A legújabb kutatások szerint a dohányzás csökkenti a férfiak nemzőképességét, és minél több cigarettát szívnak, annál kevésbé valószínű, hogy a spermájuk képes a megtermékenyítésre. Az ezzel kapcsolatos kutatásról 2005 októberében Montrealban számoltak be a reproduktív orvoslás amerikai társaságának éves konferenciáján. A kutatók 18 dohányzó férfi spermáját hasonlították össze nemdohányzókéval. Valamennyi dohányos legalább napi 4 szál cigarettát szívott, több mint 2 éven keresztül.
Elektronikus papír – a Gutenberg-galaxis új csillaga
Az emberi szemet az istenek arra tervezték, hogy vele a természetben lássunk. A tárgyaknak a harmadik dimenzióban, normál hőmérsékleten nincs saját, látható fényük. A természetben tehát az ember két fényforrással találkozhat: a tűzzel és a Nappal (csillagok). Egyikbe sem szoktunk hosszan, órákig bámulni, ahogy például a tévét vagy a számítógép monitorját nézzük manapság, tehát a szemünk egy előre be nem tervezett terhelésnek van kitéve. A tárgyakról visszaverődő fény szórt. Normálisan tehát visszavert fényt látunk, ennek fogadására van tervezve a látórendszerünk. Célszerű volna akkor olyan képernyőket készítenünk, amik felületéről szintén szórt fény jut a szembe.
Nagyfeszültség alatt élnek és félnek Budafokon
„A magasfeszültségű vezeték alatt tartós tartózkodás nem javasolt” – áll a budafoki önkormányzat érvényes szabályozási tervében. Csaknem 20 lakóház vagy nyaraló van a 120-220 ezer voltos vezetékek alatt. Bár a kábelek már a Rózsavölgy felett feszültek, amikor a környék benépesült, sok lakó csak nemrégiben eszmélt rá, milyen veszélynek lehet kitéve. Félnek a leukémiától. A helyzet fonákságát érzékelteti, hogy egyik rendeletében engedi, a másikban tiltja a magasfeszültségű vezetékekhez közeli életet a XXII. kerületi önkormányzat. Az érintett lakók nyugtalanok, pedig a szakemberek szerint csak hozzáérni nem szabad a 220 ezer volthoz.
Gyomorgyűrűzés: veszélyesebb, mint gondolták
A gyomorgyűrűzés, melyet kicsit fennköltebben nyugaton elhízási műtétnek is neveznek, többet jelent egyszerű kozmetikai jellegű beavatkozásnál, és sokkal nagyobb kockázattal jár, mint feltételezték. Korábban az orvosi szakmában elfogadott nézet szerint a műtét után bekövetkező halálozás aránya 1% alatt volt. Egy most közzétett, új kutatás viszont megdöbbentő eredménnyel zárult: a 35-44 éves korosztályban a férfiak több mint 5 és a nők csaknem 3%-a halt meg a műtétet követő egy éven belül.
Kelta fahoroszkóp (3.)
Az időszámításunk előtti évszázadokig nyúlik vissza a kelta horoszkóp eredete. A kelták az időszámításunk előtti V. században már egész Európát, egészen a Duna partvidékéig meghódították. Az államalapítás elmaradt, de az állandó törzsi viszályok nem. Papok és druidák irányították a vallási és kulturális életet, s különböző megfigyeléseik alapján hozták létre azt a kalendáriumot, melyben először jegyezték le a „fa jegyeken” alapuló horoszkópot. Sorozatunkban visszatérünk az általánosan érvényes tudnivalókra, majd folytatjuk az egyes fa jegyek ismertetését. Ezúttal a fűzfa és a galagonya kerül sorra.
Az öngyógyítás útján – a látásjavítás sikertörténetei (4.)
A látástréning komolyságát mi sem bizonyítja jobban, hogy szemorvos dolgozta ki immár 100 éve, és ma is legalább olyan hatékony, mint a múlt század elején. Sajnos az igazi titkaival csak kevesen vannak tisztában, a mai orvoslás hivatalosan nem ismeri el, és a könyvek is inkább valami másról beszélnek, mint a valódi, az eredeti tiszta forrásról. Az is igaz, hogy az egészséges nézési szokásokat manapság nehezebb fenntartani, mint akárcsak 30 évvel ezelőtt. A komputer, a kontaktüveg vagy a televízió feltalálása óta a merev, egészségtelen nézési szokásokat sokkal hamarabb „megtanuljuk”, mint dr. Bates New York-i szemorvos idejében (1860-1931). Alább egy újabb sikertörténetet adok közre, ezúttal annak érzékeltetésére, milyen fontos megérteni és elfogadni az öngyógyítás illogikus folyamatát.
Érvényes a taj-száma? Ellenőrizze a neten!
Ha nem biztos benne, hogy érvényes-e a taj-száma, pillanatok alatt kiderítheti az internet segítségével. Az egészségbiztosítási pénztár háromféle szolgáltatást nyújt: az egyik csak annyit mutat meg, hogy a taj-szám érvényes vagy nem. A második azt nézi meg, ha begépeli valaki a nevet, születési évet, születési helyet, anyja nevét, hogy ennek a személynek van-e taj-száma, de azt nem mondja meg, hogy mi az. A harmadik lehetőség, amikor a taj-számot is meg az azonosítót is begépeli valaki, akkor azt mondja meg a rendszer, hogy azok összetartozóak-e vagy nem.
Munkahelyi stressz: melyik a jó állás?
Az egyhangúsággal, állandó nyomással vagy veszéllyel fenyegető állások nem minősülnek feltétlenül a legrosszabbnak, vagyis olyannak, amelytől az alkalmazottak mielőbb szabadulni próbálnak. Erre a következtetésre jutottak amerikai pszichológusok. Úgy találták, hogy a legkevésbé termelékeny és legboldogtalanabb dolgozók azok, akik fenyegetve érzik magukat, akiknek a munkaadójuk nem biztosítja a megfelelő feltételeket munkájuk hibátlan elvégzéséhez, és akik nem érzik, hogy tevékenységük mások javára válik.
Létrejön a homeopátia barátainak országos klubhálózata
Egyre népesebb a homeopátiás kezelést igénylők és használók tábora. Ennek a 200 évnél is régebbi gyógymódnak a népszerűsége nem véletlen. Sokan ismerték fel a hagyományos gyógyászat korlátait és nem ritkán káros hatásait. Mind több orvos kolléga kezd homeopátiás tanulmányokba, de a betegek és hozzátartozóik is egyre szélesebb körben használnak homeopátiás szereket. Aki már tapasztalta a homeopátia jótékony hatását, egyre igényesebb használója lesz, gyarapítani szeretné a tudását. A laikusok a szükséges információkat néhány könyvből, rövidke kiadványokból, a sajtóból, esetleg az internetről gyűjtögetik. Ki mihez fér hozzá. Ezen a helyzeten változtathat az a kezdeményezés, amelynek célja, hogy létrejöjjön a homeopátia barátainak országos klubhálózata.
Gond van az antibakteriális szappanokkal
Egyre több bírálat éri az antibakteriális szappanokat, pontosabban a szakértők mind nagyobb száma véli úgy, hogy az ilyen „99%-os baktériumölő képességgel rendelkező” szappanok többet ártanak, mint amennyit használnak. A dolog lényege az, hogy az effajta szappanok alkalmazása ellenállóbbá teszi a baktériumtörzseket – olyannyira, hogy már nem reagálnak a korábban eredményesen használható antibiotikumokra sem. Az ellenvéleményt megfogalmazók végső soron nem tartják hatékonyabbnak a fertőzések és a betegségek leküzdésében az antibakteriális szappant, mint közönséges társait.