Új tudományág: karácsonyológia

Új tudományág van születőben, a christmasology – vagyis karácsonyo­lógia. Kezdetben nemigen vették komolyan, mondván, van éppen elég baja az emberiségnek, hogy ne a karácsonnyal kapcsolatos pszichológiai, idegélettani, immunológiai jelenségekkel foglalkozzanak.

Modern kannibálok

Gyermekkorunkban borzongtunk a tengerésztörténeteken, melyekben hajó­töröttek sorsot húznak, melyikük legyen a következő tatár bifsztek. Naivan arra gondoltunk: ez csak a kaland­regények színfoltja. De felnőttként már szembenézhetünk a bennünk lakozó kannibál rémképével.

Patikusok

Csókolom a patikusokat. Szavukat megtartották: csütörtök reggel tényleg nem nyitottak ki. Nem sztrájkból vagy munkamegtagadásból kifolyólag, hanem mert így fejezték ki tiltakozásukat a tervezett patikaliberalizáció vagy micsoda ellen.

Mit tesz a hipochonder, ha jól van?

Nem láttam még képzelt beteget, aki képzelt betegnek tartaná magát. Képzelt egészségest igen. Aki beteg volt, de nem hitte. Nem hitte az utolsó percig. Haláltusáján is azt makogta: á, csak itt a hidegfront.Mindkét tekintetben igen tapasztalt vagyok.

Szeptemberi Sajnálatos Események

Ne tessék nekünk itt forradalmat csinálni!Nem akarjuk.Mi itt születtünk, itt lakunk, itt szeretünk élni. Dolgozni, pihenni, szorgoskodni és lustálkodni.Tanulni és tudni. Emlékezni és felejteni.

Szendi Gábor: Gyászjelentés a Független Magyar Tudomány haláláról

Amikor az üzleti érdek előbbre van, mint a beteg érdeke és a tudomány tisztasága, akkor ezt nem lehet annyiban hagynunk, mondja Szendi Gábor, akinek a modern antidepresszánsok öngyilkosságfokozó hatásáról írott összefoglaló tanulmánya megjelenését a Magyar Pszichiátriai Társaság vezetősége megakadályozta.

Vízimajom

Az ember evolúciójáról tanított nézetek több sebből véreznek, írja Szendi Gábor, aki cikkében összefoglalta az előtörténetünk homályos pontjait sokkal jobban megvilágító „vízimajom” elméletet. Bár első hallásra meghökkentőnek hangzik, sok tényező arra mutat, hogy az ember eredendően vízi élőlény volt.

Bagóleső

Rám is igaz a mondás: a dohányzásról leszokni a legkönnyebb dolog a világon, nekem már tizenötször sikerült. E dilemmával szembekerül a honi felnőtt (?) lakosság egyharmada is, ha jó munkahelyen kíván elhelyezkedni, dolgozni. A minap az EU esélyegyenlőségi biztosa bedobta az égő csikket a nagypolitika hamutartójába. Úgy foglalt állást, hogy nem kifogásolható, ergo nem hátrányos megkülönböztetés az, ha egy álláshirdetés úgy szól: dohányosok kíméljenek. Azóta pontosítottak, mondván: Vladimír Spidla biztos szavait félreértelmezték, a bizottság valójában nem támogatja a dohányosok hátrányos megkülönböztetését.

A szerotoninmítosztól a betegségiparig: beszélgetés Szendi Gáborral

2005 végén jelent meg Szendi Gábor klinikai szakpszichológus Depresszióipar című könyve, amellyel – pestiesen szólva – jól belecsapott a lecsóba. A szerző ugyanis könyvében nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a depressziót a gyógyszergyárak tették népbetegséggé, és az orvosok ma már minden tizedik embert depresszió diagnózisával gyógyszeresen kezelnek. Mivel Szendi Gábor tudományos vizsgálatok százait tanulmányozta át és elemezte – könyvében csak az irodalomjegyzék 33 oldalt foglal el –, azt kell mondanunk, hogy ezúttal mindenképpen többről van szó, mint a szerző magánvéleményéről. Ahogy dr. Buda Béla, az utószót író jeles pszichiáter megfogalmazta: „A könyv a depresszióval és annak gyógyszeres gyógyításával kapcsolatos dilemmákat szemléletesen tárja az olvasó elé. Ehhez nehéz hozzátenni valamit, de nehéz megcáfolni a főbb állításokat is.”

TGN1412

A történteket „az eddig ismert legsúlyosabb gyógyszerkutatási balesetnek” minősítette a szakma és a sajtó. A leukémia, a szklerózis multiplex és a reumás ízületi gyulladás kezelésére kifejlesztett, TGN1412 kódnévvel ellátott új gyógyszer első humán kipróbálásakor, márciusban egyszerre hat önként jelentkező, egészséges fiatal férfi vált áldozattá egy londoni kórházban. A hat fiatalember a kísérleti szer beadását követően szinte azonnal erős fájdalmaktól kínlódva elveszítette eszméletét, egyszerre lépett fel náluk szív-, vese- és tüdőelégtelenség. Az intenzív osztályra kerültek, és az orvosok napokon át keményen küzdöttek életük megmentéséért.