Ahhoz, hogy fényes és sötét oldalaink felszínre kerülhessenek, elkerülhetetlenek a másikkal megélt ellentétek, konfliktusok. Így helytelen azt gondolni, hogy a párkapcsolat egy romantikus, felhőtlen, csak boldog perceket hozó társulás. Ha így lenne, pontosan a lényegét veszítené el, azt az egymást csiszoló lehetőséget, amely révén emelhetjük önmagunkat és a másikat is.

El kell tehát fogadni, hogy a célját beteljesítő, igazán előrevivő kapcsolatnak része kell, hogy legyen az egészséges mértékű konfliktus is, amelynek átalakító, alkímiai hője biztosítja, hogy személyiségünk „fekete szénpora” lecsiszolódjon, leégjen rólunk, és Lelkünk Gyémántja napvilágra kerülve felragyoghasson. Mert ez az, ami az igazi boldogsághoz vezethet, amikor két ember egymást csiszolva, támogatva egyre közelebb kerülhet valódi énjéhez, amely az egyetlen lehetőség arra, hogy önmagunk teljességét megélhessük. A boldogság forrása pedig nem más, mint önmagunk, és ezáltal az Élet Teljességének megélése, nem pedig a rózsaszín felhőkbe burkolt illúzió világ, és nem is az álarc és a jelmez védelmében eljátszott szerep.

Kiút a konfliktusból: a közös győzelem

Ahhoz pedig, hogy a boldogság az életünk része legyen, segítségül kell hívnunk tudatosságunkat, amelynek fényével megvilágíthatjuk felfedezésre vagy felfényesítésre váró részeinket. A sötét oldalainkkal való szembesüléshez pedig jó adag bátorság kell, hogy elmerjünk indulni az önmagunkhoz vezető úton. Az önmagunkba vetett hiten túl hasznos lehet a bátorság ahhoz is, hogy vállaljuk a konfliktusokat, és elhiggyük magunkról, hogy mind a két fél számára emelő, a kapcsolatot erősítő módon tudunk belőle kijönni.

Lehet, hogy a konfliktus átmenetileg eltávolítja egymástól a két felet, de ha mindkettőjük számára fontos a kapcsolat, akkor törekszenek arra, hogy saját érzéseik feltárásával, őszinte megosztásával újra megtalálhassák egymáshoz az utat, és így, személyiségük változásával magasabb szintre, egy még mélyebb szövetségbe emelhetik kapcsolatukat. Ezért nagyon fontos, hogy a konfliktus helyzet okozta stresszben is tudatosak tudjunk maradni arra, hogy egy csapatban játszunk, vagyis csapattársak vagyunk és nem ellenfelek, ezért a cél a közös győzelem kell, hogy legyen, ha a kapcsolat fenntartása fontos számunkra.

Az eltávolodás ideje hasznos lehet mind két fél számára, ha azt önvizsgálattal tölti, és megpróbálja megérteni a benne és a társában játszódó folyamatokat, valamint azt, hogy az adott szituáció milyen változásra ösztönöz.

A gyógyír: szeretet és gyengédség

Ehhez pedig elengedhetetlen a másikkal és önmagunkkal való együttérzés, amelynek révén megérthetjük a másik viselkedését, és így felfedezhetjük, hogy az sok esetben nem ellenünk szól, hanem az csak egy esetleges, múltból hozott sérülés, személyiség jegy, amely a másikban feloldásra és felfényesítésre vár. Ezért ilyen helyzetekben akkor tesszük mindkettőnknek a legjobbat, ha a másikat segítjük, támogatjuk ebben a folyamatban.

Ebben a legnagyobb segítséget a szeretet és a másikhoz való gyengéd viszonyulás adhatja. És persze ez utóbbiak akkor is nagyon fontosak, amikor magunknak kell szembenézni saját sötét oldalunkkal, amelyet a Szeretet erejével, az önmagunk felé tanúsított gyengédség (megértés, elfogadás, stb.) segítségével fényesíthetünk fel. Sok esetben sérült belső gyermekünk az, aki azt a szeretetet, elfogadást, elismerést, bánásmódot próbálja a másiktól megkapni, amit gyermekkorában nem kapott meg.

Nagyon fontos azonban felismernünk, hogy ezt a szeretetet nem a másiktól, hanem magunktól kell megkapnunk, mert különben függőségi kapcsolatot alakítunk ki a másikkal. („A legigazibb, legmélyebb szeretet éppen arról szól, hogy saját magunkkal, saját Énünkkel esünk szerelembe.” – Adyashanti) Ugyanis a párkapcsolat egyenrangú társulás, amelyben mindkét félnek célja kell legyen, önmaga és a másik kiteljesedésének támogatása, és egyéniségük összhangjának megtalálása. Az egyenrangúság érzését pedig elsősorban nem a másik adja meg, hanem mi magunk élhetjük azt meg önmagunk elfogadása, becsülése és szeretete révén, hiszen ezek támogatnak abban, hogy a másikkal egyenrangú félként kezeljük magunkat.

Valami új születik…

Valójában minden egyes konfliktus helyzet azért jön, hogy a két félben valami új születhessen meg. A születés pedig köztudottan egy fájdalmas folyamat, amelyben a szülő anya és a születendő gyermek összhangja, a folyamatra való tudatossága (ez a születendő gyermekben eredendően ott van) az, ami enyhítheti a fájdalmakat, és segítheti, hogy a születés folyamata minél rövidebb legyen. Így a párkapcsolatban is a közösen megélt összhang, egymás segítése, támogatása az, ami a vajúdó, önmaga egy részét éppen „megszülő” felet segítheti, hogy a folyamat minél kevésbé legyen fájdalmas és hosszú, valamint a konfliktus helyzet is könnyebben megélhető, kezelhető legyen. Egyúttal fontos a másikkal és önmagunkkal szemben tanúsított türelem is, időt kell adnunk a bennünk és a benne zajló folyamatoknak, amelyek révén a belső és külső átalakulás megtörténhet.

Azt azonban soha ne a másiktól várjuk, hogy ő majd kihozza belőlünk azt, akivé válni szeretnénk, megad vagy elhoz nekünk valamit, amit az életünkben látni szeretnénk. Ő csak a lényével inspirálhat erre bennünket, szeretetével, megértő-, és együtt érző viszonyulásával segíthet bennünket, de felfedezendő és felfényesítendő részeinket csak mi tárhatjuk fel, hozhatjuk működésbe, vagy sötét részeinket illetően transzformálhatjuk azokat egy magasabb minőségbe. Önmagunkat kell ilyenkor „megszülnünk”, amiben a másik csak támogató lehet, de az érdemi „munka” a miénk. Senki sem hozhat el semmit az életünkbe, csak mi magunk.

Párunkon keresztül a Végtelen hív

Amikor vonzódunk valakihez (néha talán nem is értjük miért), akkor rajta keresztül valójában a Végtelenhez vonzódunk, amelyhez a mellénk rendelt társsal végig járt ösvény vezet. Ne féljünk hát megnyílni annak a társnak, akit az Élet és a Lelkünk hozzánk vezet (beleértve azt is, akit korábban vezetett hozzánk, és már egy ideje együtt élünk vele), mert rajta keresztül hív a Végtelen. Amikor megnyílunk neki, és annak az útnak, amit közösen kell járnunk, valójában az Életnek, a Végtelennek nyílunk meg, amely elvezet önmagunk határtalan teljességéhez, és az igazi boldogsághoz, amely csakis a Végtelennel (Valódi Önmagunkkal, a Forrással, Istennel) való Egység révén tapasztalható meg.

Tuboly Beatrix
www.lelekvirag.hu

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről