Kedves Látogatóink! Finanszírozási nehézségeink szponzor híján – 15 éves működés után – bennünket is arra kényszerítenek, hogy fogjuk vissza a tempót. Ezért már nem közlünk új cikkeket, de továbbra is elérhetők a keresőink, a holdnaptár, a kínai horoszkóp és a másfél évtized alatt megjelent írásaink.
Reméljük, hogy hamarosan lesz olyan üzleti partnerünk, aki akár tulajdonosként, akár üzemeltetőként lát fantáziát a Natúrszigetben, és kész tovább működtetni, fejleszteni az oldalunkat.
Továbbra is vigyázzanak magukra és szeretteikre!

Szerelem első szaglásra

A másik ember illata ismerkedéskor éppen annyira fontos, mint a külseje. Az, hogy kit vagy mit találunk szépnek, sokszor nem attól függ, amit a szemünkkel látunk, inkább attól, hogy mit érzékelünk az orrunkkal. A természet gondoskodott arról, hogy távolról a hang és a külső, közelről pedig az illat alapján képesek legyünk feltérképezni, kivel is van dolgunk.

Kiszagolják a prosztatarákot

Tavaly olasz kutatók mutattak be egy tanulmányt, melyben a kutyák 677 minta esetén 98 százalékos pontossággal dolgoztak, ami jóval hatékonyabbnak tűnik, mint a jelenlegi vérteszt, ami 15-20 százalékban hibás eredményt ad. Az Egyesült Királyságban már engedélyezték azt a klinikai vizsgálatot, amely kutyákat használna a prosztatarák diagnosztikájában.

Szagoljuk ki, meddig élünk!

A szaglás elvesztése nem okoz közvetlenül halált, de figyelmeztető előjel lehet. Éppen ezért a szagérzékelésükben tartós változást tapasztalóknak azt ajánlják, hogy kérjenek orvosi segítséget. Idősebb korban ugyanis a szagérzékelés mérésével előre jelezhető, milyen valószínűséggel marad életben az illető öt évig – állítják chicagói szagláskutatók.

Az ember akár egymilliárd szagot is megkülönböztethet!

A szakértők korábban úgy vélték, az emberek nagyjából 10 000 szagot képesek megkülönböztetni, most azonban úgy tűnik, hogy valójában közel egymilliárdot. A tudósok meg vannak győződve róla, hogy szaglásunk majdnem olyan fejlett, mint az állatoké, de mivel a szagokat gyakran elfedik a modern technológia eszközei, már nem figyelünk oda annyira rájuk.

Az emberek is “kiszagolhatják” a félelmet

Hasonlóan az állatokhoz, az emberek is megérezhetik a félelem vagy az undor szagát – állítja egy új tanulmány. Sőt a kutatók szerint ezek az érzelmek ragályosak is lehetnek. „Ezek az eredmények ellentétesek az általánosan elfogadott feltételezésekkel, miszerint az emberi kommunikáció kizárólag nyelvi vagy vizuális csatornákon keresztül zajlik” – monta Gün Semin, a kutatás vezetője, az Utrecht Egyetem kutatója.

Pszichotikus vonásokra utalhat a rossz szaglás

A pszichiátriai megbetegedésekre hajlamos emberek szaglása kevéssé fejlett, ami utal az agy elülső felének elégtelen működésére – derült ki egy új kutatásból. A pszichopátiás kórkép széles körű fogalom, melybe a súlyos személyiségzavarral járó betegségek tartoznak. Az állapotokat kísérheti érzéketlenség, mások manipulálása, élvhajhászás és antiszociális viselkedés, melyek felfedezhetők az egyébként egészséges embereknél is.