Az Amerikai Szívgyógyász Szövetség éves konferenciáján elhangzott előadás újabb bizonyítékot szolgáltatott arról, hogy a passzív dohányzás is öl, ezért a füst a munkahelyről való kitiltása életeket is menthet. A Mayo Klinika kutatói rámutattak arra, hogy miután a minnesotai Olmsted megye intézményeit füstmentessé alakították, felére csökkent a térségben a szívroham és egyéb hirtelen szívhalálos esetek száma.
Rövid idő elteltével 23 százalékkal kevesebb felnőtt dohányzott, míg az egyéb kockázati tényezők – magas vérnyomás és koleszterinszint, a cukorbetegség valamint az elhízás – mértéke nem változott vagy nőtt.
„Amióta bevezették a dohányzás tilalmát a munkahelyeken, ritkábban fordul elő hirtelen szívhalál. Főleg a szív- és érrendszeri betegeknek fontos a lehető legkomolyabban venniük, hogy ne tegyék ki magukat passzív dohányzásnak, ez ugyanis rendkívül veszélyes a számukra” – mondta el Richard Hurt, a Mayo Klinika Nikotinfüggési Osztályának igazgatója. A főorvos maga is nagy szerepet játszott abban, hogy az államban egyre kevesebb helyen engedélyezik a cigarettázást. „Meg kell győznünk a vállalatokat és az országokat arról, hogy ezzel a módszerrel tudják sikeresen megóvni dolgozóik és állampolgáraik egészségét” – vélekedett.
A kutatáshoz a Rochester Epidemiológiai Projekt, egy átfogó egészségügyi felmérés szolgáltatta az adatokat, így téve lehetővé egy egyedülálló, a teljes lakosságra kiterjedő statisztikai elemzést. Kiderült, hogy 18 hónappal azelőtt, hogy 2002-ben Minnesota államban bevezették az első dohányzáskorlátozást az éttermekben, százezer lakosra 212,3 szívrohamos eset jutott. 2007-ben az összes étteremnek és munkahelynek füstmentessé kellett válnia. A rendelkezés életbe lépése után 18 hónappal százezer lakosból már csak 102,9 kapott szívrohamot, ami 45 százalékos csökkenést jelent. A hirtelen szívhalálos esetek száma ezen idő alatt százezer főre vetítve 152,5-ről 76,6-ra, vagyis pont a felére csökkent.
A Mayo Klinika Nikotinfüggési Osztályának társigazgatója, Jon Ebbert szerint kutatási eredményeik alátámasztják, hogy a dohányzás betiltása életeket menthet.
Medipress egyéb cikkei:
- Butít a cukor
- Hogyan alakítjuk át a kalóriát hájjá már három órával az étkezés után?
- Egyénre szabott hüvelyi baktériumok
- Hatással lehetnek a mi életünkre is a történetekben szereplő karakterek
- Az apákat is érintheti a gyermekágyi depresszió
- Az ólomszennyezés és az erőszakos bűncselekmények kapcsolata
- Naponta egy hal az orvost távol tartja?
- Legalább öt évvel hosszabbítja meg az életet a kocogás
- Rövidebb ágyban töltött idő lehet a válasz a gyermekek alvászavarára
- Jót tesz a szívnek a keserű csokoládé











