Kedves Látogatóink! Finanszírozási nehézségeink szponzor híján – 15 éves működés után – bennünket is arra kényszerítenek, hogy fogjuk vissza a tempót. Ezért már nem közlünk új cikkeket, de továbbra is elérhetők a keresőink, a holdnaptár, a kínai horoszkóp és a másfél évtized alatt megjelent írásaink.
Reméljük, hogy hamarosan lesz olyan üzleti partnerünk, aki akár tulajdonosként, akár üzemeltetőként lát fantáziát a Natúrszigetben, és kész tovább működtetni, fejleszteni az oldalunkat.
Továbbra is vigyázzanak magukra és szeretteikre!

Gazdag szellemi örökség

Izgalmas időutazáson vettem részt vallások, kultúrák között Hamvas Béla „látnoki” igazságának jegyében, amit napjaink történései igazolnak. November 5-én, vasárnap az íróra, filozófusra emlékezve gyűltek össze az érdeklődők Budapesten a SOTER Ezoterikus Klubban.

Aura-Soma – a színek gyógyító ereje

Mindennapjainkban öntudatlanul is használjuk a színeket. Többek közt fontos számunkra, hogy milyen színű berendezési tárgyakkal rendezzük be otthonunkat, milyen színű ruhát veszünk fel reggelente. A színek tudatos alkalmazásában segít nekünk az Aura-Soma módszere.

Paranormális jelenségek

Könyvtári olvasóteremben ültem, egyetemi vizsgámra készülve. Éreztem, mennyire ki vagyok merülve, de erőltettem a tanulást. Elgondolkodtam valamin, és egyszer csak rádöbbentem: nem vagyok ott, ahol a testem! A jeges rémülettől egy pillanatra megállt a szívverésem.

Müller Péter új műve: Szeretetkönyv

Öt év után, 70. születésnapjára új könyvvel jelentkezik a magyar spirituális irodalom legnépszerűbb mestere, Müller Péter. A Szeretetkönyv beszélgetőtárs. Ismeri kérdéseinket, vívódásainkat. Tudja, hogy minden gondunk mögött igazából ez az egyetlen szó rejlik: szeretet.

Elillanó érzelmek?

Érdekes, hogy legtöbb ember úgy gondol az érzelmekre, mint valami megfoghatatlan, könnyedén elillanó dologra. Az érzelmek azonban nagyon is szoros összefüggésben vannak testünkkel, minden egyes érzelem változást okoz a sejtek működésében. Kobera Enikő cikke.

Tényleg meg lehet jósolni?

A jóslás folyamata főként személyes esetben nemcsak magával a kinyilatkoztatott szimbolikus tudással foglalkozik, hanem annak az egyénre vonatkozó értelmezésével, vegyítve az empatikus elemeket a természet járását ismerő és egyéb filozofikus tanok általános igazságaival.

Gy – a párkapcsolat és a szex betűje

Nem létezik „grafoszótár”, aminek alapján egyik jel ezt, a másik azt jelentené. Csak a jelek összessége adhat választ a kérdésekre. Ugyanez igaz a „gy” betűkapcsolatra is, bár egyértelmű, hogy a párkapcsolatokra, azok minőségre általában ebből következtet a grafológus.

Tenyérelemzés – dióhéjban

A tenyérjóslás ősi mesterség, igazi fejlődése azonban a hellenizmus korában i.e. 3. évszázad környékén indult meg. Ez a tudomány természetesen összefügg az asztrológiával és a szignatúra tannal (a bolygók lenyomatait, hatásait elemző tudomány).

Spirituális korszakváltás

Az emberiség spirituális tudatrobbanás küszöbén áll. Egyre több ember foglalkozik a lélek misztikus világával, és játékos formában a következő generáció is tömegesen érdeklődik a nem látható világ iránt.

Állati jelképeink

Mindannyiunkat hatalmukba kerítenek az állatok, vagy így, vagy úgy… – az állatok életfeladatokra tanítanak bennünket, mindegyikük birtokol valamilyen kimagasló tudást, képességet. Ha alaposan megnézed jelenlegi helyzetedet, találhatsz magadnak olyan állati jelképet, mely erőt ad a nehéz időszakokra.