Kedves Látogatóink! Finanszírozási nehézségeink szponzor híján – 15 éves működés után – bennünket is arra kényszerítenek, hogy fogjuk vissza a tempót. Ezért már nem közlünk új cikkeket, de továbbra is elérhetők a keresőink, a holdnaptár, a kínai horoszkóp és a másfél évtized alatt megjelent írásaink.
Reméljük, hogy hamarosan lesz olyan üzleti partnerünk, aki akár tulajdonosként, akár üzemeltetőként lát fantáziát a Natúrszigetben, és kész tovább működtetni, fejleszteni az oldalunkat.
Továbbra is vigyázzanak magukra és szeretteikre!

A tévéfüggés akár halált is okozhat

Ha napi 2,5 óránál több időt töltünk a tévé előtt, könnyen meglehet, hogy az életünkkel játszunk. Azok a felnőttek, akik legalább 5 órán át ülnek a képernyő előtt, két és félszer nagyobb eséllyel számolhatnak vérrögökkel a tüdejükben. Japán tudósok szerint főként azok vannak veszélyben, akik egyetlen ülésre több epizódot is megnéznek kedvenc sorozatukból.

Az ilyen sorozatnézőknek a szakemberek azt javasolják, hogy legalább óránként álljanak fel, és nyújtóztassák meg a lábaikat.

Órákig ülni veszélyes

Az Oszakai Egyetem munkatársai 86 024 férfi és nő életmódját és egészségi állapotát követték 19 éven keresztül. A résztvevők mind válaszoltak arra a kérdésre is, hogy egy nap hány órán keresztül néznek tévét.

Ebben az időszakban 56 résztvevő halt meg tüdőembóliában: ez olyan vérrög a tüdőben, amely hosszú inaktivitással töltött idő után jelentkezhet.

Kiderült, hogy azok a felnőttek, akik öt vagy annál több órát töltenek a tévé előtt, 2,5-ször nagyobb eséllyel kényszerülnek szembenézni a problémával, míg azok, akik két és fél és öt óra közötti időt töltenek tévézéssel, 70 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak tüdőembóliát.

Az Egyesült Királyságban évente 2300 ember hal meg tüdőembóliában, ami sokszor hosszú kórházi tartózkodás vagy repülőgépes utazás során alakul ki.