Az őszi napfordulótól a téli napfordulóig tartó időszakban egyre rövidülnek a nappalok, és egyre több sötétségben van részünk egészen addig, míg Karácsonykor, a Szeretet Ünnepén megszületik a Fény. De ugyanígy világunk folyamatai is egyre több olyan eseményt, helyzetet hoznak, amelyek nem éppen a Fényt képviselik, így általánosságban is megtapasztalhatjuk, hogy túl sok a sötétség körülöttünk.

„Fény vagy te is, lobogj hát,
Melegíts és égess,
Hinned kell, hogy a világ Teveled is ékes.”
(Tóth Árpád)

Talán ezért is születnek sorra világvége jóslatok, mert az emberek megtisztulásra, Fényre és Szeretetre vágynak. De mivel úgy érzik, hogy ő maguk ezért nem tudnak semmit tenni, túl kicsik ahhoz, hogy a világ kerekét megfordítsák, ezért egy sokkal nagyobb Erő megtisztító hatásában bíznak, amelyet talán a kollektív tudatban megbúvó ősi archetípusos minták alapján csak valamilyen kataklizma révén tudnak elképzelni. Nem elképzelhetetlen, hogy a bibliai Noé történet mintázatai jelennek meg ezek mögött a jóslatok mögött, amelyek már az 1999-es teljes napfogyatkozásnál, a 2000. év ezredforduló váltásánál és most, a 2012-es állítólagos maja próféciák kapcsán is előkerültek.

Pedig a maják elmondásuk szerint soha sem állították, hogy 2012. december 21-én beköszönt a világvége. Csak egy ciklus ér véget a naptárukban, és egy új ciklus indul útjára. A maják naptára egymásba kapcsolódó fogaskerekekként képzelhető el, a kisebb fogaskerék a kisebb ciklusokat (pl. napok, hónapok a mi időegységeinkhez hasonlítva), a legnagyobb fogaskerék pedig a legnagyobb ciklust jelképezi (ahhoz hasonlatos, mint a mi fogalmaink szerint az évezredek). Amíg a legnagyobb fogaskerék csak egy fognyit fordul, addig a kicsik több kört is megtesznek. És most 2012-ben jön el az a pillanat, amikor a legnagyobb fogaskerék egy teljes ciklus végére ér. De mivel fogaskerékről van szó, miért is állna meg? Fordul tovább, és egy új ciklust kezd. Ráadásul a majáknak több naptárrendszere is van (régészeti ásatások leletei igazolták), jelentős ciklus eltolódással, így vannak olyan naptáraik az egyes törzseknél, amelyek szerint most egyáltalán nincs ciklusváltás. Tehát a maja próféciákkal megtámogatott világvége elmélet eléggé bizonytalan alapokon áll. Ezen felül csak a nyugati kultúrkörben találkozhatunk ezekkel a világvége jóslatokkal, a keleti kultúrában ezek ismeretlenek. Annyit a maják is alátámasztanak, hogy a Világnak felemelkedésre, változásra, volna szüksége, és hogy eljött az ideje, hogy több Fény legyen jelen az életünkben. A Világ nagy ciklusában is közel az a pont, amikor a sötétségnek át kell fordulnia a Fénybe, ahogy ez egy kisebb ciklusban a Szent Este alkalmával is megtörténik.

Csakhogy itt az átfordulás nem egy éjszaka alatt történik, hanem sokkal nagyobb ciklusokban, hisz a sötétség sem egy nap alatt lepte el a Világot. De ehhez fontos lenne, hogy az emberiség is végre felébredjen arra, hogy igenis az ő kezében is ott van a változás kulcsa. Valóban kicsik vagyunk az Isteni Erőhöz képest, azonban nem kiszolgáltatott lényei vagyunk egy hatalmas „hatalomnak”, hanem Társteremtők. Mi is kellünk a világ átfordulásához, nekünk is van „beleszólásunk” a világ dolgainak alakulásába, és ha felvállaljuk ezt a szerepet, akkor tud katasztrófák nélkül megszületni az Új Világ. Ha viszont nem vállaljuk fel a felelősséget a mi részünkért, akkor valóban nem maradhat más eszköze a Teremtőnek, minthogy mindent elsöpörjön a Föld felszínéről, ami nem szolgálja a Fényt. De mivel egyre többen ébredünk rá szerepünkre, hatásunkra a Világ folyását tekintve, ezért hiszem, hogy a Jó Istennel együttműködve emelni tudjuk a Világot, és ezért „Neki” nem kell drasztikus eszközökhöz folyamodnia. Sosem késő ráébredni arra, mi mit tehetünk ezért…

Karácsony a Szeretet Ünnepe, a Fény Ünnepe. Ilyenkor sokkal inkább odafigyelünk egymásra, igyekszünk szeretettel fordulni egymás felé, ami aztán sajnos elhalványul a hétköznapok forgatagában. Azonban a Fény és Szeretet ünnepe során nem csak mások szeretetére kellene összpontosítanunk, hanem önmagunk szeretetére is. Ugyanis az utóbbi az előbbi elengedhetetlen feltétele. Csak akkor tudunk másokat őszintén, tisztán és igazán szeretni, ha magunkat tudjuk szeretni, és ekkor tudjuk mások szeretetét is befogadni. Vagyis a Szeretet áramlásához elengedhetetlen önmagunk szeretete. Az Szeretet áramlása mindig több irányú kell, hogy legyen, ha csak az egyik irányt engedjük működni, csak másoknak akarunk szeretetet adni, vagy csak másoktól akarunk szeretetet kapni, akkor a Szeretet áramlásában akadályt képezünk. Ha bennünk nem áramlik minden irányban a Szeretet, akkor a külvilágunkban sem tud akadálytalanul áramlani: sem felénk, sem tőlünk. Ahogy kilélegezni (szimbolikusan ez jelképezi az adást) is csak akkor tudunk, ha be is lélegzünk (ez jelenti szimbolikusan a kapást). Ha csak akkor lélegeznénk be, ha mások levegőt (Szeretet) adnak nekünk, és mi magunk nem adnánk/engednénk meg azt egyáltalán vagy a megfelelő mértékben magunknak, valamint csak arra alapoznánk, hogy mások biztosítsák azt nekünk, akkor meghalnánk. A levegő, a lélegzés a tüdőhöz kapcsolódik. A tüdő szimbolikusan azt is képviseli, mennyi terem van, vagyis, hogy mennyit veszek ki magamnak a világból, mennyire adok magamnak teret az életemben. Ezt pedig lényegesen meghatározza, hogy mennyire szeretem magam, mennyire kezelem magam egyenrangú félként másokkal, mennyire vállalom fel az igényeimet, a vágyaimat, testi- és lelki szükségleteimet, függetlenül attól, hogy az másoknak tetszik-e vagy sem, fognak-e akkor szeretni, vagy sem. Természetesen senkit sem arra akarok buzdítani, hogy önző legyen, hanem csak az egyenrangúság felvállalására, mert sokan hajlamosak vagyunk másokat előtérbe helyezni, mások igényeire vagy a csak a feladatainkra összpontosítani, és önmagunkat figyelmen kívül hagyni. Vagyis azért is szeressük magunkat, hogy másokat is valóban szeretni tudjunk, de csak addig a mértékig, ami még nem távolít el teljesen önmagunktól. Mert valójában az a mások felé tanúsított szeretet, ami elvesz önmagunktól nem is Szeretet, az már függőség, hiszen azt a szeretetet is mástól várjuk, amit mi nem adunk meg magunknak többek között azáltal, hogy magunkat nem kezeljük egyenrangúként másokkal. Pedig önmagunk szeretete annak is elengedhetetlen feltétele, hogy Fény legyen az életünkben és a világunkban. Hogy miért is gondolom így?

A folytatás elolvasásához kattintson ide!

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről