Kedves Látogatóink! Finanszírozási nehézségeink szponzor híján – 15 éves működés után – bennünket is arra kényszerítenek, hogy fogjuk vissza a tempót. Ezért már nem közlünk új cikkeket, de továbbra is elérhetők a keresőink, a holdnaptár, a kínai horoszkóp és a másfél évtized alatt megjelent írásaink.
Reméljük, hogy hamarosan lesz olyan üzleti partnerünk, aki akár tulajdonosként, akár üzemeltetőként lát fantáziát a Natúrszigetben, és kész tovább működtetni, fejleszteni az oldalunkat.
Továbbra is vigyázzanak magukra és szeretteikre!

Futás a depresszió elől

A szabadidejükben rendszeres mozgó emberek ritkábban szenvednek depresszióban, ráadásul minden egyes edzéssel csökkenthetik a depresszió kialakulási esélyét. Heti háromszori testmozgás 16 százalékkal csökkenti a tünetek megjelenésének valószínűségét. Minél aktívabb valaki fizikailag, annál kisebb az esélye a depressziós tünetek megjelenésének.

Futás a depresszió előlA tudósok összesen 11.000, 1958-ban született önkéntes állapotát kísérték figyelemmel, majd az évek során rendszeresen ellenőrizték a fizikai aktivitási szintjüket (először 23, majd 33, 42 és 50 éves korukban). Dr. Snehal Pinto Pereira, a kutatás vezetője szerint az adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a rendszeres testmozgás segítheti megóvni az embereket a depressziótól.

„A szabadidőben végzett rendszeres testmozgásnak jelentős védő hatása van a depresszióval szemben. Ha egy felnőtt 20 és 40 éves kora között a korábbi mozgásszegény életmódot felváltva hetente háromszor elkezd rendszeresen mozogni, azzal 16 százalékkal csökkentheti a depresszió kialakulási esélyét.”

„Ez különösen azért fontos, mert nem csak a major depresszió szempontjából veszélyeztetettekre vonatkoztatható, hanem a teljes populációra. Minél aktívabb valaki fizikailag, annál kisebb az esélye a depressziós tünetek megjelenésének.”

A szakértők szerint a mozgás főleg azért segíthet a kedélybetegségek megelőzésében, mert elvonja a figyelmet a stresszről, lehetőségeket teremt a szociális interakcióra, valamint endorfint termel. Ráadásul olyan járulékos tényezőkkel is együtt jár, mint az egészséges étkezés, valamint a fokozott D-vitamin bevitel (a szabadban tartózkodás miatt).

„Rendkívül fontos tehát, hogy biztosítsuk, hogy az emberek olyan környezetben dolgozzanak és éljenek, ami lehetővé teszi számukra, hogy fizikailag aktívak, lelkileg pedig egészségesek legyenek” – nyilatkozta Mark Petticrew professzor, a London School of Hygiene & Tropical Medicine munkatársa.

A kutatási eredményekről részletesen a JAMA Psychiatry című orvosi szaklapban olvashatnak az érdeklődők.