Allergia, rémálmok, éjszakai ágybavizelés, dadogás, iskolai nehézségek, hiperaktivitás, agresszió, szorongás – olyan fogalmak ezek, amelyek a „problémás”  gyermekek szülei számára jól ismertek, de megoldásuknál a szeretet és az odafigyelés már nem elegendő.

A betegségek és a lelki fájdalmak hozzátartoznak az ember életéhez, de egy gyermek szenvedése különösen megindító. Ilyenkor ösztönösen feltesszük a kérdést: miért történik mindez? Hogyan fordulhat elő, hogy egy kisgyermek ilyen komoly betegségben szenvedjen? A lehetséges válaszokat a szisztematikus családállítás adhatja meg. Ez a módszer rávilágít, hogy a gyermekek szenvedésükkel is a családhoz tartozásukat fejezik ki. Mindenkit szoros szálak fűznek őseihez, s egy gyermek egészségi vagy viselkedésbeli problémája a családja iránti szeretetének megnyilvánulása is lehet, illetve múltbéli, rejtett családi események mutatkozhatnak meg benne. Betegségével vagy úgynevezett „zavarával” a család tabutémáját hozza felszínre.

A szisztematikus – Hellinger-féle – családfelállítás során a betegség vagy a pszichés probléma mögött rejlő lelki dinamika válik láthatóvá.

A nevelés csak akkor lehet sikeres a hétköznapokban is, ha mind a szeretet, mind a szülők által felállított szabályok érvényre jutnak. Egyedül sem a szülői szeretet, sem a szabályok betartása nem segít – csak a kettő együtt ad biztonságot a gyermeknek! Azokat a szülőket, akik nem állítanak fel korlátokat, gyermekük gyengének fogja látni. Bár első pillantásra úgy tűnik, hogy a gyermek örül a hatalmának, legbelül szenved. Mindez fordítva működik abban az esetben, amikor a gyermektől újra elveszik túlságosan nagy hatalmát: először elégedetlenkedik, de belül fellélegzik. A gyerek csak akkor érzi magát biztonságban, ha „nagy” és erős szülei vannak.

Barát sok, de anya, apa csak egy van

A szülők manapság egyre inkább a barátaik lesznek gyermeküknek ahelyett, hogy a szüleik lennének. Ettől a gyermek egyre esősebbnek érzi magát. Sok „felvilágosult” szülőnél még az is belefér, hogy a gyermek a keresztnévén szólítsa. Egy Krisztián vagy Krisztina sok lehet a gyermek életében, anya és apa azonban csak egy van. Ha a gyermek nem papaként vagy mamaként szólítja a szüleit, fennáll a veszélye, hogy elvész a szülők és a gyermek közötti kapcsolat egyedülállósága. A gyermeknek fontos tudnia, hogy Krisztián elsősorban az apukája – és nem egy barát. Ha egy apát apunak vagy papának szólítanak, a szülői pozíciója erősödik.

Ha a gyerek barátja a szüleinek, túl sok hatalmat birtokol. Ilyenkor még azon sem csodálkozhatunk, ha terrorizálja a szüleit és haragszik rájuk, gyermeki rosszalkodásaiban ugyanis csak segélykiáltása rejlik: „mikor fogjátok fel végre, mit akarok”? A szülő akkor cselekszik helyesen, ha világosan gyermeke tudtára adja, kié az utolsó szó a családban.

Rideg vagy megengedő – egyik sem jó

A tapasztalatok szerint a gyermekek számos viselkedési zavarát az okozza, hogy apjuk vagy anyjuk pótpartnert lát benne. Ez a szerep túlságosan is megterhelő a gyermek számára, aki szenved, mert nem képes megbirkózni a túl nagy elvárással.

Ezt úgy előzhetjük meg, hogy önmagunkat nagynak, gyermekünket pedig kicsinek látjuk. Ha ez problémát okoz egy anyának vagy egy apának, a következő kérdés segíthet neki: „Melyik szülőmtől szeretnék még kapni valamit? Mi az, amit gyermekként nem kaptam meg a szüleimtől? Vannak problémák a párkapcsolatomban?”

A félreértések elkerülése végett fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a rideg és hatalomközpontú nevelés árt a gyermeknek. A gyermeknek néha a szülő által állított korlátokat is át kell lépnie! Ez hozzátartozik a játékhoz. A gyerekek csak akkor őrzik meg erejüket, ha néha, kivételes esetekben áthágják a szabályokat. Egészséges Én-tudat akkor fejlődik ki bennük, ha egyszer-egyszer nem tesznek eleget a szülők tiltásának. Sőt, a szülő csak remélheti, hogy gyermeke nem mindig vesz tudomást a tiltásáról. Ha a gyermek soha nem akarja megszegni a szabályokat, az neki és a szüleinek sem jó. A hatalomközpontú neveléshez hasonlóan az is helytelen, ha a szülő mindent megenged a gyermekének, ilyenkor ugyanis nem fejlődik ki a gyermek lelkiereje, és gyengének, céltalannak fogja érezni magát.

Segíthet a családfelállítás

Az asztma és a különböző allergiák hátterében gyakran az apához vagy az anyához fűződő kapcsolat zavara áll. Ilyenkor az érintett a legkülönbözőbb okok miatt nem képes elfogadni saját szülőjét.

A szülő-gyermek kapcsolat megszakítását a szülőktől való korai elválás (egy kórházi tartózkodás) is okozhatja. A csecsemő ilyenkor dühös, amiért a szülei egyedül hagyták. Dühét a kórházból való elengedés után sem felejti el. Még felnőttként is dühös szüleire, különösen az anyjára, és később a házasságában vagy a kapcsolataiban komoly problémái lehetnek a közelséggel. És ez mind a tudatalattiban zajlik, csak a tüneteket, a következményeket észleljük. Az okra a családfelállítás, mint terápia adhatja meg a választ és a megoldást.

Csörnyei Ida
családfelállító terapeuta
Tanácsadás

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről