.