Az autisták nem antiszociálisak

Nem igaz, hogy az autisták képtelenek mások érzelmi szükségleteit figyelembe venni. Azok, akik kevésbé képesek empátiára és érzelmeik kifejezésére, általában az alexithymiával küzdenek. Az autisták ugyanannyira törődnek embertársaik érzelmeivel, mint mások, csak éppen hajlamosabbak egy olyan állapotra, amely az empátia megjelenését, ill. kifejezését gátolja.

Tehát nem az autizmus, hanem az autizmushoz gyakran – de nem feltétlenül társuló – zavar, az alexithymia a felelős azért, hogy sokan nem képesek felismerni mások érzéseit, illetve nem tudnak hatékonyan reagálni ezekre.

Más áll a háttérben

Az autisták gyakran találkoznak azzal a stigmával, hogy eredendően hidegek, antiszociálisak, és nem érdeklődnek mások iránt. Ez abszolút tévhit, ezekért a potenciális reakciókért valójában az alexithymia felel, amely a teljes népesség körében is előfordul, de az autistáknak körülbelül a fele küzd ezzel.

Az alexithymiás emberek általában saját érzelmeiket sem értik, nemhogy másokét, és még a dekódolt reakciókra is nehezükre esik sokszor reagálni – állítják az olasz Scuola Internazionale Superiore di Studi Avanzati (SISSA) és a Bécsi Egyetem munkatársai.

A kutatás vezetői hangsúlyozták, hogy maga az autizmus normális szociális képességkészlettel jár, pusztán az alexithymia az, ami egyes esetekben problémát okozhat ezen a téren.

A szakemberek abban bíznak, hogy kutatásaik segítenek abban, hogy jobban megértsük ezt a zavart, így a páciensek elszigeteltsége csökkenhet, és az autistákat érintő stigmák megszűnnek.