Torokcsakra: „Legyen meg a Te akaratod”

Cikksorozatunkat folytatva, az 5. csakra következik. A torokcsakrát (más néven 5-ös csakra vagy visudha) úgy képzeljük el, mint két, az óramutató járásával megegyező irányban forgó és kifelé táguló energiatölcsért. Mindkettő vízszintes irányú, a torok magasságában található – de az egyik energiatölcsér a test előtt, a másik mögötte nyílik, tágul kifelé.

Javaslom, hogy a csakrának megfelelő, portálunkról letölthető hangot behunyt szemmel hallgassák. Eközben érdemes elképzelniük a csakra – a test előtt és mögött forgó – két energiatölcsérét. A csakratölcséreket gondolatban töltsük meg az anaháta saját színének megfelelő, világoszöld fénnyel.

Mint ismeretes, az ősi indiai gyógyítás, az ájurvéda már több ezer éve ismeri és használja a csakrákat, vagyis a szervezet forgó energetikai központjait, amelyekből 7 fő (és több mellék) csakrát ismertettek a szent iratokban, a védákban. A csakrák a finomtestek fő pszichikai centrumai, a pszichofiziológia irányítói.

A csakrák állapota meghatározza a szervezet finomenergetikai egyensúlyát, valamint elválaszthatatlan a testi szinten jelentkező panaszoktól, betegségektől, sőt a lelkiállapotunktól is. Gondolataink, vágyaink, elképzeléseink erőteljesen befolyásolják a csakrák működését. Testi-lelki értelemben pedig csak akkor lehet valaki tökéletesen egészséges, ha energetikailag is teljesen rendben van, vagyis a csakrái harmonikusan, rendben és egyensúlyban működnek.

Nézzük most részletesebben a torokcsakrát, amely minden ellentét, ellentmondás megtisztításának a helye. Az alkotókedvért, alkotásért és (a keresztcsonti csakrával együtt) a kreativitásért felel.

A visudha elülső tölcsére (5A) a kommunikációval, az elfogadással, az új dolgok és a tudás elsajátításával áll kapcsolatban, míg a hátsó energiatölcsér (5B) hatáskörébe tartozik az egyensúly, hogy megértsük és megtaláljuk a saját helyünket a világban, illetve szűkebb értelemben a hivatásunkban (szakmánkban).

A visudha szanszkrit szó, jelentése: tisztulás, tisztítás.

Színe a kék (az égbolt, esetleg a tenger kékje), a hozzá kapcsolódó zenei hang az G, valamint a HAM szócska is tartalmazza a rezgését. Az ősi elemek közül az Éterhez tartozik, ezért az éteri energia, a „lélek nyugalmának országa” nyilvánul meg benne.

Testi és lelki panaszok

Fotó: dreamstimeHa a visudha csakra működése eltér a kívánatostól, akkor testi (fizikai) szinten jelentkezhet többek között torokfájás, mandula- vagy garatgyulladás, szájüregi (fog és fogíny) panaszok, a hangképzés problémái, pajzsmirigybetegségek, gyulladt nyaki nyirokcsomók, a nyaki gerinc rendellenességei.

Természetesen ez az összefüggés fordítva is igaz: ha tehát valakinél a fenti egészségi problémák lépnek fel, akkor biztosra veheti, hogy szüksége van a torokcsakra megerősítésére, működésének harmonizálására. A visudha egyensúlyzavarának azonban lelki oka is lehet, például az a helyzet, amikor valakibe valamilyen külső ok következtében „beszorul”, „benn reked” a szó – főleg ha ez az állapot hosszabb időn át tart. Gondoljunk csak egy erőszakos, agresszív főnökre vagy egy brutális házastársra, aki mindig keresztülviszi az akaratát. Az ilyen élethelyzetek előbb-utóbb testi, fizikai szintű panaszokhoz is vezetnek.

Érzelmi, lelki szinten a következő érzések és állapotok jelzik az 5. csakra harmonikus működését: jó kommunikáció, képesség a döntésekre, vezetői képességek, alkotókedv, kreativitás, kiegyensúlyozottság, lelki együttérzés, lelkiismeretesség, hit, képesség mások lelkesítésére.

A torokcsakra egyensúlyzavarára utal viszont a fentiek ellentéte: kommunikációs problémák, alkalmatlanság a vezetésre, kétség, kételkedés, hitetlenség, a döntéshozatal nehézségei, túl erős kritikai hajlam, kiegyensúlyozatlan érzések és viselkedés, függőségek, közöny, lelkiismeretlenség.
Akinek a torokcsakrája aktív (nyitott), az az ember képes elfogadni az életet úgy, ahogy van – mindenféle előítélet és fenntartás nélkül. Elfogadja, hogy az életében minden úgy történik, ahogy annak lennie kell, harmóniában. Ez a „Legyen meg a Te akaratod” érzése.

Engedtessék meg e sorok írójának egy rövid kitérő, mert ide kívánkoznak a nagy spirituális tanító, Sri Chinmoy szavai: „A legmagasabb ima: »Legyen meg a Te Akaratod.« Ez az imádság abszolút legmagasabb magaslata. Ugyanakkor ez a meditáció kezdete is. Ahol az imádság befejezi útját, ott kezdődik a meditáció. A meditációban nem mondunk semmit, nem teszünk semmit és nem akarunk semmit. A meditáció világában a Supreme (a legfelsőbb, az isten – A szerk.) cselekszik bennünk és rajtunk keresztül, saját maga beteljesítéséért. Az imádság világa mindig kér valamit. A meditáció világa azonban azt mondja: »Isten se nem vak, se nem süket. Tudja, mit kell tennie, hogy bennem és rajtam keresztül beteljesüljön.« Tehát egyszerűen lélekteljes csendben a legmagasabbá válok.”

Párja a keresztcsonti csakra

A torokcsakra párja, amellyel szoros kölcsönkapcsolatban működik, a 2. csakra (keresztcsonti vagy szexcsakra, szvadhiszthána). Ezért érdemes e kettőt párban tekintenünk, illetve ha valamelyik csakrához tartozó testi vagy érzelmi panaszunk van, akkor hasznos, ha az adott csakra párját is a megfelelő hanggal „kezeljük”.

A torokcsakrához, illetve a keresztcsonti csakrához tartozó szervek kölcsönös kapcsolatát jól érzékelteti az a számtalan esetben tapasztalt jelenség, hogy a pajzsmirigy működési zavara előtt vagy után (kórelőzményként vagy következményes betegségként) megjelenik az illetőnél valamilyen kismedencei rendellenesség, többnyire nőgyógyászati betegség.

A visudha rezgése 141,27 Hz, de ez a frekvencia egyénenként kismértékben eltérhet. Ezért a portálunkról letölthető hangban 6-féle frekvenciát kevertünk, 141,27 és 146,27 Hz között – ezek közül minden felhasználó szervezete bátran „csemegézhet”. A velünk született tudás, belső bölcsességünk képes lesz kiválasztani ebből a 6-féle frekvenciából azt, amelyik számára az adott pillanatban a leghasznosabb.

Ha a portálunkról letölthető más különleges hangokra is kíváncsi, látogassa meg a pontgyűjtésről tájékoztató oldalunkat.

Kürti Gábor
(Folytatjuk)

Figyelmükbe ajánljuk a csakrákról szóló cikksorozatunk előző írásait is:
Az alap, amely megtámaszt: gyökércsakra
Szerelem, vonzalom: szexcsakra
Helyünk a világban: napfonat csakra
Szeretet, nyitottság: szívcsakra
Ha további jótékony hatású hangokhoz szeretne hozzájutni, megvásárolná őket, írjon az info@rife.hu címre.