Gy – a párkapcsolat és a szex betűje

Nem létezik „grafoszótár”, aminek alapján egyik jel ezt, a másik azt jelentené. Csak a jelek összessége adhat választ a kérdésekre. Ugyanez igaz a „gy” betűkapcsolatra is, bár egyértelmű, hogy a párkapcsolatokra, azok minőségre általában ebből következtet a grafológus.

Mit tesz a hipochonder, ha jól van?

Nem láttam még képzelt beteget, aki képzelt betegnek tartaná magát. Képzelt egészségest igen. Aki beteg volt, de nem hitte. Nem hitte az utolsó percig. Haláltusáján is azt makogta: á, csak itt a hidegfront.Mindkét tekintetben igen tapasztalt vagyok.

Az étel mint energiaforrás (1.)

Az ételek, táplálékok tápanyagtartalmának és energiaértékének kiegyensúlyo­zottnak, valamint egyénre, vércsoportra szabottnak kellene lennie. Mind a tápanyaghiány, mind az energiahiány vagy túladagolás, de a vércsoportnak való meg nem felelés is, befolyásolja az egészségi állapotot, a teljesítőképességet.

Állatbarát Nyílt Nap

Idén már hatodszor rendezik meg szeptember 30-án az Állatbarát Nyílt Napot. A kiegyensúlyozott ember-állat kapcsolatból származó kölcsönös előnyökre kívánják felhívni a figyelmet, és játékos formában ismertetik meg az érdeklődőkkel a felelős állattartás alapelveit.

Idősödő sebészek – remeg-e a kés a kezükben?

Vajon hány éves korukig alkalmasak a sebészek arra, hogy feladatukat hibátlanul hajtsák végre? A fiatalság velejárója az életerő, a kitartás, a finom motoros képességek és a tiszta látás. Ezek a tulajdonságok viszont a sebészetben is elengedhetetlenek.

Kerülik az orvost a férfiak

Hazánkban a megkérdezettek negyede évente több mint tízszer keresi föl valamelyik rendelőt – derül ki egy 24 országban végzett felmérésből. Ám a felnőttek 16 százaléka egy év alatt egyszer sem járt orvosnál. Inkább a férfiakra jellemző, hogy kerülik a vizsgálatokat.

Ómegától ómegáig

A szervezet ómega-3 szintje szoros kapcsolatban áll az agy szerotoninszintjével. Ha a depresszió összefügg az ómega-3 hiányos táplálkozással, akkor vajon az ómega-3 pótlása antidepresszáns hatású volna? Erre a kérdésre is keresi a választ cikkünk szerzője.

Tűzálló kardhalak

Brómtartalmú égésgátló szereket mutatott ki a WWF a Földközi-tengerben élő kardhalakból. Az olasz partok mentén kifogott állatokból vett mintákban olyan, a szervezetben felhalmozódó égésgátlókat találtak, melyeket korábban számítógépek, televíziók és kárpitok gyártásánál használtak.

Női sikerek, férfiúi kudarcok – felmérték a párkapcsolatokat

Egy felmérés szerint a férfiak negyede a nő sikerei miatti frusztrációt tartja felelősnek a merevedési zavarokért. A vezető beosztású nők úgy vélik, tíz esetből négyszer az az oka a férfi szexuális kudarcának, hogy partnere jobban teljesít nála a munka világában.

SpyWare magánorvosoknak

A SpyWare angol szó olyan programot jelent, amely az interneten keresztül kerül a felhasználókhoz, valamilyen vonzó és kívánatos funkciót valósít meg, de a felhasználó jóhiszeműségét kihasználva, titokban a számítógépről bizalmas információkat közvetít.