Boldogabbak azok, akik pénzt ajándékoznak?

Egymás után mutatják ki a kutatások, hogy a sok pénz önmagában még nem boldogít. Ha viszont pénzt ajándékozunk, még ha nem is vagyunk gazdagok, attól tehetősebbnek, ezáltal boldogabbnak érezzük magunkat. Michael Norton, a Harvard Egyetem kutatója szerint ez illogikusnak hangzik, pedig nem az. Norton az egyetem legújabb kutatásainak eredményeit az amerikai Személyiség és Szociálpszichológiai Társaság (SPSP) New Orleans-i éves konferenciáján mutatta be.

Boldogabbak azok, akik pénzt ajándékoznak?„Az emberek többek között azzal jelzik gazdagságukat, hogy pénzt ajándékoznak” – magyarázta. Ebből kiindulva a kísérletsorozattal azt vizsgálta, mi történik akkor, amikor olyanok adakoznak, akik nem gazdagok. Kiderült, hogy az adományozás fokozza az úgynevezett „szubjektív gazdagságot”, vagyis azt, mennyire tehetősnek érezzük magunkat.

„Úgy véljük, hogy a nagylelkű gesztusok maguknak az adományozóknak is gazdagságot jelezhetnek, amitől szubjektív módon tehetősebbnek érezhetik magukat még akkor is, amikor pénz hagyja el a pénztárcájukat” – magyarázta Norton. Az adományozás az adakozó hatalomérzését is növeli, ami boldogabbá teszi őket, mivel az adományozás a gazdagság kimutatására irányuló mélyebb vágyat elégíti ki.

A kutatáshoz a Gallup közvélemény-kutató intézet adatait használták fel. A résztvevőktől azt kérdezték, hogyan költöttek el egy előző évben nyert pénznyereményt. A 2000 megkérdezettből 559 ember nyert pénzt, átlagosan 1500 dollárt. Közülük 99 számolt be arról, hogy a pénz körülbelül 3 százalékát elajándékozta valamilyen jótékonysági intézménynek. Norton ezután a szubjektív gazdagságra vonatkozó kérdéseket tette fel, és kiderült, hogy még a jövedelem beleszámítása esetén is az adományok erősebb szubjektív gazdagságot jeleztek előre. Számításai alapján 500 dollár elajándékozása körülbelül ugyanolyan hatással van a szubjektív gazdagság érzésére, mint a jövedelem 10 ezer dolláros megemelkedése.

Az első pillantásra illogikusnak tűnő jelenség hátterében valószínűleg az a gondolkodás áll, hogy ha elég pénzem van az adakozásra, bizonyára jobb az anyagi helyzetem, mind gondoltam. Az emberek elégedettebbek az életükkel, ha úgy érzik, tehetősebbek.