Jó kétezer évvel ezelőtt jelentek meg az első könyvek a szerelemről és a szexről a kínai taoista orvosok tollából. Ne felejtsük el: nemcsak a puskaport, de a könyvnyomtatást is Kínában találták fel, méghozzá időszámításunk előtt, amikor Európában még nyíllal és karddal harcoltak, s kézzel írták és másolták a kódexeket…

Mottó: Az egyetlen alakító és alkimista, mely mindent arannyá változtat: a szeretet.
Az egyedüli mágia a halál, az öregség, a köznapi élet ellen: a szerelem.

A taoizmus a jin-jang filozófiája. Azt hirdeti, hogy az egész makro- és mikrokozmosz ennek a két, egymást feltételező és kizáró elvnek a harmóniájára törekszik. A jin – többek között – a nőiesség, a jang pedig – ugyancsak egyebek mellett – a férfiasság jelképe. A jin és a jang állandóan változó, de mindig összhangra törő egysége pedig a tao, ami utat is jelent.

Az általános harmónián belül a taoisták fontosnak tartották az egészséges szexualitást is, ami szerintük nemcsak megízesíti, de meg is hosszabbítja az életet. Azt a férjet, aki gyakran és sokáig tudta élvezni a szeretkezést úgy, hogy az közben a feleségének is sok örömöt nyújtott, többre tartották annál, aki pusztán fiatal volt és jóképű.

A korábbi cikkeimben említett mai 3L (Life Long Learning: élethosszig tartó tanulás) mellett a 3T jelképezi a régi kínai orvosok logóját a boldog szeretkezésről: egészséges Táplálkozás, rendszeres Torna (különösen légzőgyakorlatok végzése) és szex a Tao jegyében.

Szex a tao jegyében

Nem lebecsülve az első két T fontosságát, e cikksorozatban elsősorban a szex taójáról írok. (Az egészséges táplálkozásról és a torna szerepéről több helyen, így a Natúrsziget hasábjain is sok publikáció jelenik meg; a taóról, különösen a szex taójáról viszonylag kevés.)

A taoisták hangsúlyozták: a harmónia érdekében a férfinek arra kell törekednie, hogy a partnere sokszor és tökéletesen átélhesse az orgazmust. Így és csak így termelődhet az a női jin-esszencia, amely viszont elengedhetetlenül szükséges a férfias, jang jellegű energiák koncentrációjának növekedéséhez. A legmagasabb rendű jang-minőség pedig a csing: az ondófolyadék, s benne az új élet keletkezéséhez szükséges hímivarsejtek milliós serege.

Ám – emelték ki ismét a taoisták – a jang energia csak akkor koncentrálódhat, ha a nő boldog, kielégült, s hüvelyének jin-nedvessége táplálja, erősíti és tartósítja a hímvessző tüzét. (A tao nyelvezetében a jin főleg a víz-, míg a jang elsősorban a tűzjellegű összetevő.)

A szeretkezés időtartama

Több mint kétezer év telt el, mire korunk szexológusai – nem kis részben az egyenjogúsági mozgalmak és a fogamzásgátlók elterjedésének a hatására – hasonló következtetésre jutottak. Az emancipált, immár felelős beosztásokat is betöltő, a nem kívánt terhességtől már nem rettegő, a „Szeretkezz, ne háborúzz!” szellemében élő nők fellépése a múlt század hatvanas éveitől irányította a szakemberek figyelmét az orgazmus elmaradásának egyik fő okára: a szeretkezés időtartamára.

Az amerikai Masters, Johnson és Kinsey felmérése alapvető kérdést vetett fel. Hogyan is lehetne boldog, élhetne át orgazmust az egyenjogú és a biztonságos szexért különböző áldozatot is vállaló nő, ha az átlagos szeretkezés az Egyesült Államokban két percen belül befejeződik?! Köztudott, hogy az eltérő pszicho-neuro-fiziológiai (lelki-idegi-élettani) háttér miatt a női szexualitás izgalmi görbéje lassan emelkedik, sokáig van a csúcson és lassan ereszkedik, míg az átlagos férfiéra a gyors emelkedés, a rövid csúcs-élmény és az azonnali csökkenés a jellemző; tehát a férfi ezért objektíve nem hibáztatható.

A csúcsok egyeztetése – s így a nő orgazmusa – két úton érhető el, mondták az amerikai szakemberek (akik ismerték a szex taójának irodalmát is):
1. hosszú és hatékony előjátékkal úgy indokolt felkészíteni a női szervezetet a szeretkezésre, hogy vagy még a hímvessző bevezetése előtt, vagy nem sokkal azután megtörténhessen az – első! – orgazmus,
2. (illetőleg) ennek érdekében és a további orgazmus(ok) eléréséhez a férfinek célszerű megtanulnia ejakulációja szabályozását.

Hadd álljon itt két idézet:
„A férfinak ki kell fejlesztenie azt a készségét, hogy elodázza magömlését, amíg szerelmi partnere teljesen ki nem elégül… Egy férfinek fel kell fedeznie és uralnia kell a saját ideális ejakulációs gyakoriságát…” – írta Li Tüng Hszuan a 7. században. „Egy férfinek nem kell minden szeretkezéskor kilövellnie az ondóját. Ez a szabály különösen fontos, ha a férfi eléri az ötvenedik évet…” – írta Masters a 20. század végén, azzal folytatva, hogy ha egy idősebb férfi megfogadja a tanácsot, „a lehetséges leghatékonyabb szexuális partner lehet”.

Nem önmegtartóztatást jelent

Hangsúlyozni szeretném: a taoista orvosok soha nem javasolták, hogy minden férfi és minden alkalommal visszatartsa a csingjét. Szun Sz’szü-Mo a következőket írta: „Ha egy férfi szokatlanul erős, a túl sok megtartás csak kárára lehet. Kiütései, betokozódásai támadhatnak, ha hosszú ideig nem bocsátja ki az ondóját… Ha az ember elnyomja természetes szükségletét arra, hogy bizonyos időközönként kibocsássa a magját, nagyon nehéz lesz megtartani a csinget, és nagyon könnyű lesz elveszíteni. Magját álom közben veszíti el, vagy vizeletével. Ha a férfi ily módon veszíti el csingjét, az százszorta károsabb.”

Azért tartottam szükségesnek idézettel is alátámasztani mondandómat, mert egyfajta rossz értelmezés miatt egyesek a szex taóját a férfiak önmegtartóztatásával azonosítják. Mint látják, erről szó sem esett. A hangsúly a két pontban megfogalmazott tanácson van: a partner kellő felkészítésén és a férfi ejakulációjának a szabályozásán. A következő részekben ezeket részletezem.

(A cikk címét Jolan Chang e témában írt könyvéről kölcsönöztem. Ő idézi a mottót is, melyet Anais Nin fogalmazott meg világhírű naplójának 4. kötetében.)

Dr. Csíky Antal
holisztikus integratív terapeuta
munka szakpszichológus
alternatív gyógyító
http://www.csikyantal.hu/
Tanácsadás

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről