A Hold a minőségekben

Levegő: Ikrek, Mérleg, Vízöntő

A levegős jegyekben járó Holdkor erősebb lehet a szél, és a napfény, a növények, emberek is több napfényt képesek befogadni. Ezekre a napokra leginkább a szikrázó energia jellemző. Nemcsak a napfény, de az elménk is könnyen szikrázik, ragyogó gondolataink, intuíciónk és ötleteink támadhatnak. Használjuk is ki ezt és tartsunk ötletbörzét, menjünk könyvtárba, művelődni, lehetőleg társasággal, tartsunk kreatív kézműves napokat. Ha mégis egyedül megyünk, jóleshet aztán mégis megosztani a gondolatainkat valakivel: közösségi oldalon, telefonon, személyesen csevegve. Ilyenkor szinte biztosan égnek a telefon- és chatvonalak. Túl komoly beszélgetésekre azért ne ilyenkor kerítsünk sort és a mélyebb koncentrációt igénylő feladatokra se. Könnyen lehetünk szétszórtak, esetleg ügyetlenebbek, amikor minden kiesik a kezünkből. Ne stresszeljünk ezen, inkább nézzünk meg egy filmet, vagy üljünk be egy kávéházba, főleg növő Holdkor.

Lehetőleg hagyjuk a kertet, főleg Vízöntő-napokon, és a szobanövényeket is hagyjuk békén, ne is locsoljunk, mert csak betetvesednek. Inkább rendezzük át a lakást, lomtalanítsunk, és akinek igénye van rá, ilyenkor a legalkalmasabb a tértisztítás (otthonunk energetikai megtisztítása) vagy a lakásszentelő. Ezek a napok alkalmasak a szellemi béklyók és terhelő kapcsolatok elengedésére is, de legjobbak a Vízöntő-napok. A csökkenő Hold főként, de még a növő Hold is alkalmas az ágynemű és a lakás alapos szellőztetésére, festésre, mázolásra és alapos felmosásra, lemosásra, ablakok tisztítására, mert minden könnyebben szárad, viszont inkább a Levegő-napok első napján fogjunk neki, mert utána vizes napok jönnek.

Víz: Rák, Skorpió, Halak

Amikor a Hold a vizes jegyekben jár, jó eséllyel esős, nyirkos, de legalábbis párás az idő. Fogyasszunk jó minőségű szénhidrátokat és zöld növényi szárakat, leveleket, vagy ezeket szedjük le. Kerüljük a rossz minőségű szénhidrátokat és a függőséget okozó vagy mérgező szereket, főleg növő Holdnál. Óvjuk az idegrendszert és foglalkozzunk a lelki dolgokkal. Kerüljük a stresszt és a vitát, mert könnyen sírás lehet a vége. Várandósok különösen vigyázzanak magukra Skorpió Hold idején.

Minden megerőltető dolgot hanyagoljunk, ha tehetjük, inkább bújjunk össze vagy beszélgessünk a párunkkal, ha van. Ha egyedül töltjük a napot, üljünk be a kádba vagy menjünk fürdőbe, szaunába, olvasgassunk, meditáljunk. A belső utak keresésére, elmélyülésre, szellemiekre és ezoterikus programokra rendkívül alkalmas napok ezek.

Ha nem esik az eső, akkor alaposan locsoljuk meg a növényeket és gondozzuk a virágokat, szedjük le az elszáradt leveleket, a háztartásban jó lehet a mosás, lemosás csökkenő Holdkor. Növő Holdnál inkább hagyjuk a háztartást, és fodrászhoz se ilyenkor menjünk. Ha tehetjük, akkor maradjunk otthon, családi körben vagy egyedül, vagy kettesben…

Babusáné Gazdik Ágnes
Öko-Piac-Tér.net

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikkünket is:

Hold és öltözködési stílus