A taoizmustól az 5 elemig (2.)

Az öt elemről szóló tanítás alapja az ősi kínai, taoista filozófia. A taoizmus az i. e. 604-ben, Honanban született bölcs, Lao Ce: Tao Te King c. könyve alapján jött létre. Maga a cím, a Tao Te King alig lefordítható, mert mind a három címet alkotó szó fogalmakból épült fel. A Tao szónak is több jelentése és magyarázata ismeretes. Többek között: út, az ég útja, törvény, alap, alapelv, szó, szellem, értelem, lét és élet. A Te szó leginkább erénynek fordítható, de erőt, hatalmat is jelent. A King klasszikus könyvet jelent, így a Tao Te King fordítható A legfőbb lényről és az erényről szóló könyvnek. Cikksorozatunk első részében a kezdetekről, a kialakulásról szóltunk, mostani témánk pedig az ember hármas természete, a csi működése.

Az ember hármas természete
Az ősi és a legújabb gondolkodás szerint az ember holisztikus lény, ami azt jelenti, hogy hármas, testi-fizikai, lelki és szellemi felépítésű. Ennek szemléltetése a legegyszerűbben Deepak Chopra gondolatai ismertetésével kísérelhető meg.

Ő a következőképpen ír a témáról: a látható univerzum és a test, valamint minden háromdimenziós és az öt érzékszervvel megtapasztalható dolog a testi-fizikai tartományhoz tartozik.

A lelki tartomány energiából és információból áll, az öt érzékszerv ezeket nem képes érzékelni. Viszont e tartomány része minden gondolatunk, érzelmünk, a tudatunk és mindaz, amit az énünknek tartunk. Az egónk is ennek a világnak része, amelyet Chopra kvantumtartománynak nevez, mert olyan szilárdság nélküli dolgokat tartalmaz, amelyeket valódinak tartunk. Sőt, az egész látható univerzum a kvantumtartomány energiájának és információjának megtestesülése.

A szellemi tartomány pedig a minden dolog mögött ott rejlő szervező erő, a határtalan intelligencia, a tudatfeletti vagy az egyetemes tudat, a lehetségesség világa. Ennek a tartománynak a legmagasabb szintjén ott a tiszta lét, amely a feltétel nélküli hit, bizalom és szeretet ősforrása.

Látható a három tartomány, amelyeket leegyszerűsítve a test, lélek és szellem szintjének is nevezhetünk. Cikkünk elején már említés történt az ember holisztikus lényéről, hármas felosztásáról, amely megfelel ennek a három szintnek, vagyis az ember is testi, lelki és szellemi lény, mikrokozmikusan leképezője, egyébként része, megismerője és tapasztalója a makrokozmosz tartományainak.

A csi – az Életerő
Testünkön folyamatosan energia áramlik át, amely élettel tölt el bennünket, s amely összeköti egymással a három „testünket”, azaz a fizikai, lelki és szellemi lényünket. Különböző kultúrák különböző neveket adtak ennek az energiának, magyarul talán életleheletként írhatnánk le, de ugyanúgy életerőként, bioenergiaként is ismeretes.

Ez az energia a mindent életben tartó égi energia emberi megnyilvánulása, de mint láttuk, a három tiszta erő által van egy földi, fizikai megjelenési formája is, amely a levegőben, a földben, a vízben, általában az elemekben, valamint minden élőlényben jelen van.

A taoista gondolkodás szerint az emberben 3-féle energia működik: az ősenergia, a táplálkozási és az égi energia – összefoglaló nevükön: Qi, ejtése: csi. Mivel az ember elvesztegette szexuális energiáit, sejtjei már képtelenek felvenni az életerőt az egyetemes, a kozmikus és a földerőből, ezért jelentős mértékben függünk az ásványokban és élőlényekben meglevő energiáktól, mert ők még képesek közvetlenül felvenni magukba mindhárom erőt. Energiagazdálkodásunk számára ezért nagy jelentőségű a táplálkozási energia.

A csi testi szinten való megléte az élethez létfontosságú, mennyisége és minősége befolyásolja az élőlények élettartamát, egészségét. Az ember egészségének megtartása és helyreállítása tehát a csi jelenlétével függ össze, mint ahogy a test öngyógyító képességének felébresztése is leginkább a csi segítségével történik.

Látható, hogy a régi kínai szemlélet energiaközpontú volt, akárcsak a legmodernebb nyugati szemlélet. Ezért fontos az új világkép megismerése, a modern fizikában a newtoni világkép meghaladása, a mezőelmélet és a relativitás, az új világnézet szerinti objektív valóság tagadása és a holisztikus szemlélet térhódítása. Fontos tisztázni az ember felépítését is, amely a fizikain belül energetikai is, a lelkin belül pedig érzelmi vagy asztrális és gondolati vagy mentális. Az ember fizikai testét úgynevezett éteri, érzelmi, mentális és szellemi testek, aurák burkolják, melyek különböző erőterekként, energiamezőkként veszik körül az embert, s lehetővé teszik az anyagi és nem anyagi világokkal, síkokkal történő kapcsolattartását.

A tudomány által felfedezett elektromágneses mező, amely az élő szervezetet körülveszi, tartalmazza a mákszem esetében az egész kifejlett növény, a békapete esetében a kifejlett béka formáját. Harold Saxon Burrnak köszönhető ez a felfedezés és a következtetés is, hogy minden élőlényt ilyen elektromágneses mező vesz körül. A huszadik század nagy tudományos fizikai felismerései így kapcsolódnak az emberi kultúrában mindenütt jelen levő ősi tudáshoz, egymással kiegészítve és harmóniába olvasztva a gondolkodásra, az intuícióra és a meditációra alapozott megismerési módszereket.

(Folytatjuk)

Frank Zsófia

Cikkünk szerzője természetgyógyász, a hagyományos kínai orvoslás és az ájurvéda elvei alapján végzi állapotfelméréseit és kezeléseit. Budapesten a XII. kerületben rendel. Bejelentkezés a rendelésre és a hét végi tanfolyamokra: (30)-397-2787.