A kedvesség a kulcs a gyermekek boldogságához és elfogadásához

Azokat a gyerekeket, akik kedvesebbek és több jót tesznek másokkal, a kortársaik is jobban befogadják és maguk is boldogabbak – derült ki a British Columbia és a Kalifornia Egyetem közös kutatásából. A kutatók, hogy megfigyeljék, vajon hogyan növelhető a gyerekek boldogsága és elfogadása, 400 kilenc és tizenegy év közötti vancouveri iskolást vontak be a kutatásba.

A kedvesség a kulcs a gyermekek boldogságához és elfogadásáhozA gyerekekkel először kitöltettek egy kérdőívet, amelyben arra voltak kíváncsiak, mennyire tartják magukat boldognak, valamint az osztályukból kivel szeretnek együtt dolgozni a csoportos feladatok során. A tanulókat ezután két csoportra osztották. Az első csoport tagjait arra kérték a szakemberek, hogy négy hétig próbáljanak meg kedvesebbek lenni: például osszák meg másokkal az ebédjüket, vagy öleljék meg az anyjukat, ha stresszesnek tűnik. A csoport másik felét pedig csupán arra kérték, hogy gyakran járjanak olyan helyekre, amely számukra örömet okoz. Menjenek például játszótérre, vagy látogassák meg a nagyszüleiket.

Egy hónap elteltével a kutatók újból feltették a diákoknak ugyanazokat a kérdéseket. Kiderült, mindenki boldogabbnak érezte magát, mégis az első csoport tagjai ezúttal több társukat jelölték meg, akikkel szívesen dolgoznának együtt. „Megmutattuk, hogy a kedvességnek valódi előnyei vannak, de nemcsak a gyerek boldogságát tekintve, hanem az egész osztály közösségére nézve” – tette hozzá Kimberly Schonert-Reichl, a kutatás vezetője.

A szakemberek szerint ezt a módszert a tanárok is használhatnák, mivel csökkentheti az osztályokban kialakuló elutasításokat, valamint javíthatja a közösség összetartó erejét. A tanulmány a PLOS ONE oldalain jelent meg.