A nevelés egyik fontos eleme, hogy a szülő tartást adjon gyermekének. Tartást pedig akkor kaphat a gyermek, ha a szülő és magatartása megbízható és kiszámítható, világos korlátokat állít gyermeke elé.

Ha terapeutaként a lélek mozgásának szintjére lépünk, olyan terültre érkezünk, ahol a nyelv felmondja a szolgálatot. Elég megértenünk, hogy léteznek olyan erők, amelyek meghaladják értelmünket. Az ember nemcsak családja lelkével van összeköttetésben, hanem olyan mélyebben ható hatalmakkal is, amelyek messze e lélek felett állnak. Ezekről a hatalmakról a nyelv alig tud valamit is közvetíteni, a képek azonban – a családfelállítás során – előidézhetnek bizonyos változásokat a bensőnkben.

Lelkük mélyén a gyerekek is kötődnek elődeikhez, és ettől szenvedhetnek. Betegségével vagy úgynevezett „zavarával” a gyermek gyakran a család tabutémáját hozza felszínre. A gyerekek és a fiatalkorúak nevelésénél a családi kötelékeken kívül néhány alapvető törvényt is feltétlenül figyelembe kell venni: a gyerek mindig kicsi, a szülő pedig nagy. A szülő ad, a gyerek kap. A szülő először az életet adja a gyerekének, és ebben a tettben az erkölcs, azaz a „jó és a rossz” semmilyen szerepet nem játszik.

A szülővé válás olyan nagyszerű dolog, ami kívül áll a jó és a rossz hatókörén. A szülő adása és a gyerek kapása közötti különbséget semmiképp sem szabad alábecsülnünk. Az élet mellett a szülők még számos más dolgot is adnak a gyermeküknek: például táplálékot és otthont, de idejük egy részét is feláldozzák, és sok olyan dologról is lemondanak, ami előtte kellemesebbé tette az életüket.

A szülő legyen megbízható és kiszámítható

A neveléssel és a lemondással a szülő az életet szolgálja. A család természetes rendje, ami – ugyancsak nem erkölcsi fogalom –, azt jelenti, hogy mivel a szülő gyermeke előtt jött a világra, gyermekének a fölérendeltje. Az idősebb testvérek is több jogot élveznek fiatalabb testvéreiknél, a vér szerinti gyerekek pedig örökbe fogadott testvéreiknél. A nevelés egyik fontos eleme, hogy a szülő tartást adjon gyermekének. Tartást akkor kaphat a gyermek, ha a szülő és magatartása megbízható és kiszámítható. A szülők világos korlátokat állíthatnak gyermekük elé. Mivel az apa és az anya általában különböző korlátok között nőttek fel, a nevelés során egyet kell érteniük abban, milyen korlátokat állítanak saját gyermekük elé. Ha az apa másfajta korlátokat állít, mint az anya, a gyermek elbizonytalanodhat, és gyakran a szülőket is kijátszhatja egymás ellen.

A gyerek mindig azt követi, illetve tartja helyesnek, ami az anyja és apja családjából hiányzott, vagy ami fontos volt a szülei számára. Ha például az anya a saját elképzeléseit viszi keresztül a nevelésben, bár a gyermek a felszínen őt fogja követni, a háttérben az apjával vállal szolidaritást. Az egyik szinten tehát azt követi, ami a felszínem is érvényesül, de megvalósítani a hátérbe szorulót fogja: azt, amit nem szabad.

Mindkét szülő kedvében járni?

A gyerekek a szüleik iránt érzett szeretetük miatt mindkét szülőnek a kedvében akarnak járni. Ez tudattalanul történik, és úgy is tekinthetjük, mit az alárendelt szülővel vállalt szövetséget. Ha például az elvált apa azt mondja a lányának, hogy ne legyen olyan, mint az anyja, aki „slampos, szerencsétlen és egy szörnyeteg”, a lány szolidaritást érez az anyjával, mert lelkében az anyját és az apját is magában hordozza. Ezért nem is lehet másmilyen, mint az anyja.

Ha az apa azt mondja: „olyan is lehetsz, amilyen én vagyok, de olyan is, mint az anyád”, a gyermeknek nem kell anyja rossz tulajdonságait is átvennie. Csak azt veszi át a szüleitől, ami a fejlődéséhez szükséges. Mindaz, ami az anyát és az apát zavarja egymásban, az a gyermekükben is zavarni fogja!

Mindezek tudatában a nevelési problémákra is megoldást találhatunk: ha a szülők tisztelik egymást, gyermeküket is tisztelni fogják. A szülők ezen kívül megegyezhetnek egy olyan új értékrendszerben is, amelyben mindkettejük értékei kifejeződnek.

A másik nevelési tanács azoknak a szülőknek segít, akik valamilyen hibát követtek el gyermekükkel szemben. Hogy a szülő továbbra is nagy, a gyermek pedig kicsi maradhasson, a szülőnek sohasem szabad bocsánatot kérnie gyermekétől. Ilyenkor a gyermek csak még mérgesebb lesz a szülőre, egy megbocsátó gyermek ugyanis automatikusan az erősebb pozíciójába kerül. Ha a szülő igazságtalan volt, mondja inkább azt, hogy: „sajnálom”.

Hetedíziglen

A gyerekek és a fiatalkorúak terápiája csak akkor lehet sikeres, ha nem egyedül a gyermek áll a figyelem középpontjában, hanem környezete és családi rendszere is. Mivel a gyermekek a családrendszer leggyengébb tagjai, elsőként érzik meg, mire van szüksége a rendszernek. Ez gyakran nem más, mint egy múltbéli teher elismerése és tisztelete.

A fájdalmas esemény terhe az öröklődési rend alapján a szülőkről a gyermekekre száll. Ha a szülők nem hajlandók túllátni a gyermek külső tünetein, a probléma csak ritkán oldódik meg. Ahol súlyosabb problémáról vagy élet és halál kérdéséről van szó, elengedhetetlen, hogy a család múltbéli sorscsapásait is fegyelembe vegyük. Itt nyer értelmet az a magyar szállóige: „hetedíziglen”…

Ilyen esetekben a Hellinger-féle családfelállítás segítségével a gyermek iránt érzett vak szeretet olyan mély érzelemmé változhat, amely valamennyi családtagot felszabadítja.

Csörnyei Ida
természetgyógyász, családfelállító terapeuta
Tanácsadás

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről