Tojást a főnöknek!

Aki fizetésemelést szeretne kapni, készítsen a főnökének rántottát – a benne lévő triptofán megváltoztathatja a viselkedést, növeli az adakozási kedvet. Fény derült arra is, hogy már 3 tojásnyinak megfelelő mennyiség is megkettőzi a résztvevők adakozásra szánt pénzmennyiségét. A tojáson kívül például a hal, a tej és a pulyka is tartalmazza ezt a vegyületet.

Tojást a főnöknek!Aki fizetésemelést szeretne kapni, készítsen a főnökének egy jó rántottát – hangozhatna a kutatás konklúziója, mely szerint a triptofán megváltoztathatja a viselkedést.

A kísérletek során fény derült arra, hogy már egészen kicsi, három tojásnyinak megfelelő mennyiség is megkettőzi a résztvevők adakozásra szánt pénzmennyiségét. A tojáson kívül például a hal, a tej és a pulyka is tartalmazza ezt a vegyületet, ami a szervezetben szerotonin nevű boldogsághormonná alakul át, továbbá étrend-kiegészítő formájában is lehet kapni.

„Elsőként sikerült kimutatnunk, hogy az összetevő adagolása növeli az adakozási kedvet” – nyilatkozták a szerzők a Frontiers in Psychology című szakfolyóiratban megjelent értekezés kapcsán.

„A jótékonysági kedv tehát fokozható a szerotonin-termelést célzó étrendi beavatkozással” – összegezték az eredményeket.

A kísérletben 32-en vettek részt. Egyik felük 0,8 grammnyi triptofánt kapott, a többiek pedig placebót. Valamennyien 3 000 forintnak megfelelő összeget kaptak a közreműködésért, és megkérdezték tőlük, hogy felajánlanának-e ebből jótékony célra. Az előttük lévő asztalon négy doboz kapott helyet: az UNICEF-é, az Amnesty International-é, a Greenpeace-é, és a WWF-é.

Az adományok összeszámoláskor kiderült, hogy a triptofános csoport tagjai átlagosan 315 forintnak megfelelő összeget adtak, a placebósok pedig feleannyit.

Egyelőre nem világos, hogy egy étrend-kiegészítőnek miként lehet ilyen nyilvánvaló hatása az összetett pszichés folyamatra, ám a tudósok az oxitocin nevű „szeretethormon” szerepét sejtik a jelenség mögött, amelyet egyébként a szoptatás és szeretkezés közben termel a szervezet.