Messze távolodtunk attól a világtól, hogy ismeretségi forrásból szerezzük be az ennivalónkat, vagy magunk állítjuk elő a fogyasztani kívánt élelmiszert. A vidéki életforma követői csökkentek, ezzel együtt pedig növekszik a nagy hasznot hozó élelmiszeripar. Mit eszünk valójában? Mit mondanak a gyárban, vagy az élelmiszer-ipari cégeknél dolgozó szakemberek?

Erről ritkán hallhatunk tájékoztatást, és talán nem véletlenül. Azoknak az embereknek a nagy része, akik az élelmiszeriparban dolgoznak, nem szívesen eszik azokat a termékeket, amelyeket készítenek. Ez talán nem véletlen, de nézzünk néhány érdekes, azonban nem éppen örömteli információt.

Lisztkezelő szerek: Az egyik lisztkezelő szereket forgalmazó cég munkatársa úgy véli, az a munkája, hogy „mérgezi az embereket”. Ezeket az adalékanyagokat a pékárukhoz adják hozzá, és elmondása szerint nem hogy egészségtelenek, hanem veszélyesek és mérgezőek. A mindennapi kenyerünk vagy pékárunk tartalmazza ezen anyagokat, méghozzá úgy, hogy általában nem is tudunk róla, hiszen a csomagolt élelmiszerekkel ellentétben a pékárukon, kenyereken nincsenek feltüntetve az összetevők. Ráadásul néha a piac diktál, nem pedig a gyártó: ha kiadja egy cég, hogy „húzóterméknek” (azaz vevőcsalogatónak) olcsó pékárut akar, akkor azt valahogyan meg kell oldani, különben elvész a felvevőpiac, keresnek mást, aki megcsinálja. A liszt pedig nem lesz olcsóbb… Jön a több több adalékanyag, ami felfújja a terméket, növeli annak térfogatát.

Szalámik és felvágottak: Sajnos olyan adalékanyagokat kell tenni ezekbe a termékekbe, amelyek károsak, és amelyekre a mennyiségi előállítás miatt van szükség. Itt termelni kell, méghozzá időre, nem várhatunk meg egy-egy természetes, kiszámíthatatlan érési folyamatot. Azt pedig senki ne akarja tudni, hogyan kezelik a gyártásban felhasznált állatokat, mielőtt levágják őket. Akik otthon tartanak állatokat, bizonyára igyekeznek humánusan eljárni, amikor levágják őket, hiszen előtte napi kapcsolatban voltak azzal az állattal: etették és végignézték, ahogy cseperedik. Ez viszont nincs meg az ipari tartás és feldolgozás során, és a korrekt módszerek is kimaradnak – hogy finoman fogalmazzunk. Az állatok rengeteg sérülést, törést szenvednek el, és levágásuk előtt ezzel a szenvedéssel élnek egy ideig.

Húsforgalmazás: Amiről azt hisszük, hogy akciós, nos, az nem véletlen… Lehetséges, hogy azok valós szavatossága rég lejárt, és átcímkézték őket, de ilyenkor bizonyosan nem friss termékekről van szó. Igen, gyakori, hogy a forgalmazott húsok nem frissek, de léteznek technikák arra, hogy kinézetre mégis annak tűnjenek. Itt is igaz, hogy az ipari forgalmazás nem engedheti meg magának a kilengéseket: meghatározott mennyiségű árut kell biztosítani – nem is beszélve a meghatározott profitról.

Teák: Nem minden az, ami annak látszik – vagy inkább semmi sem az? Sem maga a filter, sem a benne lévő dolgok nem egészségesek, főleg nem minőségiek. Helyette kapunk klóros papírt és aromával ízesített fűrészport. Köszönjük…

Zöldség és gyümölcs: Nemrégiben láthattunk dokumentumfilmet arról, hogy a banánt több száz vegyszerben úsztatják meg, mielőtt idekerül hozzánk Dél-Amerikából. Érdekes, hogy ennél közelebb is termesztenek banánt, például a Kanári-szigeteken (Tenerifén láttuk a banánültetvényeket), ez viszont vélhetően nem elég az európai piac kielégítéséhez. Az is tanulságos volt, hogy a szigeten kapható banán közel sem volt olyan egységes, mint ami nálunk megvásárolható, hanem különböző formájúak és méretűek voltak. Ami a helybéli zöldségeket illeti, azt sajnos tudjuk, hogy a nagyobb termelők sokféle vegyszert, permetet és műtrágyát használnak. Az egyik nyilatkozó elmesélte az élményét, miszerint egy zöldséges barátjának segédkezett egy alkalommal a szállításban. Meglepve tapasztalta, hogy a felpakolt paradicsom bizony teljesen zöld. Nem értette, hogyan lesz ebből eladható termék? Végül befújták „valamivel” a paradicsomokat, a szállítót pedig megnyugtatták: ne aggódjon, amire megérkezik, minden piros lesz.

Bevizsgált adalékanyagok? A bolti vásárlók nagy része úgy gondolja, sokkal inkább biztonságban van, ha ezeket a termékeket választja a házi helyett, hiszen ezek bevizsgáltak, az adalékanyagok pedig ellenőrzöttek. Nos, a kép ennél sajnos árnyaltabb: a környezetmérnök szerint a több száz, élelmiszeriparban felhasznált adalékanyagnak mindössze a negyedét vetették komolyabb vizsgálat alá. Itt is megállapítanak egy mennyiséget, hogy az adott adalékanyagból mennyit szabad egyszerre fogyasztani, vagy egy termékbe beletenni, ami még az egészségügyi határérték alatt van. Igen ám, de ezt hiába állapítják meg, azt nem lehet vizsgálni, hogy mi milyen más, hasonló tartalmú terméket fogyasztunk még.

Érthető, hogy az ipari forgalmazásnál bizony eredményeket kell produkálni – és ezt a vásárlók is elvárják. Ők sem akarják azt hallani, hogy valami nincs, nem kapható, mert nem érett meg, nem kelt ki. Instant világot élünk, és azonnali eredményt akarunk, kivétel nélkül szeretnénk megkapni, amit elterveztünk. A városokban élve kikerültünk abból a természetes körforgásból, hogy ismernénk például azt, melyek a szezonális ételek, és ennek megfelelő alázattal vásárolnánk.

A lehetőség viszont adott, hogy szemléletet váltsunk. Újra elterjedőben vannak a termelői piacok, ahol személyesen megismerkedhetünk, elbeszélgethetünk a termelőkkel, sőt akár el is látogathatunk hozzájuk. Ha pedig boltban vásárolunk, legyünk tudatosak: olvassuk el a címkéket, az összetevőket, és tájékozódjunk arról, hogy mi mit is jelent. Ez egyébként lehet pozitív és negatív is, mert vannak olyan adalékanyagok, amelyek jelenléte megszokott, mégis egészségtelen, és léteznek olyanok is, amelyek hangzásra nem bizalomgerjesztőek, a valóságban mégis természetesek és ártalmatlanok.

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket:

Egy veszélyes adalékanyag: a titán-dioxid megy és marad is

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről