A Disznó éve és az egyes jegyek (1)

Nyúl

Évei: 1903, 1915, 1927, 1939, 1951, 1963, 1975, 1987, 1999, 2011, 2023

Összességében inkább jó év elé néz 2019-ben, de teljesen a negatív események se fogják elkerülni. Már csak azért sem, mert számára ezek eléggé szubjektív fogalmak, és a jó-rossz élménye könnyen felcserélődik nála. A karrier területén inkább pozitív élményekben lesz része, és képes teljes erőbedobással dolgozni, viszont jó eredményt akkor érhet el ebben az évben, ha reálisan méri fel a lehetőségeit. Fontos, hogy mindent és mindenkit értékének megfelelően és a helyén kezeljen – a kapcsolataiban, családban és a munkájában is. Legyen óvatos és körültekintő, józan, mert akkor minden akadályt legyőzhet. Energiája irigylésre méltó, de tisztában kell lennie azzal, hogy az energia véges, és táplálnia kell magában, hogy kitartson az év végéig. Ehhez megfelelő táplálkozás és persze rengeteg mozgás kell, de ez utóbbi általában nem is okoz neki gondot.

Szerelem területén az odaadás és a lojalitás erősítésén kell dolgoznia idén. Ehhez használhatja a feng shui eszközeit is megerősítésként, de itt is jó, ha megfelelően méri fel a helyzetet. Mivel alapvetően óvatos természete van, valószínűleg sikerülni fog neki minden.

Sárkány

Évei: 1904, 1916, 1928, 1940, 1952, 1964, 1976, 1988, 2000, 2012, 2024

A nyugalom és az újraértékelés éve lesz, jól fog esni neki a pihenés az előző évek megpróbáltatásai után. Visszatérhet a szerencséje, főleg a karrier és a szerelem terén, de a fizikai állapota is javulhat. Kapcsolatai, családi és szakmai élete most nyugodt és kiegyensúlyozott lesz, megkapja a neki járó elismeréseket. Kaphat ugyan erőt próbáló feladatokat, de a nyugalmának és teljesítőképességének köszönhetően úrrá lesz ezeken. Pénzügyekben nem árt az óvatosság, ebben az évben ne vágjon bele kockázatos vállalkozásokba. Egyszer fent, egyszer lent – ez lesz az idei év mottója. Különösebben kiemelkedő eseményekre ne számítsanak idén a Sárkány évek szülöttei, inkább az egyenletes és kiegyensúlyozott teljesítésre helyezzék a hangsúlyt. Igyekezzenek az energiákat is egyensúlyban tartani.

Kígyó

Évei: 1905, 1917, 1929, 1941, 1953, 1965, 1977, 1989, 2001, 2013, 2025

A Disznó évében eléggé vegyes érzésekre és élményekre számíthatnak. Az előző években könnyen hozzászokhatott a biztos sikerhez és a könnyen elérhető eredményekhez. Most viszont lehet, hogy csak kisebb eredmények jönnek, annak ellenére, hogy teljes erőbedobással mindent megtesz egy cél vagy ügy érdekében. Jobb, ha nem számít nagy dolgokra ebben az évben, akkor nem éri csalódás. Igyekezzen inkább fenntartani azt, amit eddig elért, minden téren, leginkább a karrier, a munka terén. Az év első felében még lendületesen haladhat, de utána jobb, ha elkerüli az ideges kapkodást és az elhamarkodott döntéseket. Legjobb, ha nagyon precízen felméri a helyzetét és inkább kivár. Pénzügyekben szerencsés lehet, ha az egyébként is jól működő intuícióját és kissé bizalmatlan természetét most kihasználja. Legyen inkább résen, mint hogy átverjék.

A párkapcsolatban, családban valószínűleg nem lesznek különösebb gondjai ebben az évben, de kiemelkedő sikerei sem. Bevonzhat sikeres kapcsolatot, ha egyedül van, de ehhez hasznos lehet egy kis segítség. Az egészségét igyekezzen egyszerűen egyensúlyban tartani.

Babusáné Gazdik Ágnes
Öko-Piac-Tér.net

Érdemes lehet rákeresni a pontos jegyünkre a Kínai horoszkóp keresőjében:

Kínai horoszkóp

A cikk második részét ide kattintva érheti el:

A Disznó éve és az egyes jegyek (2)