Szívbarát cukor

Egy újfajta cukor segíthet megelőzni a szívbetegségeket, állítja a Melbourne Egyetem két kutatója, Dr. Corin Storkey és Carl Schiesser professzor. A kutatók Michael Davis professzor (Szívkutató Intézet) közreműködésével cukor és szelénium alapú szert hoztak létre a szívbetegségek megelőzésére. Az összetevőket nemzetközileg levédették annak reményében, hogy a jövőben gyógyászati célokra használják majd fel.

A cukor gyengíti a memóriát?

Előfordul, hogy nem jutnak eszébe a nevek? Belép egy szobába, és nem tudja, miért ment oda? Elfelejt egy szót a mondat közepén? Idősebb korban ezek az események egyre gyakrabban következhetnek be, és sokan azt hiszik, hogy ezek az Alzheimer-kór jelei, pedig az esetek többségében csupán az öregedéssel együtt járó természetes emlékezetgyengülésről van szó.

A cukor és az elhízás kapcsolata

A fejlett országokban a népesség mintegy 25 százaléka túlsúlyos. Meghökkentő, de ugyanez az arány a fejlődő országokban a szegényebbek között is. Az elhízás növeli a krónikus betegségek, elsősorban a cukorbaj, a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.

Az étel mint energiaforrás (1.)

Az ételek, táplálékok tápanyagtartalmának és energiaértékének kiegyensúlyo­zottnak, valamint egyénre, vércsoportra szabottnak kellene lennie. Mind a tápanyaghiány, mind az energiahiány vagy túladagolás, de a vércsoportnak való meg nem felelés is, befolyásolja az egészségi állapotot, a teljesítőképességet.

Tejcukorérzékenyek, figyelem!

A laktóz intolerancia kialakulásának többnyire genetikai okai vannak. Amikor még nem háziasítottunk olyan állatokat, melyek tejet adtak volna, az emberek genetikai felépítése eltérő volt a maihoz képest, így az anyatejről való leválasztás után senki sem tudta tovább a tejcukrot megemészteni. Az idők folyamán a változó körülményekhez valamilyen szinten igazodott szervezetünk, így kezdtek kialakulni olyan variánsok, akiknél a tejcukor lebontásához szükséges enzim szoptatás után is megmaradt, ugyanis az emlősökben – a szoptatási periódus után – a vékonybél laktázaktivitása mindig megszűnik.

A passzív dohányzás fokozza a cukorbetegség kockázatát

Mindenki tudja, mennyire ártalmas a mások által kifújt füst beszívása a tüdő működése szempontjából, de arra csak egy most lezárult vizsgálat mutatott rá, hogy a passzív dohányzás növeli a cukorbetegség (diabétesz) kialakulásának esélyét. A kutatás arra is rávilágított, hogy a passzív dohányzás bizonyos szempontból nagyobb veszélyeket rejt magában, mint az aktív, mert más mérgek is bekerülnek a szervezetbe.

Inzulin – injekció helyett belégzéssel?

A világon élő több százmillió cukorbeteg számára jó hírt jelenthet, hogy a jövőben a naponta esetleg többször beadott inzulininjekció helyett esetleg szájon át belélegezhető formában is bejuttathatják szervezetükbe ezt a nélkülözhetetlen hormont. Az Egyesült Államokban a gyógyszerek engedélyezéséről döntő hivatal illetékesei már javasolták ennek az új hatásmechanizmusú készítménynek a jóváhagyását. Ugyanakkor a döntés és a szer későbbi felhasználása komoly kétségeket ébreszt a szakemberekben, mert egyelőre nincsenek adatok arról, hogy a közvetlenül a tüdőbe jutó és onnan felszívódó inzulin hosszú távon milyen hatást gyakorol a szervezetre.

Újabb típusú cukorbetegség?

Ha valaki cukorbeteg, akármelyik típusú diabétesz legyen is a betegsége, az éppen elég baj neki. Hát még ha egyszerre kétféle cukorbetegsége lenne… A dolog úgy áll, hogy egyre több jel mutat arra: létezik egy új jelenség, egyfajta dupla cukorbetegség, amelyet igen nehéz diagnosztizálni és kezelni – különösen, ha gyermekekről van szó.

Ne olvassa, csak vegye és egye!

Az egyik természetgyógyász folyóirat hátsó borítóján egész oldalas hirdetés jelent meg két új, patikában recept nélkül kapható készítményről. Ez itt nem a reklám helye, ezért az egyszerűség kedvéért nevezzük őket T.-nek és E.-nek. A hirdetés szlogenje szerint T. segítségével tisztán gondolkodhatunk, E. pedig csökkenti az elalvás előtti feszültséget. Az ember természetesen kíváncsi, miből állhat két ilyen kiváló hatású készítmény. És ekkor éri a meglepetés!