Jobb tanulók lesznek az igény szerint táplált csecsemők

Friss kutatások szerint, az igény szerint táplált csecsemők később magasabb IQ-val fognak rendelkezni, és jobban teljesítenek az iskolai tanulmányaik során is. Az Essex és az Oxford Egyetem szakemberei három különböző csoportot vetettek össze, az egyikbe azok az anyák tartoztak, akik időre etették gyermeküket, a másikba azok, akik szintén ezt tervezték, de nem tudták megvalósítani, a harmadikba pedig azok, akik igény szerint adtak enni gyermeküknek, amikor az jelezte, hogy éhes.

Jobb tanulók lesznek az igény szerint táplált csecsemőkA tanulmány során felhasznált adatokat egy korábbi vizsgálatból vették át a kutatók, amely során több mint 10 000, az 1990-es évek során Bristol környékén született gyerek táplálási szokásait dolgozták fel.

A megfigyelésekből kiderült, hogy az igény szerinti etetés hatására nyolcéves korra már magasabb intelligenciaszinttel rendelkeztek a gyerekek, sőt az öt, hét, tizenegy és tizennégy éves korban végzett általános tudásfelmérő teszteken is jobban teljesítettek. Ezek az arányok az egyéb tényezők – mint a szülők végzettsége, a családi jövedelem, gyerek neme, kora, az anya egészsége és gyermeknevelési stílusa – figyelembevétele mellett is megállták a helyüket.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy időre főleg a fiatalabb, egyedülálló, alacsonyabb iskolázottságú anyák etették gyermeküket, továbbá, hogy azok a gyerekek, akiknél végül a próbálkozás ellenére nem sikerült az időre etetés, ugyanolyan eredményeket értek el az IQ-vizsgálatokon, mint azok, akiket alapból igény szerint táplált az édesanyjuk.

Dr. Maria Iacovou, az Essex Egyetem Társadalmi és Gazdasági Kutatóintézetének munkatársa azt is kifejtette, hogy a fenti adatok a szoptatott és az üvegből etett gyerekekre egyaránt vonatkoztak. A European Journal of Public Health című lapban közzétett tanulmány szerint az időre etető anyák ugyan többet alszanak, és gyakran több örömüket lelik az anyaságban, később ennek mégis meglehet az ára a gyerekek tanulmányi eredményei terén.