„Eretnek” gondolatok a magas vérnyomásról

Régóta érlelődik bennem ez a cikk. Most jutottam el oda, hogy a nyilvánosság elé tárom „eretnek” gondolataimat, bár nyilván sokan „megköveznek” majd miattuk. Kezdeném a legfontosabbal: valóban önálló betegség-e a magas vérnyomás (hipertónia)? Véleményem, tapasztalataim szerint az esetek többségében nem az – legfeljebb egy soktényezős folyamat következménye.

A gyerekkori elhízás négyszeresére növeli a magas vérnyomás kockázatát

Egy friss kutatás szerint az elhízott gyerekeknek négyszer nagyobb esélyük van arra, hogy felnőttkorukra magas lesz a vérnyomásuk, mint normál súlyú társaiknak. A kutatást vezető dr. Sara Watson elmondta, hogy a hipertónia kockázata már gyerekkorban kialakulhat, ennek következtében pedig később kardiometabolikus szindróma alakulhat ki.

Befolyásolhatja a vérnyomást a tinik életmódja

Azok között a tinédzser fiúk között, akik gyakran fogyasztanak alkoholt, és azoknál a lányoknál, akik fogamzásgátlót szednek, nagyobb a magas vérnyomás kialakulásának a kockázata – derült ki az ausztrál Royal Perth Kórház kutatásából. A hipertónia, vagyis a magas vérnyomás már fiatal korban is kialakulhat és komoly egészségügyi kockázatokkal jár: növeli a szívbetegségek és a szélütés rizikóját.

A kénhidrogén csökkenti a vérnyomást?

Ugye mindenki érezte már a záptojás vagy a rothadó káposzta „illatát”? Ki hitte volna, hogy a kénhidrogén, ez a kellemetlen szagú, mérgező gáz, amely a bélrendszerben is keletkezhet – vérnyomáscsökkentő tulajdonságú? Legalábbis ezt állítják a Johns Hopkins Egyetem kutatói.

Hipertóniáért felelős gént találtak

Amerikai tudósok megtalálták azt a gént, amely megnöveli az artériás hipertónia kifejlődésének veszélyét. Az európai embereknek körülbelül a 20%-a hordozza a gén rosszindulatú variációit – írja a washingtoni Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóirat.