Ó, egy kis álmodozás…
Az álmodozás jót tesz az agyunknak, és valójában lendületet ad a működésének. Álmodozás közben ugyanis nagyobb kapacitás szabadul fel a feladatok hatékonyabb feldolgozására. A kalandozó elme kifejezett gondolkodásbeli előnyöket hozhat, a spontán gondolatok és asszociációk a kutatók szerint pozitív, szimultán hatást gyakorolnak a feladatok teljesítésére.
A Proceedings of the National Academy of Sciences szaklapban közzétett tanulmány szerint a kalandozó elme kifejezett gondolkodásbeli előnyöket hozhat. A Bar-Ilan Egyetem kutatói kimutatták, hogy egy külső, gyenge elektromos árammal adott inger szó szerint megváltoztathatja a gondolkodásunk módját, ami mérhető fellendülést vált ki az álmodozás, vagyis a spontán, önvezérelt gondolatok és asszociációk előfordulásának gyakoriságában. A kutatók szerint ez az állapot pozitív, szimultán hatást gyakorol a feladatok teljesítésére.
„Az utóbbi 15-20 évben a kutatók kimutatták, hogy a specifikus feladatokhoz kapcsolódó lokalizált idegi aktivitástól eltérően az elme elkalandozása egy hatalmas kiterjedésű alaphálózat aktiválódását váltja ki, amely számos agyi területet érint” – magyarázta Moshe Bar professzor, az egyetem Gonda (Goldschmied) Multidiszciplináris Agykutatási Központjának munkatársa. „Ez az agyi kereszthatás játszhat szerepet az olyan viselkedési kimenetelekben, mint a kreativitás és a hangulat, és ez járulhat hozzá ahhoz a képességhez, hogy sikeresen fenntartsuk az összpontosítást a feladatra, miközben az elménk szabadon elkalandozik.”
Bar úgy véli, hogy ez a meglepő eredmény az egyetlen agyi területen belül bekövetkező konvergenciából ered a végrehajtó funkció „gondolatszabályozó” mechanizmusai és a spontán álmodozás „gondolat-felszabadító” tevékenysége között.
Bár általában azt feltételezik, hogy az emberek véges kognitív kapacitással rendelkeznek az odafigyelésre, a kutatók szerint a mostani kutatás arra utal, hogy a valóságban ez bonyolultabb lehet.
„Érdekes módon míg a kutatásban használt külső ingerlés fokozta az álmodozás előfordulását ahelyett, hogy csökkentette volna az alanyok feladatmegoldó képességét, és a feladatmegoldás teljesítményének kismértékű javulását okozta” – mondta Bar. „A külső inger valójában növelte az alanyok kognitív kapacitását.”
