Kedves Látogatóink! Finanszírozási nehézségeink szponzor híján – 15 éves működés után – bennünket is arra kényszerítenek, hogy fogjuk vissza a tempót. Ezért már nem közlünk új cikkeket, de továbbra is elérhetők a keresőink, a holdnaptár, a kínai horoszkóp és a másfél évtized alatt megjelent írásaink.
Reméljük, hogy hamarosan lesz olyan üzleti partnerünk, aki akár tulajdonosként, akár üzemeltetőként lát fantáziát a Natúrszigetben, és kész tovább működtetni, fejleszteni az oldalunkat.
Továbbra is vigyázzanak magukra és szeretteikre!

2019 a Föld Disznó éve: Lassan járj, tovább érsz (élsz)!

Egészség

A Disznó évében garantáltan megmozgatjuk majd a rekeszizmainkat, vidámságban és nevetésben jó eséllyel lesz részünk. Ez bizony jót is tesz majd az egészségünknek és a lelkünknek. Jól tesszük, ha alapvetően pozitív szemléletmódra állunk be, és inkább kedvesek, mosolygósak leszünk ebben az évben. Jó eséllyel meg is lesz erre az okunk, de legjobb, ha ezt szokássá formáljuk, mert az egészségünknek is használ.

Kedvező időszakok: október-november (a Disznó a Skorpió jeggyel analóg) és a napszakok közül a délután (Föld), éjszaka (Víz), 21:00-23:00 közötti időszak a nap folyamán (Disznó órái).

Testi szinten jobb, ha vigyázunk a Föld elemhez tartozó szerveinkre: hasnyálmirigy, lép, gyomor, bár talán még jobb, ha a Víz elem uralta vesékre és a húgyhólyagra még jobban odafigyelünk (egyrészt az 5 elem tana szerint a Föld elem elszívja a Vizet, és a Disznóhoz alapértelmezetten a Víz elem társul), ugyanakkor a Víz elem miatt a Tűz elemű szervekre sem árt figyelni: szív és érrendszer, vékonybél, bár ezeket talán kevésbé viseli meg majd az idő. Hidegben, nedves időben öltözzünk fel alaposan és vigyázzunk a nyirkossággal. Védjük a derekunkat egész évben.

Hangsúlyt kaphat a Föld Disznó évében a hallás, a fül, a száj, ízérzékelés is. Részesítsük előnyben a finom, de egészséges ételeket. Kedvünkre való lehet az édes (Föld) és a sós (Víz) íz is, vagy éppen érzékennyé válhatunk ezekre. Teremtsünk egyensúlyt a kettő között. Jót tesz, ha odafigyelünk az étrendünkre, diétázunk (mind a Disznó éve, mind a Föld elem miatt), és odafigyelünk a szénhidrátokra, a só egyensúlyára. Fogyasszunk jó, lassan felszívódó szénhidrátokat, mert bizony a Föld Disznó évében a súlyunk gyarapodhat, ha az édes ízekre gyakran elcsábulunk, és az érrendszerünknek, szívünknek hasznos, ha egyensúlyban tartjuk a folyadék- és sóbevitelt.

Fülünkre, hallásunkra vigyázzunk: kerüljük a lármás, valamint a hideg, szeles helyeket. Télen sapka, sál, meleg holmi és fülvédő legyen rajtunk.

Mozgás szempontjából inkább a lassabb, kevésbé pattogós vagy durva mozgásformákat válasszuk: jóga, tai chi, egyéb lassú mozgások. Vigyázzunk izmaink, csontjaink épségére. A szépségápolásban a haj fog kiemelt szerepet játszani. Néha jót fog tenni egy masszázs, akár a vízi terápiák, a hidromasszázs különösen jót tehet. Inkább a langyos vizet válasszuk, nehogy felfázzunk vagy megterheljük az érrendszert. Legjobb mindenben az arany középút.

Lelki terápiák közül az autogén tréning, meditáció, hipnoterápia és hasonló, lelki, szellemi szinten ható módszerek segítségével érhetünk el gyógyulást. Általában a szellemi, érzelmi módszereket érdemes választani megelőzésként is, és a finom fizikai síkokra is figyelmet fordítani a testieken kívül. Legjobb, ha egyensúlyt teremtünk a testi, lelki és szellemi síkok között.

Színterápiában egyébként is a föld színek: sárga, barna, narancs, valamint a fekete és a sötétkék lesz leginkább hasznunkra (Disznó, Víz elem), továbbá a fémes színek erősítik a Víz elemet: arany, ezüst, kő, szürke.

Csakrák közül kiemelt szerepet kap a gyökércsakra (Víz elem, Disznó, és vele együtt bizony az anyagiak szerepe), a szexcsakra, a szívcsakra és a harmadik szem (Föld elem uralma) – meditációval ezeket a csakrákat érdemes kiemelten tisztítani. Talán nem meglepő, hogy a hozzájuk társuló tulajdonságok és energiák lesznek jellemzők ebben az évben.

Uralkodó bolygók: Merkúr (Víz), Szaturnusz (Föld elem) – a kínai 5 elem tana szerint.

Feng shuiban érdemes az otthonunk északi (1: karrier, kapcsolatok), északnyugati (6: segítőkész emberek, utazás – Fém terület), középső (5) területeire koncentrálni, valamint a délnyugati (2: szerelem, házasság) és az északkeleti (8: önművelés, tudás) területekre némi hangsúlyt fektetni, az utóbbiak a Középső területtel együtt a Föld elemmel társíthatók – illetve az ezekkel analóg anyagokkal, energiákkal, színekkel dolgozni.

Babusáné Gazdik Ágnes
Öko-Piac-Tér.net

Ha kíváncsi rá, hogy a születési dátuma alapján mit rejt az Ön számára a kínai horoszkóp, kattintson az alábbi linkre:

Kínai horoszkóp

Ha érdekli a most befejeződő év is, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket is:

Véget ér a Föld Kutya éve